Újra divat a markecolás

Ismét szaporodik a markecolás. Az év legsikeresebb zsebtolvaja egyetlen nyúlással 1,2 millió forinttal gazdagodott. A labdarúgó-Eb alatt a magyar zsebesek egy része Bécsben próbál szerencsét, majd az Adriánál.

Újra felütötte a fejét egy már-már elfeledett "mesterség", a markecolás, amivel jellemzően az utcán dolgozó prostituáltak toldották meg a tarifájukat. Aktus előtt vagy utána egyszerűen kizsebelik az óvatlan kuncsaftokat. Máskor meg úgy, hogy miközben látszólag a szolgáltatásaik iránt semmiféle érdeklődést nem mutató férfiakat próbálnak meg szobára csábítani, s lenge öltözetben szinte rájuk vetik magukat. Közben meg egyszerűen kizsebelik őket.

Budapesten fele annyi feljelenést tettek az utóbbi években zseblopás miatt a rendőrségen, mint 2004 előtt. Míg az ezredfordulón még évente átlagosan nyolc-tízezer esetet regisztráltak, napjainkban már alig több mint négyezret. Rendőrségi becslések szerint ténylegesen ennél úgy 20-25 százalékkal több zseblopás történik, de a sértettek, vagy azért, mert észre sem vették, hogy meglopták őket (azt hitték, hogy egyszerűen elveszítették a tárcájukat, mobiljukat) vagy mert nem látják értelmét, hogy a hatósághoz forduljanak, nem tesznek feljelentést. Mások egyszerűen csak szégyenükben hallgatnak.

Az esetek 75-80 százaléka Villás István, a BRFK zseblopás elleni alosztályának csoportvezetője szerint klasszikus zseblopás, azaz a tettesek benyúlnak áldozatuk zsebébe, táskájába és elemelik a tárcáját - vagy bármit, ami a kezükbe került. A zsebesek minden tizedik esetben valamilyen figyelemelterelő trükkel férkőznek áldozatuk közelébe. Útbaigazítást kérnek, pénzváltást színlelnek, mert "nincs aprójuk a parkolóórába", közben meglopják segítőiket. Némelyek önzetlenül segítenek a nehéz szatyrokkal bandukoló időseknek, közben elemelik a pénztárcájukat. Villás István azt mondja: a zsebtolvajok fizetésnapokon s a rákövetkező héten a belvárosban és a nagy bevásárlóközpontok környékén dolgoznak.

A zsebesek azt is pontosan tudják, hol csaphatnak le áldozataikra úgy, hogy egyik biztonsági kamera se készítsen róluk azonosításra alkalmas felvételt. Naponta 50-60 zsebtolvaj járja az utcákat. Vannak köztük megélhetési zsebesek, drogosok, akik akkor is folytatják, ha öszszefutnak a BRFK zseblopási alosztályának valamelyik egységével - a profik ilyenkor hazamennek.

Ismernek a rendőrök olyan zsebest, aki építkezésbe fogott, és a családja mellett egy szeretőt is eltart a zsákmányból. A statisztikák szerint egy zsebes egyetlen nyúlással átlagosan 13-15 ezer forintot "keres". Nem számít azonban ritkaságnak a 100-150 ezer forintos zseblopás sem. Az idei rekorder egyetlen nyúlással 1,2 millió forinttal gazdagodott.

Évente úgy 400 zseblopási ügy végződik vádemeléssel. Ez alig több mint a bejelentett esetek tizede. A zseblopás - a rendőrök szerint - a legnehezebben bizonyítható bűncselekmények egyike. Ha nem érik tetten épp nyúláskor, a tolvajnak jó esélye van rá, hogy megússza. Rendszerint azzal védekeznek, hogy a náluk talált idegen holmikat épp akkor találták. Ha a sértett nem észlelte, hogy meglopták, nem tett feljelentést, a tolvaj máris megúszta.

Annak, hogy mindezek ellenére néhány év alatt a felére csökkent a zseblopások száma - miközben a magyarok Európa legjobb zsebesei közé számítanak -, egyszerű a magyarázata: tőlünk nyugatabbra jóval nagyobb az "egy nyúlásra jutó" zsákmány. Az uniós csatlakozásig Budapesten működő román, bolgár és délszláv zsebesek ezért tették át székhelyüket azóta Párizsba és Bécsbe.

Bécsi tudósítónk, Szászi Júlia arról számolt be, hogy Bécs most a hét végén kezdődött labdarúgó-Európa-bajnokság miatt aggódik. A Szövetségi Bűnügyi Hivatal adatai szerint ugyanis sok közép- és kelet-európai zsebtolvaj készül a rendezvényre. (Egy részük a Sziget Fesztiválra visszatér Budapestre, a többiek a tengerpartokon folytatják portyáikat.)

A magyar turisták egyik legkedveltebb célországában, Horvátországban 2000-ben 615, 2004-ben 1659, majd tavaly már ismét csak 632 zseblopás történt, s a tolvajok ötöde a legrosszabb évben is rendőrkézre került. Tudósítónk, Féderer Ágnes jelentése szerint a horvát rendőrség szórólapokkal figyelmezteti a turistákat a zsebtolvajok várható felbukkanására. Zágrábban valamennyi új villamosra kamerát telepítettek, jövőre valamennyi villamoson és buszon lesz kamera Zágrábban.

Az Adria partján nyaralók az utóbbi évekig biztonságban tudhatták értékeiket. Nyugodtan a parton hagyhatták a holmijukat, amikor úszni mentek, a tárcájukat, a fényképezőgépüket is. Tavaly azonban már többször megtörtént, hogy pénztárcák, mobiltelefonok, fényképezőgépek tűntek el. A tolvajok - legalábbis a felderített esetekben - kivétel nélkül külföldiek voltak: olaszok, bolgárok, románok és magyarok.

Egy kizárólag hölgyekből álló zsebtolvajbanda a szépségszalonok közönségére specializálódott. Arcpakolással, hajfestéssel elfoglalt hölgytársaik retiküljeit fosztották ki, majd sietve távoztak. A horvát hatóságok óvatosságra intik a helyi vonatokon utazókat. Különösen a Zágrábból Splitbe tartó éjszakai járaton fosztogatják rendszeresen a turistákat. Elég kimenni a mosdóba, és eközben őrizetlenül hagyni a csomagot, hogy eltűnjön belőle valami.

Jó tanácsok

Ne tartsuk egy helyen az összes pénzünket és iratunkat.

A pénzünket (pénztárcánkat) lehetőleg zárható (nehezen elérhető) zsebben, vagy a táska alján tartsuk.

Tömegben a táskáját, hátizsákját mindenki húzza maga elé.

Ismeretlennek ne ajánljuk fel, hogy vegyen ki váltópénzt a tárcánkból.

Ne hordjunk magunknál feleslegesen sok készpénzt, ha mégis elkerülhetetlen, ügyeljünk rá, hogy mások ne lássák meg.

Aki félbehajtva a zsebébe gyűrve hordja a papírpénzt, a kisebb címletekkel takarja el a nagyokat.

- A zsebtolvajok ellen egyetlen tuti módszer van, öregem: ha teljesen bekamerázod magad!  Marabu
- A zsebtolvajok ellen egyetlen tuti módszer van, öregem: ha teljesen bekamerázod magad! Marabu
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.