Az Arany János utcai Centrális Galériában arra törekednek, hogy a tárgyalás hangfelvételének lejátszása afféle megemlékezés legyen. 1958-ban a június 9-e ugyanúgy hétfőre esett, mint most, az ítéletet vasárnap hirdették ki. Ennek megfelelően az utolsó (digitalizált) hangfelvételt 15-én, vasárnap délután játsszák le.

Az 1958. júniusi per során a Belügyminisztérium hangtechnikusai a tárgyalóteremben két készülékkel az első perctől a kegyelmi kérvények benyújtásáig folyamatosan rögzítették a történteket. A jó minőség mellett arra is ügyeltek, hogy az óránkénti szalagcsere során nehogy elvesszen valami a Kádár-rezsim számára oly fontos - az "ellenforradalmat" megbélyegző, propagandacélokat szolgáló - dokumentumból.

"Nekem az a kérésem - hangzott a tegnapi bejátszáson Nagy Imre perbe fogott miniszterelnök hangja -, hogy úgy a hazai, mint a nemzetközi közvélemény számára nyílt tárgyalás elrendelésével tegyék lehetővé, hogy az én véleményemmel és a különböző vádpontokkal kapcsolatban, az én védekezésemmel, az én anyagommal, az én szempontjaimmal is módjukba' legyen megismerkedni."

A kérést nem teljesítették. A zárt tárgyalást a budapesti II. kerületi katonai bíróságon, a Fő utca 70. szám alatt, az első emeleti tárgyalóteremben, a nyilvánosság kizárásával tartották. A Nagy Imre-csoport tagjait (Donáth Ferenc, Gimes Miklós, Tildy Zoltán, Maléter Pál, Kopácsi Sándor, Jánosi Ferenc, Vásárhelyi Miklós) a "népi demokratikus államrend elleni szervezkedésben való részvétellel" és "szervezkedés vezetésével" vádolták (Nagyot ezen felül hazaárulással, Malétert zendüléssel és hazaárulással, Kopácsit zendüléssel is). Perbe fogták volna Losonczy Gézát és Szilágyi Sándort is, de ekkor már egyikük sem élt (Losonczy a börtönben halt meg, Szilágyit a per első, februári tárgyalása után kivégezték).

A júniusi végjáték során nyilvánvaló volt, hogy a párt a hatalom megszilárdítása érdekében példát szeretne statuálni. Igaz, Kádár János 1956 novemberében a rádióban ezt ígérte: "Nem indítunk büntetőeljárást Nagy Imre és barátai ellen múltbeli bűneikért... tartani fogjuk magunkat ehhez az ígérethez"; 1958 nyarára megváltozott a helyzet.

A snagovi deportálás és a Gyorskocsi utcai másfél éves vizsgálati fogság után a per során már nem fiktív vádakat hoztak fel a vádlottakkal szemben (mint korábban a Rajk-perben), hanem valóságos tényeket tüntettek föl torz színben. Mindezt azért rögzítették (hangszalagon és filmen), hogy igazolják a "bűnösök" elítélését. A Kádár-rendszer legitimációjára veszélyt jelentő Nagy Imrét, Maléter Pált és Gimes Miklóst halálra ítélték, Kopácsi életfogytiglant, Donáth Ferenc 12, Tildy Zoltán 6, Jánosi Ferenc 8, Vásárhelyi Miklós 5 év börtönbüntetést kapott. A cél az volt, hogy igazolják, Nagy Imre és köre a feudális Horthy-rendszer visszaállítására törekedett.

A kegyelmi kérvény elutasítását 1958. június 16-án, hajnali ötkor olvasták föl a Kozma utcai börtön udvarán. A kivégzett Nagy Imre, Maléter Pál és Gimes Miklós holttestét drótokba és kátránypapírba tekerve koporsóba tették, s arccal lefelé elásták a börtön sétálóudvarán. A koporsókat 1961. február 24-én szállították az Új köztemető 301-es parcellájába. Itt az áldozatokat jeltelen sírba - Nagy Imrét "Borbíró Piroska" néven - temették. A sírokat 1989 tavaszán exhumálták.

A tárgyalás hangjai, ezúttal az Arany János utcában