- Párizs felszabadítása után, 1944-ben ismertem meg Fejtő Ferit - kezdte az emlékezést Edgar Morin. - Clara Malraux mutatott be minket egymásnak. Kommunista voltam és ő javasolta nekem, hogy olvassam el Koestler Sötétség délben című könyvét. Akkor azt gondoltam, hogy a szocialista rendszer minden hibája a cári uralom elmaradottságára és a Szovjetunió bekerítettségére vezethető vissza. Feri akkor a magyar követségen dolgozott, a kulturális intézetben. A Rajk-per előtt a magyar kormány a diplomatákat hazahívta - mindannyian tudtuk, hogy ez a letartóztatást jelenti. Fejtő egy nap felhívott az irodájából, nagyon ideges volt. Kérte, hogy látogassam meg. Az intézetben némán jöttek-mentek a munkatársak, egészen kafkai volt a hangulat. Ferit az irodájában találtam, nagyon feldúlt állapotban. Azonnal menjünk innen - javasoltam. Így is tett, kilépve ezzel a külügyi szolgálatból. A megrázkódtatásra ittunk egy pohár bort a közeli kávézóban.

- A Rajk-per elején éreztem, hogy valami nincs rendben, hiszen olvastam a moszkvai perekről, de az igazi megvilágosodást Fejtőnek köszönhetem: az Espritben megjelent nagyszerű cikkének olvasása után lélekben szakítottam a Kommunista Párttal és nem újítottam meg a tagkönyvemet - folytatta az emlékezést Morin. - Ferivel továbbra is jó barátságban maradtunk, és amikor az ötvenes években Roland Barthes és Jean Duvignaud társaságában megalapítottuk az Arguments című folyóiratot, természetes volt, hogy Fejtő tagja lett a szerkesztőbizottságnak. Feri itt is nagyon fontos szerepet játszott, hiszen egy olyan világot ismertetett meg velünk, amelyet nem ismertünk. Például a hatvanas években különszámot adtunk ki A kínai mítosz címmel. Kínával kapcsolatban akkoriban még sok illúziót tápláltunk, Mao hírneve köreinkben fényes volt. Fejtő olyan külföldön élő, kínai szerzőket talált, akik megérttették velünk a rezsim igazi működését. A franciáknak nincs sok fogalmuk arról, mi történt Németországon túl, mondjuk az Osztrák-Magyar Monarchiában vagy a Balkánon. Fejtő a beszélgetésekben és az írásaiban ontotta felénk fantasztikus ismeretanyagát történelemről, irodalomról, vallásról. Nagyon sokat tanultam tőle például a jugoszláv konfliktusok kapcsán, bár nem mindenben értettünk egyet: ő inkább a horvátokkal szimpatizált, én pedig egy kicsit igazságtalannak éreztem a szerbek elleni érzelmeket, szerintem Tudjman és Milosevics között nem volt lényegi különbség. Az évtizedek alatt folyamatosan beszélgettünk és ez csak az utóbbi időben ritkult meg. Igazi barátság alakult ki közöttünk és intellektuálisan is nagyon jól megértettük egymást - vitáink ellenére is.

- Fejtő Ferenc nagyon gerinces ember volt, az elveiből nem engedett. A "hivatalos" baloldal nem jó szemmel nézte a működését, mert túl kritikusnak tartották a szocialista országokról szóló írásait. Mindig kereste a hitet, istent, sokat foglalkozott a zsidósággal és a zsidóságával, a kiválasztott nép szerepével. Nagyon értékeltem az érzékenységét és a racionalizmusát. Hogy miért is voltunk barátok, erre csak Montaigne híres mondását tudom idézni: mert ő olyan volt, amilyen, én meg olyan, amilyen. Büszke vagyok arra, hogy Fejtő Feri a legjobb barátjának tartott - mondta a francia társadalomtudós lapunknak.