Moszados lehet az új kormányfő?

Cipi Livni külügyminisztert emlegetik a legutóbbi korrupciós ügybe belebukni látszó Ehud Olmert kormányfő utódjaként - régóta vár erre a pillanatra. Livni moszados múltjának napvilágra kerülése segítheti ebben a játszmában.

"A nevem maga intézmény" - ezzel az erős szlogennel kampányolt a kilencvenes években Cipi (Cipora) Livni, jelenlegi izraeli külügyminiszter, akinek szülei a brit mandátum idején a hírhedt Irgun cionista fegyveres csoportnak börtönt is megjárt vezetői voltak. Talán nem véletlen, hogy az intézmény szó héberül "moszad", azaz az izraeli titkosszolgálat neve - jegyzi meg a Reuters azzal a hírrel kapcsolatban, hogy Livni is dolgozott az "intézménynek" 1980 és 1984 között.

Maga a tény egyébként nem újdonság, szerepel az izraeli külügyminisztérium honlapján elérhető Livni-életrajzban is. A Sunday Times azonban nemrég azt állította, hogy a nyolcvanas években a párizsi Moszad-irodán szolgáló, franciául folyékonyan beszélő Livni "nem az irodában üldögélt", hanem arab terroristák után vadászva járta Európát. A brit lap ugyan közli: Livninek nem volt köze ahhoz, hogy Athénban 1983-ban a Moszad ügynökei megölték Mamun Meraist, a Palesztin Felszabadítási Szervezet (PFSZ) egyik vezetőjét, de utal arra, Livni 1984-as - a munkával járó nyomásra hivatkozó - távozásának mégis köze lehet az ügyhöz.

Miniszterelnöki ambíciói régóta ismertek. Tavaly a második libanoni háborút levezénylő politikusokat elítélő Winograd-jelentés után fel is szólította Olmertet a lemondásra. Akkor Livni lesre futott, Olmert maradt, kapcsolatuk elmérgesedett. Az Olmertet sújtó korrupciós vádak miatt Livni ismét helyezkedik, s kampányol a Kadima párt vezetésének elnyeréséért. Mivel nincs számottevő katonai múltja (izraeli vezetőknél általában ez kötelező - az ellenpélda Olmert), a sejtetett moszados szerep jól jöhet neki. Annyi biztos, hogy családja, neve a becsületesség, a hazafiasság, a fegyelmezettség garanciáját jelenti Izraelben - ez most fontos a választóknak. Ellentéte Olmertnek: nem smúzol, nem szereti a felesleges csevegést. A 49 éves politikusnő ugyanakkor szakított szülei harcos cionizmusával, és ma ő tárgyal a palesztinokkal, Szíria és Irán tekintetében a szigorúbb politikusok között tartják számon.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.