Online sportrajongás

Az idei év két legnézettebb sporteseményén (a labdarúgó Eb-n és az olimpián) már várhatóan az internet lesz az első számú hírforrás - derül ki az European Interactive Advertising Association (EIAA) tanulmányából.

A rajongók nem csak a küzdelmek nyomon követésére és információgyűjtésre használják a világhálót, hanem élményeik megosztására és a többi szurkolóval történő kapcsolattartásra is, márpedig erre a hagyományos média alkalmatlan.

Az elemzés abból indul ki, hogy a sportkedvelők több mint egyharmada rendszeres internetező, és ez a réteg nem éri be a látottak-hallottak passzív befogadásával. Az interneten szocializálódott közönség nem szeret alkalmazkodni a tévék műsorstruktúrájához, nem híve a felvételről közvetítésnek, sem az egynapos késéssel olvasható írott összefoglalóknak. A felmérés készítői német, francia, olasz, spanyol, svéd, dán, belga és holland felhasználókat faggattak internetezési szokásaikról. Mint kiderült, ebben a körben egyrészt máris megélénkült a netezési kedv (megnőtt például a naponta világhálón töltött idő), másrészt pedig igen népszerűek a webes tévé- és rádióközvetítések - mindkét megfigyelés azt vetíti előre, amit az említett tanulmány is jósol. Hasonló fejleményekkel számolnak egyébként maguk az Eb-rendezők is: az osztrák állami televízió a mérkőzések valós idejű folyamatos közvetítését tervezi, és egy internetes adatbankot is létrehozott a játékosokról, a csapatokról és a találkozók helyszíneiről (előbbi a sport.ORF.at/euro2008, utóbbi az insider.orf.at címen érhető el). A kínai olimpiáról valószínűleg nem lesz majd ilyen "központi" élő internetes közvetítés, de a sugárzási jogokat megvásárló televíziók a világhálón is közzétehetik a felvételt.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.