GPS-evolúció, feltűnő hazai hiányokkal

Egyre realisztikusabb térképek, gazdagodó extrafunkciók és egyre nagyobb tudású eszközök - efelé tart a hordozható navigációs rendszerek piaca. Az ötletesebbnél ötletesebb pluszfunkciók örvendetesek ugyan, ám mi magyarok még mindig nem örülhetünk annak a rendszernek, amely forgalmi információkat is sugároz a készülékeknek.

Miközben meredeken hasítanak fölfelé a GPS-eladások, lefelé pedig az árak, a gyártók ötletes pluszfunkciókkal szeretnék vonzóbbá tenni a magasabb árú készülékeiket. Ilyen ötlet például az, hogy a Garmin egyes készülékein videojel-bemenetet helyezett el annak érdekében, hogy azokon más, külső eszközök képe is nézhető legyen. A gyártó ötlete szerint elsősorban a konzolba építhető DVD-lejátszókat lehetne csatlakoztatni a készülékre, ám szerintük még ennél is logikusabb a tolatókamera csatlakoztatása. Ez a lehetőség természetesen azért is áll, mert e drágább készülékek legfőbb vonzereje a még nagyobb képernyő, amely van olyan jó minőségű, hogy videókat lehessen rajta nézni. Praktikus szolgáltatás a készülékektől az is, hogy a szerkezet érzékeli, hogy mikor veszik ki az autós tartóból, s automatikusan megjegyzi az ekkor észlelt pozíciót - egy külföldi kirándulásnál jöhet jól, ha magunkkal visszük a gépet, amely megjegyzi a "parkolóhelyet", majd akár gyalogosan is visszanavigál bennünket az autónkhoz. Ez utóbbi valójában igen innovatív újítás, amelyhez csak egy minimális hardveres fejlesztés szükségeltetett, az igazi nagyszerűsége magában az ötletben rejlik. Máskülönben a funkció beleillik a mai trendbe is, miszerint egyre többen gyalogosan is használják a készülékeket, elsősorban akkor, amikor egy idegen országban "turistába mennek át" - kicsit japános, de mégis valószerű vízió, miszerint hamarosan térképsaláta helyett apró kis eszközöket fogunk a nagyobb városokban bóklászó turisták kezében látni.

Talán épp ezért hangsúlyozzák a szakértők, hogy különös figyelmet kell szentelni az ellenőrzött POI-k azaz nevezetes pontok - éttermek, bevásárlóközpontok, butikok, rendelők, gyógyszertárak, benzinkutak stb. - szerepeltetésének a készülékek adatbázisaiban, hiszen ezek elég gyorsan változhatnak, azaz avulhatnak el. S mivel egyre többen használják turistaként a gépezeteket, egyre többen használják ezeket a POI-adatokat, tehát nem túl szerencsés, ha nagy ugyan az adatbázis, de az abban szereplő tételek nagy részben nem pontosak. Hogy ezt az ellenőrzést milyen módon végzik majd a különböző cégek, azt egyelőre nem lehet tudni, ám a helyzeten nem fog javítani az a szolgáltatás, amellyel ezeket a POI-kat meg tudjuk osztani másokkal. Nem közismert ugyan, de majdnem minden GPS-be mi magunk is vihetünk fel nevezetes pontokat, melyeket elküldhetünk mások készülékére is, hiszen egyre csak terjednek a GPS-funkcióval felruházott mobilok. S hamarosan megjelenik a fordított eszköz is, a Garmin Nüvifone például egy telefonnal felruházott GPS-készülék.

Mondhatnánk persze erre azt is, hogy a POI-megosztás opció csak akkor él, ha a másik embernek is hasonló tudású készüléke van, ám erre is van válasza az iparágnak: a legtöbb gyártó ugyanis már vagy megjelentette, vagy készíti az úgynevezett platformfüggetlen navigációs szoftverét, amelyet bármilyen PDA-ra vagy mobiltelefonra fel lehet telepíteni.

A technika és a szolgáltatások tehát fejlődnek, de ahogyan ezt már hazánkban megszokhattuk, Magyarországon még semmi sem működik "úgy igaziból". Hiába látjuk ugyanis egyre több készüléken azt a feliratot, hogy igen, a kütyü tudja kezelni az úgynevezett TMC-jeleket, amelyek a forgalmi információkat juttatják el a készüléknek annak érdekében, hogy az aktuális dugók figyelembevételével tudjon tervezni. Ez a szolgáltatás Nyugat-Európában már remekül működik, nálunk azonban apró betűs felirat a reklámanyagokban, hogy semmire sem megyünk ezzel a tudással, mivel a funkcióhoz szükséges technikai hátteret még nem sikerült kiépíteni, noha egy erre vállalkozó társaság már szűk fél éve megalakult. Arról azonban keveset szóltak, hogy áll a fejlesztés, miként azt sem tudni, milyen konstrukcióban lesz majd elérhető az extraszolgáltatás. Franciaországban és az Egyesült Királyságban például elő kell fizetni rá, noha bevett gyakorlat, hogy a drágább készülékekhez a gyártók ezt bizonyos időre átvállalják az ügyféltől.

Garmin Nüvifone, azaz telefonnal  felruházott GPS. Többet tud
Garmin Nüvifone, azaz telefonnal felruházott GPS. Többet tud
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.