Idiótáknak készül az autóreklám?

Füstölög a német autó- és reklámipar, amiért Brüszszel kifogásolja, hogy túlzottan füstölnek a német autók. Eurómilliárdokért dúl a háború - de vajon idióták-e a fogyasztók?

Kiesett a szerepéből Günter Verheugen, az - elvileg - nemzetek felett álló német EU-biztos, és dühödten ezt nyilatkozta: "Most már aztán elég. El a kezekkel a hirdetésektől! Képzelem, mi lesz ebből a végén, a figyelmeztetéseket a hirdetési felület ötven százalékára növelik, és azt mondják majd: az autóvezetés megöli a jegesmedvéket!" Bár környezetvédők szerint a jegesmedvéket 2030-ra valóban a kihalás veszélye fenyegeti, ez sem késztette arra az ipari ügyekért felelős EU-biztost, hogy kiálljon saját "munkahelye", az Európai Bizottság javaslata mellett. Amelyre persze éppen Németországból zúdítanak össztüzet.

Maguknak keresték a bajt az autógyártók - vágnak viszsza a brüsszeli eurokraták. És tényleg: az unió törvénygyáraként működő bizottság már 1999-ben ajánlást adott ki, amelyben arra buzdított, hogy az autóhirdetéseken "könnyen olvasható és könnyen érthető" tájékoztatás szerepeljen az üzemanyag-fogyasztásról és a szén-dioxid-kibocsátásról. Ehhez képest az újságokban vagy az útszéli plakátokon látható reklámokon legfeljebb nagyítóval lehet kibogarászni az efféle információkat.

Nem véletlenül a németek rettegnek leginkább egy kötelező érvényű szabályozástól. A nagy és gyors, vagyis erősen környezetszennyező autók főként Németországból érkeznek - a kisebb és könynyebb kocsikat gyártó franciák és olaszok eddig nem is tiltakoztak a brüsszeli elképzelések ellen. Más kérdés (és erre elsősorban a német sajtó hívja fel a figyelmet), hogy az EU-biztosok maguk is hatalmas német limuzinokkal járnak, miközben a környezet megóvására sürgetik az állampolgárokat. Egyedül Sztavrosz Dimasz környezetvédelmi biztos választott tüntetőleg japán hibrid autót.

Tiszta levegő ide vagy oda, valójában hatalmas pénzöszszegekről van szó - és nem csak az autóiparban. Német médiacsoportok is felemelték szavukat az Európai Bizottság ötlete ellen, mert a hirdetési bevételek legalább egyötöde a kocsik népszerűsítéséből származik. Akad, aki egyenesen a sajtószabadságot félti, ám az óriási reklámprofit láttán ez kevéssé meggyőző.

A felzúdulásnak azonban más okai is vannak. Miután az EU egészségügyi figyelmeztetéseket helyeztetett el a cigarettásdobozokon, ugyanezt tervezi az alkoholos italokon, és szigorúan szabályozta az élelmiszercímkék feliratait, egyesek most már megálljt parancsolnának az uniós népnevelésnek. Wernhard Möschel német jogászprofesszor a Spiegel Online-on például azt fejtegeti, hogy a legújabb szabályozások fényében a fogyasztó "kezelésre szoruló idióta, aki még a vörös- és a fehérbort sem tudja megkülönböztetni". Noha ez jól hangzik, EU-tisztségviselők szerint erkölcsi kötelesség az alkoholtól, a túlzott kalóriafogyasztástól vagy a vezetés veszélyeitől megvédeni az embereket - ráadásul miért várnánk el bárkitől, hogy orvosi-élelmiszerügyi-közlekedési szakértő legyen egy személyben?

Mercedest reklámoznak egy autókiállításon: a fogyasztást nem verik nagydobra
Mercedest reklámoznak egy autókiállításon: a fogyasztást nem verik nagydobra
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.