Fodor és Hiller párbeszédet szorgalmaz

Mind Fodor Gábor, az SZDSZ új elnöke, mind pedig Hiller István, a szocialista kormány tagja párbeszédet szorgalmazott a két párt között az ATV Pont 7 című vasárnap esti műsorában.

Fodor Gábor az Mind Fodor Gábor, az SZDSZ új elnöke, mind pedig Hiller István, a szocialista kormány tagja párbeszédet szorgalmazott a két párt között az ATV Pont 7 című vasárnap esti műsorában.t közölte, az SZDSZ ellenzéki pártként is az ország érdekét kívánja szolgálni, ezért nyitott arra, hogy a szocialistákkal megtalálják a közös pontokat.

"Várom a kormánytól a cselekvési programját, mutassa meg a kormány (...), és ha abban találunk olyan pontokat, amelyek lehetnek közösek, akkor erről lehet tárgyalni" - mondta a liberálisok szombaton megválasztott elnöke.

Hozzátette ugyanakkor: ha nem találnak ilyen pontokat, akkor az "nyilván más helyzet".

Hiller István oktatási és kulturális miniszter a műsor következő vendégeként azt mondta: eddig is partnerként tekintettek, és most is akként tekintenek az SZDSZ-re. Utalt arra, hogy ő a koalíció felbomlása után is azt képviselte: "ajtókat nem szabad becsapni, a hidakat nem szabad felégetni".

Mi az együttműködésre nyitottak vagyunk - hangoztatta. Hozzátette: egyetért Fodor Gáborral abban, hogy beszélgetésre, párbeszédre van szükség.

Mint mondta, ha az SZDSZ egy világos szakmai és elvi politikai nézetrendszert képvisel, akkor ebből az együttműködésnek "valamilyen", közelebbről meg nem határozott formája kialakulhat.

Fodor visszahívná az SZDSZ meghatározó személyiségeit

A liberálisok új elnöke visszahívná pártjába az SZDSZ meghatározó politikusait, köztük Bauer Tamást, Kis Jánost, Tölgyessy Pétert, Tamás Gáspár Miklóst és Hack Pétert. Fodor Gábor az ATV Pont 7 című vasárnap esti műsorában arról is beszélt, hogy az ultimátumok politikája az SZDSZ részéről lejárt, ő a jövőben a párbeszéd politikáját kívánja képviselni.

Az SZDSZ szombaton megválasztott elnöke úgy fogalmazott, kísérletet tesz a több évtizedes sebek begyógyítására. Mint mondta, feltett szándéka, hogy az elkövetkezendő hetekben felkeresi mindazokat, akik az SZDSZ-t elhagyták, s valaha meghatározó személyiségei voltak a pártnak. Szeretném világossá tenni a számukra, hogy "nyitva az ajtó" - hangoztatta.

Megjegyezte ugyanakkor, naivitás lenne azt hinni, hogy sokan visszatérnek majd, ám szerinte "egy rendes kapcsolat" kialakítása velük elengedhetetlen.

A liberálisok új elnöke közölte azt is: van már terve, elképzelése Kóka János jövőbeni pártbeli szerepével kapcsolatban, ám ezekről egyelőre nem kívánt nyilatkozni. Jelezte ugyanakkor: elődje "fontos feladatra" és "hasonló gesztusra számíthat", mint amit ő kapott tőle, amikor környezetvédelmi miniszteri jelölését biztosította.

Arra a felvetésre, hogy eddig, hagyományosan mindig a párt elnöke volt egyben a frakció vezetője is, Fodor Gábor azt mondta: "gondolkodjunk el ezen".

A kérdésre, hogyan fér össze az ellenzéki SZDSZ szerepével az, hogy a pártjuk holdudvarához tartozó személyek a koalíciós válás után is az állami cégek igazgatótanácsaiban, felügyelőbizottságaiban ülnek, azt mondta: nem ál-, és nem is félig ellenzéki SZDSZ-t képzel el.

"Az ellenzéki párt természetes módon nincs ott ezeken a helyeken" - jelentette ki. Hozzátette ugyanakkor, sok olyan emberük van ezeken a posztokon, akik szakmailag rendkívül rátermettek, ezért esetükben "az adott helyzetet kell majd mérlegelni".

A liberálisok jövőjével összefüggésben azt is hangoztatta, hogy az SZDSZ-nek stílusban is változnia kell. A kisebbségi kormányzással összefüggésben azt közölte: élni kíván az SZDSZ kulcsszereplős helyzetével, de visszaélni ezzel nem szabad.

Az SZDSZ megerősödésének esélyeire utaló kérdésekre azt mondta: most más a helyzet, mint egy évvel korábban, amikor az 5-10 százalék közötti eredmény elérése még reális volt. Mint mondta, ma a liberális párt célja az, hogy az öt százalék fölé kerüljön.

 

(MTI)

 

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.