Újabb liberalizációs döntés az energiaszektorban

Megállapodtak az Európai Unió tagországainak energiaügyekkel foglalkozó miniszterei Luxembourgban a termelés és elosztás szétválasztásában a gáz- és áramágazatban, és ezzel tovább fokozódik a piac szabadsága - jelentette be az Európai Bizottság.

A José Manuel Durao Barroso vezette testület ötéves mandátumának egyik legfontosabb jogszabálycsomagjáról van szó, amely kiteljesíti a szabad piaci versenyt az energiapiacon. Ennek legvitatottabb eleme volt a tulajdonosi szétválasztás, amely az utolsó pillanatig feszültséget okozott a tagállamok között.

Németország, Franciaország és néhány más tagállam ragaszkodott ahhoz, hogy kötelezően ne kerüljön sor teljes szétválasztásra a vállalatokon belül.

A luxemburgi találkozón (amelyen jelen volt Szabó Pál közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter is) kidolgozott kompromisszumos megoldás keretében az érintett cégeknek nem kell feltétlenül szétszakadniuk az említett tevékenységek elvégzésére, viszont az elosztórendszerek független működését egyebek között egy külön felügyelőhatóság irányítja majd. A nagyfeszültségű hálózatokat és csővezetékeket kezelő cégeknek emellett jóváhagyott hosszú távú befektetési tervekkel is rendelkezniük kell.

Németország még a most bejelentett elvi megállapodással sem ért egyet teljesen, így néhány részlet még további kidolgozásra vár. Mint az elnöklő Andrej Vizjak szlovén gazdasági miniszter leszögezte, így is megállapítható azonban, hogy a legfontosabb elemekben teljes körű az egyetértés.

Berlin korábbi kemény pozícióját megingatta az, hogy két óriásvállalata - az RWE és az E.ON - hajlandónak mutatkozott megválni bizonyos tevékenységektől.

Michael Glos német energiaügyi miniszter most  kifogásolta azt is, hogy Brüsszel túlságosan nagy befolyást gyakorolt az ágazatra a szétválasztás erőltetésével.

Barroso bizottsági elnök és Andris Piebalgs energiaügyi biztos viszont bizonyosságát fejezte ki, hogy a megállapodás versenyképesebbé teszi az árakat az ágazatokban, és növeli az ellátás biztonságát is.

Magyarországon már döntés született arról, hogy a Magyar Villamos Művekről leválasztják a Mavirt. Mint Gyurcsány Ferenc miniszterelnök fogalmazott ezzel kapcsolatban, ez "a fogyasztók érdekeit, a piaci versenyt szolgálja". Hozzátette, hogy a szétválasztás nyomán két önálló, tőzsdeképes társaság jön létre, az MVM a termelést és a nagykereskedelmi funkciót látja el, a Mavir a hálózatot és a rendszerirányítást végzi.    

A most született uniós megállapodást - várhatóan júliusban - még az Európai Parlamentnek is szentesítenie kell.(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.