Napi politikai egyezkedésekben alakult, hogy éppen mit lehet és kell tenni. Így azután a pártok is rosszul jártak, mert nem derült ki világosan melyik mit is tenne, ha szabadon tehetné, és mi történik a kényszeregyezségek hatására. Még talán a liberális álláspont volt a legvilágosabb, egy teljesen kapitalizált egészségügyről, amit viszont komoly politikus nem gondolhatott komolyan. Négy-ötszázaléknyi támogatás mellett ködös álom egy százszázalékos liberális program erőltetése. A szocialisták elképzeléseit pedig még mindig nem látjuk egy koherens végrehajtható elképzelésben összegezve. Ilyen programokra pedig nem feltétlenül azért van szükség, hogy azon nyomban bevezessék őket, hanem azért, mert ezek segítségével lefolytatható a feltétlenül szükséges társadalmi vita, és függetlenül az alkalmazás lehetőségétől, (előbb utóbb úgyis mindenki sorra kerül, és alkalmazhat, ha van mit), kiderülhet, hogy mire vevő a társadalom, mire nem, és hol vannak azok az apró részletek, amelyek kidolgozatlansága miatt szakértők sem tudják, hogy tulajdonképpen miről is van szó.

Évek óta ráncigálják a felsőoktatást is a legkülönbözőbb irányokba anélkül, hogy világosan látnánk, hogy az egyik vagy másik pártnak milyen hosszú távú elképzelése van a feladatok megoldásáról. A rendszerváltás előtt kevesebb, mint húsz egyetem volt, ma százzal több, és sokan gondoljuk úgy, hogy ezek jó része felesleges. Az erőforrásokat illetően, a végiggondolatlan beiskolázási rohamot az egyetemek tandíjas képzésekkel próbálják kivédeni, miközben megjelent egy tandíjmentességről szóló törvény. Sokféle módon lehet az erőforrásokat biztosítani, lehet tandíj nélkül is, de akkor be kell fejezni a fizetős kurzusokat és az egyetemek költségeit az államnak, ki kell fizetnie. Kérjük a számlát! Kinek mennyit kell majd adni? Ha viszont mégis megtartjuk a tandíjat, akkor mennyi lesz az, és hol van és milyen lesz az az ösztöndíjrendszer, amely a kevésbé tehetősek számára is elérhetővé teszi az oktatást. Kellene, hogy minden pártnak legyen erről konkrét elképzelése! Láthatóan nincs, és a közvélemény ezt eltűri.

Aztán itt van a romaintegráció problémája. A kormányok eddig csak részproblémákra figyeltek. Nagyon helyes minden diszkriminációellenes törvény és intézkedés, de talán fel kéne arra is figyelni, hogy ez csak egy, fontos, része a kérdésnek, ahol elszegényedett, gettószerű falvakban, munka nélkül élnek az emberek nem ez a legfontosabb problémájuk, hanem az, hogy segélyéletre vannak kárhoztatva és ezen az sem segít, ha néhány önkormányzat apró közmunkák elvégeztetésével próbálja kiérdemelté tenni a szükséges segélyt. Fontosnak tartom, hogy aki munkaképes valamiképpen, járuljon hozzá a saját eltartásához, de ezt a jelenlegi helyzetben a legjobb indulattal sem képes megtenni. Mindig elindulnak nagy látványos programok, de azután valahogy elcsorog a pénz, minden marad a régiben. Nagyon rossz vége lesz annak, ha nem tudjuk megszakítani a munkanélküliség generációs ciklusait. Nagy, átfogó terv lenne szükséges, amelyben olyan munkahelyeket teremtenek, amelyekben ez az elszegényedett, képzetlen réteg is talál munkát. Ezt a piactól várni nyilvánvalóan nevetséges. Komoly állami feladat lenne az ilyen, a munkaerő adott felkészültségének szintjéhez igazodó munkahelyek megteremtése. Minden józan érv amellett szól, hogy a segélyek mellett vagy helyett állami támogatással, komoly tőkebefektetésekkel, létesüljenek a kívánatos munkahelyek. Mindenki jobban járna. Legalább kétgenerációnyi idő, és sok pénz kell ehhez, meg persze óvodák, jó iskolák. Lehet spórolni, presztízsberuházásokra költeni az uniós milliárdokat, de lehetne koncentrálni egy nagyon fontos probléma érdemi megoldására is. Hol vannak az ehhez szükséges kidolgozott elképzelések? Hol vannak a szükséges számítások? Ezek még akkor is szükségesek lennének, ha végül, valamilyen reális érv hatására, más lesz a kiemelt elképzelés.

Nálunk az ilyen kérdések megoldását a pártoktól várják már húsz éve hiába. A pártok nem alkalmasak többszintű, alapos társadalmi modellek, új konstrukciók kidolgozására, nem ez a funkciójuk. Ehhez szakértő intézmények, pártsemleges aprómunkája szükséges, ehhez is pénz kell, de legfőképpen az a felismerés, hogy részletes tervek, tervváltozatok kidolgozása nélkül nincs miből választani, ha valaki éppen döntési helyzetbe kerül.

A média hetek óta azt találgatja, hogy vajon az ellenzék, ha hatalomra kerül, melyik kiszivárogtatott elképzelését fogja megvalósítani. Engem az is érdekelne, hogy hol vannak a kidolgozott elképzelések. Vannak-e egyáltalán, vagy csak a lózungok újabb fordulójáról van szó?