A szerző az Európa Parlament képviselője (MSZP)

A bíróság hangsúlyozta, hogy döntését nem vallási vagy morális alapon hozta meg, hanem a francia polgári törvénykönyv alapján. Az pedig kimondja: "Ha tévedés történt a személy alapvető tulajdonságait illetően, a másik fél kérheti a házasság semmissé nyilvánítását." Tisztán jogi szempontból a kérdés tehát az: "alapvető tulajdonságnak" számít-e a szüzesség, és mint ilyen, egyáltalán képezheti-e az igazságszolgáltatás tárgyát?

Erre nincs semmiféle precedens a francia joggyakorlatban. Franciaországban 2004-ben 745 házasságot nyilvánítottak semmisnek bigámia, vérfertőzés és hazugság miatt, de a szüzességgel kapcsolatos megtévesztés egyetlen esetben sem szerepelt az okok között. Nem létezik olyan jogszabály sem, amely pontokba szedve, hiányosságok nélkül felsorolná egy személy alapvető tulajdonságait. Ha a szüzességet a nők esetében mégis annak tekintenénk, akkor vajon érvényes lenne ez a férfiakra is? És ha igen, hogyan lehet ezt az ő esetükben ellenőrizni? Erről semmit nem mond a francia jog, az viszont tény, hogy a szüzességi vizsgálat, amely csak a nők esetében végezhető el, sérti a nők és a férfiak közötti egyenrangúság elvét. Nem pusztán azért, mert megalázó, hanem azért is, mert kettős mércét alkalmaz, ami minden szempontból elfogadhatatlan. Az Európai Parlament nemrég szavazta meg a nők és a férfiak átfogó esélyegyenlőségéről szóló jelentést, és valamennyi tagállamban érvényes a diszkrimináció minden formáját tiltó jogszabály.

Feministák, jogvédők és politikusok most haragosan tiltakoznak a bírósági döntés ellen, amely szerintük muzulmán vallási és morális alapon született meg, de nincsenek könnyű helyzetben. Hiába nevezik botrányosnak és szégyenteljesnek az ítéletet, amely szerintük semmibe veszi mindazokat a demokratikus vívmányokat és emberi jogi szempontokat, amelyeket az utóbbi évtizedekben az európai értelmiség kivívott, tisztán jogi szempontból az ítélet nehezen támadható. Az Európai Parlamentben is köröznek egy nyilatkozatot - már sietnek a képviselők, hogy aláírhassák -, amely szerint a szüzesség nem tekinthető "alapvető tulajdonságnak". A francia igazságügyi minisztérium szóvivője viszont makacsul védi az álláspontját: nem a szüzesség kérdéséről hozott döntést, hanem megállapította, hogy az egyik fél egy mindkettőjük számára fontos dolgot illetően hazudott, és ezért bontották fel a házasságot.

Az esettel kapcsolatban az a kérdés is felmerül, beavatkozhat-e egyáltalán a jog a nők szexualitásával kapcsolatos kérdésekbe, hiszen azok - éppen az emberi jogi és a feminista mozgalmak sikerének köszönhetően - már régóta a magánszféra területére tartoznak egy demokráciában.

Ennek megválaszolása sem egyszerű. Vitatkoznom kell azokkal, akik kategorikusan kijelentik, hogy a női szexualitást illetően a jognak nincs semmi keresnivalója. Családi erőszak, szexuális bántalmazás, megalázás esetén éppen a gyengék védelmében nagy szükség van jogi eszközökre és beavatkozásra az egyébként sérthetetlennek tekintett magánélet területén. Ha az esküvői botrányt, amelyet az ifjú férj a szüzességi bizonyíték hiánya miatt egész családi, rokoni és baráti köre előtt rendezett, nyilvános megaláztatásnak tekintjük, akkor bizony érvelhetünk a fiatal nő jogi védelmének szükségessége mellett. Igazat kell adnom a francia filozófusnak, Elisabeth Badinter-nek, aki szerint a bíróság elmulasztotta teljesíteni egy fontos kötelességét: nem védte meg a fiatal nőt egy szégyenteljes megaláztatástól. A bíróságnak figyelembe kellett volna vennie azt is, hogy a nő nyilvánvalóan nem önszántából, hanem a muzulmán tradíciók és családja morális nyomásának engedve hazudott.

Szerintem csak ilyen összefüggéseiben érdemes vizsgálni ezt az esetet, amely jogi szempontokon messze túlmutató kulturális és emberi jogi kérdéseket is felvet, és arra mindenesetre nagyon alkalmas, hogy felélessze az utóbbi időben elszunnyadni látszó európai diskurzust a nők jogairól.