"Igazából nem is lehet felfogni, hogy egy emberi lény megszűnik létezni... Emlékszem, pár nap múlva eleredt az eső, s én arra gondoltam: egy friss sír fölött laza a föld, könnyen átázik. S ahogy egyre jobban zuhogott, majd megőrjített a tudat, hogy csurog rá a víz, ott fekszik kiszolgáltatottan a földben, a sárban... Képtelen voltam megszabadulni a gyötrelmes érzéstől, hogy ez rossz neki."
Meghalt Halda Alíz
Éppen most lenne ötven éve, hogy ez az eső eleredt, 1958 júniusában, amikor Halda Alíz párját, Gimes Miklóst megölték, s összedrótozva belökték a laza föld alá. Halda Alíz életét azóta tegnapi haláláig az a halál határozta meg. A halálon túli gondoskodás mint tudatos vállalás és önkéntelen ösztön, amiről én szebbet soha nem olvastam, mint ezeket a fent idézett sorokat Halda könyvében, a Magánügyben. "Lehet-e 'szépen' gondolkodni? Szépen, azaz törekedni az igazságra, tudva, hogy nem vagyunk egyedüli birtokosai; nyíltan, azaz kimondani a kimondhatót, tudva, hogy nem minden és nem mindenki szerethető. Ha lehet, akkor Halda Alíz, nemcsak szépen ír, de szépen is gondolkodik." Így ajánlják Halda könyvét a hálón, s bizony éppen így igaz.
Elveszetten kereste önmagát, mígnem megtalálta Gimes Miklóst. Így kezdődött: "Elpanaszoltam neki: milyen lehetetlen alak vagyok. Hogy mindig mindent elrontottam, mindig mindent abbahagytam. Nincs bennem semmi kitartás, semmi szorgalom, szerencsére ambíció sem... abbahagytam két év után a Színművészeti Főiskolát... Elkezdtem tanulni vagy hat nyelvet, de nem tudok, csak magyarul. Voltam már szövőnő, csomagolónő, gépírónő... verseket írtam, de tökéletlenségük elkedvetlenített... Itt állok 27 évesen, nincs se gyerekem, se célom, se tervem; semmim, senkim - tulajdonképpen mire vagyok én jó egyáltalán?" És akkor Gimes azt kérdezte tőle: "Miért nem tud belenyugodni abba, hogy olyan, amilyen?... Legegyszerűbb, ha beletörődik az ember, hogy az élet ilyen, és nem fecsérli erejét az önmaga elleni hadakozásra." Mikor éppen lett volna mivel megbékélni, lett volna mit szolgálni, lett volna miért alkotni, kitartani, lett volna kit szeretni, kinek gyereket szülni, akkor rúgta szét az életét a balsors.
Lehetett volna színész, újságíró, író, rádiós, boldog aszszony, anya, társ. A többit nem tudom, de írónak, anyának, társnak biztos nagyon jó lett volna. Ezt tudja, aki olvasta a Magánügyet, és érzi, aki szépeket beszélgetett vele. A forradalom sorsa és Gimes sorsa az övét is meghatározta. A Rádióból kirúgták, nyilvánosságot föltételező pályára nem léphetett. Alkalmi munkákból élt, leánykollégiumot igazgatott, vívta dacos harcait a hatóságokkal párja ismeretlen hant alatt rejtőző maradványaiért. A forradalom emlékét gondozta ellenzékben, magánlakásokba szorult megemlékezéseken, később az ország házában, az emlékhelyeken, hétköznapokon és ünnepeken, a forradalom körüli keserű viharokban.
Kemény emberből kedvesebbet, kedvesből keményebbet nem nagyon ismertem.
Halda Alíz
