Születésnapi ajándék az Európai Beruházási Banknak

Luxembourg Kirchberg városnegyede – amely több mint négy évtizede az ország legnagyobb építési területe – új épülettel gazdagodott. Hétfőn ünnepélyes keretek között átadták az Európai Beruházási Bank (EIB) új, acél-üveg palotáját.

Henrik Luxemburgi Nagyherceg, Jean-Claude Juncker miniszterelnök, valamint José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke is részt vett azon az ünnepségen, amelynek keretében átadták a pazar épületet. A bankot az 1957-es Római Szerződéssel hívták életre, székhelye 1968 óta található a nagyhercegségben. 1980ig az az épület adott otthont a banknak, amelyben megalapításakor az Európai Szén- és Acélközösség irányító szerve, az Európai Bizottság elődje székelt.

Az Európai Unió 5 intézményének (EIB, Számvevőszék, Bíróság, Európai Parlament titkársága, illetve a Bizottság egyes szervezetei) helyet adó modern városrészben 1980-ban épült fel az EIB első székháza, amelyet 1993-ban már bővíteni kellett.

A düsseldorfi Ingenhoven építésziroda merész tervei alapján most elkészült hipermodern épület várhatóan hosszú időre megoldja a bank területi problémáit. Az 1500 alkalmazottból (a létszám 2010-ig 350 fővel bővül majd) 750 szerencsés dolgozó augusztusban veheti birtokba az új irodákat.

A 13 ezer négyzetméteres impozáns, íves üvegtető 72500 négyzetméternyi irodát fed le. A cikk-cakk formában elhelyezkedő irodák megvilágításánál elsődleges szempont volt a természetes fény maximális kihasználása. A köztes terekre téli kerteket álmodott meg az építész szárnyaló fantáziája.

A 165 millió eurós beruházás 10 %-kal lépte át az előre meghatározott keretet. Az építkezésen 238 cég (köztük 133 helyi és 73 német) dolgozott négy esztendőn keresztül.

Az EIB támogatásával készült el – többek között - a Luxembourgot a francia fővárossal összekötő TGV vonal, a pekingi repülőtér, a bank támogatta Európa legnagyobb csak-cargo légitársasága, a helyi Cargolux gépparkjának modernizálását, valamint a szintén itteni SES műhold-vásárlásait is. EIB hitelek járulnak hozzá szinte valamennyi európai metró, köztük a budapesti 4-es vonal építéséhez is.

Földes György
Luxemburg

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.