Tízmilliókba kerül a kormányzati negyed leállított programja

A Fidesz azt kifogásolja, hogy a kormányzati negyed már leállított beruházására újabb tízmilliókat költ a kormány - mondta Cser-Palkovics András, az ellenzéki párt helyettes szóvivője.

A fideszes politikus emlékeztetett arra, hogy sajtóhírek szerint 90 millió forinttal emelték meg a kormányzati negyed projektjét irányító kft. eddig hárommillió forintos törzstőkéjét, mert a cégnek számos kötelezettséget kell még teljesítenie. Cser-Palkovics hangsúlyozta: a kormány ugyan leállította a kormányzati negyed luxusberuházását, azonban még mindig nem számolt el az eddig kifizetett több mint 10 milliárd forinttal, most pedig újabb 90 millió forintot költ el.

Ez a döntés jól mutatja, hogyan működnek Magyarországon az állami beruházások - mondta a képviselő, aki szerint a projektek egy része, így a kormányzati negyed is káros és felesleges az ország számára, ugyanakkor még leállítás után is rengeteg pénzbe kerül.

A helyettes pártszóvivő hozzátette: ebből látszik, hogy van pénz, csak a Gyurcsány-kormány nem az emberek érdekében költi el. A leállított beruházás is újabb és újabb tízmilliókat visz el az adófizetők pénzéből, amikor szociális ügyekre nem jut elég pénz Magyarországon - fogalmazott.

Az ellenzéki politikus szerint a kormánynak el kell számolnia ezzel a 90 millió forinttal és az eddig elköltött 10 milliárddal is, és ezt az Országgyűlés döntése nyomán június 30-ig kell megtennie a kabinetnek. (MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.