Semmi sem tiltja, hogy a boltok kereskedelmi korlátozásokat vezessenek be saját megfontolásaik szerint. Nagy Britanniában – a rizskészlet felvásárlásától tartva – jó néhány üzlet (pontosabban üzletlánc) vezetett be korlátozást, és szabta meg, egy vevője legfeljebb hány kiló rizst vihet el. (A világban jelenleg ugyanis rizshiány van, a Financial Times pedig épp a brit korlátozásokkal illusztrálta a hétvégén, hogy a válság – amely sok szegényebb országban éhséglázadásokhoz vezetett – immár a fejlettebb országokat is elérte)

Magyarországon a régi, 1978-as kereskedelmi törvény még kimondottan kötelezte a kereskedőt, hogy a vevő kívánságára eladja a kirakatban vagy a raktárban lévő áruját. Bár a törvényben nincs szó arról, hogy például kiárusításnál az eladó megszabhatja –e, a vevőnek, hogy az egyszerre mennyi terméket vihet el, hivatali jogalkalmazók többnyire ezt is beleértették. Kis túlzással élve: készpénz ellenében elvileg bárki, akár a reggeli nyitáskor egy tételben megvásárolhatta egy áruház teljes árukészletet.

A 2005-ben a mai gazdasági viszonyokra áramvonalasított új kereskedelmi törvényből már ezek a passzusok is kimaradtak. A máskülönben “minimalistának” is nevezhető törvénymű mögött ugyanis végig érezhető az a jogalkotói törekvés, hogy megőrizze a piaci alku rugalmasságát, azaz, ahol csak lehet, ne ártsa bele magát feleslegesen a vevő és eladó közötti, a két fél szabad megegyezésén alapuló kötelmi jogviszonyba. Olyannyira, hogy a korábbi jogszabálytól eltérően így a 2005-ös törvény még azt sem teszi kötelezővé a kereskedőnek, hogy az minden vevőjét azonos feltételekkel szolgálja ki – elvégre a kivételezgető kereskedőnek azzal is számolnia kell, hogy előbb vagy utóbb a többi vevője faképnél hagyja, ami minden hivatali fellépésnél is nagyobb visszatartó erő.

Ugyanakkor az, hogy bizonyos termékeknél szabályozzák a kereskedők, hogy egy vásárló mennyit vihet el belőle, az éppen azt szolgálja, hogy minél több, az áruházba betérő vevő tudjon vásárolni az adott termékből. Így például műszaki kereskedéseknél nem ritka, hogy így megszabják az egyszerre elvihető portéka mennyiségét. Az élelmiszer-áruházak ellenben csak alkalomszerűen, inkább szabályerősítő kivételként élnek ezzel az eszközzel például raktárhiány, vagy rendkívül nyomott áras akciós termék esetén, amikor fennáll a veszély, hogy viszonteladók – vagy éppen a szomszédos áruház – vásárolja fel a készletet. Az ilyenkor alkalmazott kvóták ugyanis meglehetősen tágak, így néhány éve, amikor egy nagyobb lánc banánnal kísérletezett, akkor 25 kilogrammban húzták meg a határt. Ebbe pedig még jó pár kisboltos beszerzése is belefér, elvégre nyílt titok, hogy sokan közülük az elvileg végfogyasztók kiszolgálására létrejött diszkont vagy hipermarketláncokból is készleteznek.