Orosz József: Páratlanul szerencsés, aki a '70-es, '80-as évek hangulatáról érvényes képet szeretne kapni. A komolyzenében Kocsis Zoltán, Ránki Dezső, a könnyűzenében Presser-Adamis, majd Presser-Dusán, Cseh Tamás, Bereményi, Hobó, Szörényi Levente, Bródy, Orszánszky Jackie, Török Ádám, miközben olyan filmek sora készül el, mint Szabó István: Tűzoltó utca 25, vagy a Szerelmesfilm. Mit gondol Kocsis Zoltán, Rácz Zoltán, hogy mi volt ez itt a '60-as, '70-es években? Zseniszüret?

Kocsis Zoltán: Van egy nagyon sztereotíp képem a korszakról. Nem lehet eltagadni, hogy sok minden eredeztethető az új gazdasági mechanizmusból, tehát amit akkor így hívtak. Ez '68-ban elindított gazdasági változás természetszerűleg vonta maga után a politikai, szemléletbeli, világnézeti és esztétikai értelemben vett változásokat. És azt gondolom, hogy azért bizonyos ezotérikus védett világról szabadultak, ugyanakkor hihetetlenül megnőtt a kitekintés lehetősége.

Orosz József: De a Nagymező utcában a konziban, vagy a focipályán - Presser Gábor alatt járt egy évvel - mindebből mennyit érzékeltek, amikor azt kiabálták azt, hogy "Colos, add ide a labdát!"
Kocsis Zoltán: Máig sem értem egyébként, hogy miért, de így hívták Pressert. Én nem így hívtam, mindig Gábornak hívtam.
A korszak légköréből valamit azért lehetett érzékelni. Emlékszem, '67-ben, amikor Kodály Zoltán meghalt, bementem a Konziba, és az a síri hullaszagú csend és hogy még mozdulni, még lélegzetet venni se volt szabad. Ehhez képest azért '68-'69-ben meglehetősen szabad volt a világ, és én, aki akkor már persze a Zeneakadémiával kokettáltam, a Zeneakadémián végbemenő változásokból is éreztem, hogy itt új szelek fújdogálnak. Persze nem fogalmaztam én meg ezt konkrétan magamnak, csak éreztem. Érezhető volt, hogy most valami többet szabad. Utazni nem volt szabad, de ugyanakkor vaskosabb véleményeket lehetett nyilvánítani.

Rácz Zoltán: Egyszer azzal a gondolattal ébredtem, hogy mi főként kortársakat játszunk és hát Presser is kortárs. Ebből egyenesen kell, hogy következzen, hogy írjon nekünk. Így ébredtem egy reggel - ez valamikor a '80-as évek közepén volt. És valami hihetetlen sorsszerű ok miatt pár napon belül összefutottam a Picivel, akivel akkor messze nem voltam semmiféle viszonyban, csak annyi, hogy ismert és köszöntünk egymásnak. És összetalálkoztam vele egy házibuliban. És akkor egyből elmondtam neki ezt, hogy erre gondoltam, hogy ő miért nem ír nekünk. Nagyon meghökkent.

Orosz József: Dörmögött valamit vissza?
Rácz Zoltán: Persze, dörmögött. Állatira meghökkent, de nagyon hamar ráállt, és tulajdonképpen ebből lett a 'Drum street blues', amit '89-ben már eljátszottunk, és ami tulajdonképpen a mi szorosabb kapcsolatunk kezdete volt. Persze, mint a legtöbb zeneszerző, azért kíváncsi volt, hogy milyen hangszerekkel rendelkezünk. Mégis nekünk csinálta. Fölírtuk neki egy papírra: vibrafonok, marimbák, gongok, ütők, dobok. Végignézett a burmai gongsorunkon és azt mondja, hogy hát azt tudtátok, a gongsorotok blues-ban van hangolva? Sose vettük észre, de teljesen így volt. Tehát volt egy olyan sorunk, hogy E-F-Fisz-G-B-C-SZ, ami gyakorlatilag az E kivételével - de ha akarom még azt is benne tudom tartani -, szabályos blues hangsor. És kész. Tehát akkor Drum Street volt és blues volt. A címe is megvolt meg a darabnak, a legfontosabb zenei motívuma is megvolt.



Kocsis Zoltán: Valahogy most tényleg az jut eszembe, amit Bartók Seiber Mátyásról mondott ugyan, de mégiscsak kimondta, hogy a legfontosabb talán az egyéniség ereje, ami talán még az eredetiségnél is fontosabb, mint faktornál.
Rácz Zoltán: Annyira hasonlót akartam az előbb mondani! Az ember ül a Maléven, és mondjuk nem tudjuk, hogy a Pici írta ezt a reklámzenét. És tényleg most már egy picit variálják, meg megy valami film, aminek már más a zenéje. És akkor megszólal egy töredék belőle, és az azonnal Pici. Szóval az ízét lehet érezni ennek a zenének. Majdnem minden műve ilyen, hogy szerintem 15 másodpercen belül halálbiztosan lehet tudni, hogy ezt ő írta.



Kocsis Zoltán: Én nem lepődnék meg azon, hogy Presser Gábor VII. szimfónia. Én egy ilyenen nem lepődnék meg. Nem is értem, hogy egy zongoraversenyét miért nem játssza el ő maga. Én nagyon szívesen kísérném, ha ő komponálna egy zongoraversenyt.
Orosz József: Mondta már neki?
Kocsis Zoltán: Nem. Most mondom. Adva van egy tagadhatatlan hangszeres készség, mert ez olyan, mint a biciklizés ám, meg az úszás, hogy nem nagyon lehet elfelejteni. Tehát amikor a Pici azt mondja, hogy neki most zongoraórákat kéne venni - szóval azért ez egy barokkos túlzás. Szóval ha ő elszánná magát, és mondjuk írna egy zongoraversenyt, az szerintem mindenféleképpen, márcsak az egyéniség ereje miatt is új dimenziót jelenthetne. Állandóan azon siránkozunk, hogy halódik a zene, hogy rágódunk az elmúlt 300 év termésén, mármint ami a komolyzenét illeti. Nincs vérfrissítés, gyakorlatilag a közönség sem foglalkozik a saját kora zenéjével. Hát dehogynem foglalkoznak a saját koruk zenéjével - csak éppen nem abban a műfajban. Egyszerűen komoly nagy egyéniségeknek komoly műveket kell írniuk.

Orosz József: Ez egy megrendelés volt?
Kocsis Zoltán: Igen, ez egy megrendelés. És ki is tudjuk fizetni. Schubert jut az eszembe. Mióta olvastam, hogy Presser elsősorban dalszerzőnek tartja magát, mindig Schubert jut az eszembe, aki a dalban találta meg a legtermészetesebb műfaját, és talán a legfontosabb dolgait a dalaiban mondja ki. De ugyanakkor volt ereje ahhoz is, hogy Beethoven utáni szimfonizmust teremtsen. És ha a Gábornak egy ilyen megíratlan zongoraversenyére gondolok, akkor azt gondolom, hogy az ő sajátságos mostani zongoratechnikája mindenképpen determinálná a zenei anyagot. És a dalszerűség is ott lenne valahol - hát ez teljesen evidens. Ugyanakkor én azt gondolom, hogy nagyon érdekes lenne tőle egy sajátságos szimfonikus hangszerelést hallani. Mert megint csak ide térek, ide kanyarodok vissza, hogy a zenéje elég erős ahhoz, hogy akár még a mai értelemben vett szimfonizmust is kibírja, vagy olyan irányba fordítsa, ami annak is egy új dimenziót ad. Tehát nem biztos, hogy feltétlenül a Zeneakadémiáról ma kikerülő tehetséges fiatal zeneszerzők fogják ismét visszaadni a kortárs zene becsületét.

Orosz József: Könnyű együtt dolgozni vele?
Rácz Zoltán: Bizonyos szempontból nem. És ez egy jó "nem".
Orosz József: Nem azért, mert macerás ember?
Rácz Zoltán: Nem is biztos, hogy meg kell ezt pontosan fogalmazni. Akivel olyan nagyon könnyű dolgozni, az már nem is biztos, hogy annyira érdekes. Szóval, akivel nehéz dolgozni, az a jó. Annak több az eredménye.
Kocsis Zoltán: Igen, hát te szoktad mondani, hogy élő szerző az azért nem jó, mert hálás azért is, hogy eljátsszák a darabját.
Rácz Zoltán: Nem, nem biztos, hogy ezt szoktam mondani, mert azért megint csak Ligeti jut eszembe. Ott ültünk a berlini stúdióban, és vettük fel a 'Síppal, dobbal, nádi hegedűvel'-t, eljátszottunk egy track-et, és akkor egyszer csak beszólt: Jó volt, de nem volt tökéletes. Szóval van olyan szerző is, aki nagyon örül, ha eljátsszák a darabját, meg van olyan is, aki ettől nem hatódik meg.

Orosz József: És Presser ilyen, hogy "jó volt, de nem tökéletes?"
Kocsis Zoltán: Foglalkozik ő egyáltalán ilyenekkel?
Rácz Zoltán: Szerintem igen. Szerintem igen, de ez nem így jelenik meg.
Orosz József: Hanem?
Rácz Zoltán: Mindenesetre az alapkérdés az volt, hogy könnyű-e vele dolgozni vagy nem? Szóval én azt mondanám, hogy vele "jól" nem könnyű dolgozni. Azért, mert - ez lehet, hogy megint amit a Zoli mond -, erős egyéniség. Mikor együtt dolgoztunk - Kocsissal, Presserrel -, akkor is éreztem azt, hogy van egy olyanfajta - hogy mondjam - sűrűség, hirtelen, egy pici helyen, ami már... kicsi a hely. Ha a Picivel dolgozunk, máshogy gondolkodunk. Megint csak azért, mert a zenének más-más területeiről érkezünk. És úgy gondolom, hogy mindannyian eléggé hiszünk abban, amit csinálunk, és ezért igyekszik az ember - miközben persze toleráns egy másfajta gondolkodás irányában -, de mégiscsak érvényesíteni a sajátját.

Orosz József: Miért gyűlöl bármilyen évfordulót, bármilyen beszélgetést róla? Egyáltalán azt, hogy foglalkoznak vele?
Kocsis Zoltán: Lehet, hogy a régi rendszerből maradt itt ez a dolog. Csak a saját élményeimet tudom elmondani. Szóval amikor először találkoztam Aczél Györggyel, akinek a nevét most itt nem tudom, hogy szabad-e fölemlíteni.
Rácz Zoltán: Most már mindegy.
Orosz József: Talán Erdős Péterét nem szabad.
Kocsis Zoltán: Hát őt inkább fölemlíteném. Elborzadtam attól, hogy mennyit tudott rólam Aczél, és milyen fontos voltam én, aki azt hittem, hogy egyáltalán nem vagyok fontos. És azt hiszem, hogy a régi rendszerből maradt itt ez a szemlélet, hogy: ’Elvtárs, azért te nem vagy annyira fontos. Figyelünk rád, de annyira nem vagy fontos. És aztán egyszer, amikor nekünk fontos leszel, akkor már sokkal fontosabb leszel. Annál is fontosabb leszel’. És azt gondolom, hogy a Pici valahol... azért mégiscsak - ugye idősebb nálam -, abból a rendszerből érkezett, és ez benne van. Ez nem valamiféle szerénység vagy álszerénység nála, hanem igenis ez az ifjúságából következik.

Rácz Zoltán: Én kicsit máshogy látom ezt.
Kocsis Zoltán: Máshogy látod?
Rácz Zoltán: Igen. Ahogy érzékelem, ő nehezen szembesül a múló idővel. A 60 egy kerek szép szám. És ennek már egy tekintélyes első számjegye van. És erről nekem mindent elmond a 'Padlás' című musical egy számának, az ún. rádiós dalnak az utolsó sora. Ami úgy hangzik, hogy "Nekem itt van dolgom, nekem itt vannak álmaim."



Orosz József: Mi ez a „Pici lemez", amit magukkal hoztak?
Rácz Zoltán: Tulajdonképpen ez félig-meddig még titok, de azért most elárulhatjuk. Szóval, régi ötletünk volt a 'Happy Birthday' feldolgozása. Ezt mi ilyenkor úgy hívjuk, hogy ez egy 'Salon Shlahzeig Gruppe', amit a német így fejez ki, egy ütőhangszeres együttes. A Kocsissal felturbózott Salon Shlahzeig Gruppe öttagú, de hat Kossuth-díj van benne, - bocsánat, ez nem a reklám helye. Szóval elkészítettük ezt a felvételt Presser Gábor tiszteletére. Semmi komoly, ez egy jókedvű játék, és szerintem mi élveztük a legjobban, miközben csináltuk, és mikor visszahallgattuk...

Orosz József: Ki milyen hangszeren játszik?
Rácz Zoltán: Kocsis Zoltán játékzongorán, az Amadinda együttes tagjai marimbán, illetőleg kacsasípon, a darab végén pedig egy ötszólamú vokál zárja az előadást.

Orosz József: Maga és Kocsis Zoltán vokálozik?
Rácz Zoltán: Mind az öten vokálozunk. Ők csak dúdolnak, én pedig elmondom a szöveget, hogy "Happy Birthday to you". Ha a Pici csak fele annyira fogja élvezni, ahogy mi élveztük, akkor szerintem nagyon fogja élvezni.

Orosz József: Az elmúlt héten itt a Kontrában Presser Gábor életművéből hallottak sorozatot. Külön köszönet Hermann Zsoltnak a segítségéért.

(A Klubrádió Kontra című műsorában elhangzott beszélgetés szerkesztett szövege.)

A műsor hangfelvétele zenei betétekkel - itt hallgatható meg>>>>>