Orosz József: Rádiós és televíziós kollégák – Göczey Zsuzsa, Módos Péter és Herskovits Iván – akik ha annak idején mint zenei szerkesztők keveset beszéltetek is, ám nélkületek az LGT és Presser Gábor lehet, hogy nem ott tartana, ahová eljutottak mindahányan.

Módos Péter: 1976-ban, amikor Laux kint maradt Amerikában, gyakorlatilag itt maradt dobos és szövegíró nélkül az LGT. Laux és Adamis házaspár volt. Emiatt ott állt Pici, a Gabi, meg a másik két zenész, és nem tudtak mit kezdeni. Akkor csináltunk egy olyan sorozatot, amelynek az volt a címe, hogy 'Egymillió fontos hangjegy'. Azt találtam ki, hogy legyen egy kontinuitása az LGT-nek, hogy a széles közönségtábor ne vegye észre ezt, hogy ők dobos nélkül maradtak.

Orosz József: Ez neked kötelességed volt?

Módos Péter: Nem volt kötelességem, én szerettem a Gabit, egyszerűen csak azért, hogy segítsek az LGT-nek.

Göczey Zsuzsa: De hogy segítettél rajta?

Módos Péter: Playbackről dolgoztunk a műsorban, megvolt a „Kicsi, a Nagy, az Artúr és az indián” című nóta, és úgy játszottuk be a műsorba, hogy a dobos szerepét James, Karácsony János játszotta, és őróla csak egy kézközelit mutattunk, ahol dobol. Egyébként jól dobol a James, ha nem tudnátok. Úgy nézett ki, mint ha ez egy „rendes” zenekar lenne. Aztán a totálban olyan képeket kreáltunk, hogy ne lehessen látni, nem Laux József ül a dob mögött.

Herskovits Iván: Péter! Hadd javítsalak ki! Ez nem a 'Kicsi, a Nagy, az Artúr' volt, hanem a 'Tiltott gyümölcs'.

Módos Péter: Nem, a 'Kicsi és az Artúr', nekem megvan pontosan, és én nem tévedek.



Orosz József: Melyikőtöknek jobb a memóriája?

Módos Péter: Nekem, mert megnéztem.

Orosz József: Iván, a memóriátok csak LGT és Presser ügyében működik ennyire jól, vagy más ügyben is? Csak egy pici adalék Herskovits memóriájához. Ivánt kb. két héttel ezelőtt hívtam föl, és nagyon kerestem egy egyébként kiadatlan számot. Herskovits Iván fejből mondta az MHV archívumi tekercsszámot és azt, hogy a master-szalagon a piros befutó után van az a szám. Honnan emlékszel erre 25 év elteltével?

Herskovits Iván: Nem vagyok ám autista! Ez nem is annyira a műsorkészítő memóriája, mint a rajongó memóriája. Szóval, ha valaki nagyon-nagyon szeret egy zenekart, akkor egyszerűen beleivódik minden információ, hogy mit, hol lehet megtalálni. És hát én nagyon-nagyon szerettem az LGT-t annak idején.

Orosz József: Miért csináltál 1988-ban egy 27 részes LGT-Presser sorozatot, akkor, mikor praktikusan - legalábbis fellépőként - már "alig volt" LGT? Az előtte kiadott lemezük, az 'Ellenfél nélkül', méltatlanul, de mégiscsak csendben múlt ki.

Herskovits Iván: Hát nézd, több okból. Egyrészt azért, mert az LGT volt szerintem az Illés-Fonográf mellett a másik legfontosabb magyar zenekar. Ennek a zenekarnak - a korai művei főleg - teljesen feledésbe merültek. Nem lehetett őket megkapni lemezen annak idején. Tehát a '80-as években, ha te bementél egy lemezboltba azzal, hogy én a Locomotiv GT 1972-es lemezét szeretném megvenni, akkor olyan nem volt. Rengeteg olyan LGT-rajongó volt, mint én, aki nem tudta megvenni ezeket a lemezeket. Ha ezeket lejátszottad a rádióban jó minőségben a lemezgyári mesterszalagról elejétől a végéig, ennek nagyon sokan örültek. Ez volt a fő ok.

Orosz József: De most már mondd el, hogy mi van azon az ominózus tekercsen, a master-szalagon a piros befutó után?

Herskovits Iván: Azon az a szám van, ami egyébként hozzáférhető angol eredetiben '82-ből, az a címe, hogy 'I wanna be there', és aztán '84-ben ezt fölvették az óriás kislemezükre, de a Bors Jenő nevű lemezgyári igazgató azt mondta, hogy inkább hagyják le, mert ha az ő óriáslemezükön négy szám van, mint ahogy azt tervezték, akkor a mások háromszámos lemezét nem fogják megvenni. Úgyhogy a zenekarnak választania kellett, hogy mit hagy le, és akkor ennek az 'I wanna be there'-nek a magyar nyelvű 'Dalaktika' című verzióját hagyták le a lemezről. Emiatt hívtál te engem föl.

Göczey Zsuzsa: Amennyire az Iván mindenre emlékszik, nekem ez így összefolyik. 16 éves korom óta, ami a Pressernek is a 16 éves kora, a zenei gimnázium párhuzamos osztályába jártunk. Azóta ismerem őt. Úgyhogy nekem valahogy ilyen konkrét események kihullanak a fejemből. Interneten most megnéztem: '85. október 14-én az LGT benne volt a "Rockújságban". De halvány gőzöm nincs, hogy akkor pont miért. Ott volt.

Orosz József: Iván, te a rádiós munkádban, szerkesztői munkádban, meg aztán később valamelyest zenei szaklap szerkesztőként alaposan megmerítkeztél a szakmában. Ismered a nyugaton működő promóciót, marketinget, sztárok befuttatását, sőt amióta nem Magyarországon élsz, azóta testközelben érezheted, hogy hogyan működik ez. Igaz Presserrel és az LGT-vel kapcsolatban, hogy pusztán annyi volt a világhír akadálya, hogy a múlt rendszerben éltünk? Nem volt pénz mögöttük? Nem volt promóció és marketing mögöttük, ellenben volt akár még az útlevelet is visszatartó koncertügynökség, az Interkoncert?

Herskovits Iván: Hát ebből az egészből szerintem csak annyi az igaz, hogy a múlt rendszerben éltünk, és az volt az oka. Ebből az egészből annyi érvényes vagy volt érvényes, hogy nem volt útlevelük. Az LGT-nek szerintem a legizgalmasabb nemzetközi portyája az az amerikai turné volt 1974-ben. Akkor ők Amerikában nem kevesebb pénzzel kezdték el, mint ugyanazok a zenekarok, akik velük együtt indultak, sőt velük együtt is turnéztak gyakran. Olyanokra gondolok, mint az Aerosmith, vagy a szintén velük egyidőben elindult Kiss. Ezek az együttesek pontosan azt az utat járták végig Amerikában a karrierjük első évében, amit az LGT. Egy különbség volt: az LGT hazajött, ezek az együttesek pedig turnéztak, turnéztak, turnéztak. Amerikában az volt a kritérium, hogy te elmész-e olyan helyekre, ahogy ezt mondani szokták, hogy „chicken shit Ohio”, azaz Isten háta mögé is, játszani és promotálni a lemezedet. A Locomotiv GT azt csinálta vagy csinálhatta volna, hogy kint marad, állandóan járja az Egyesült Államokat, a legkisebb helyeken is fellép, jelen van, jelen van, jelen van, akkor biztos, hogy befutott volna.

Orosz József: Zsuzsa, szerinted Presser Gábornak vagy az LGT-nek most is nyitva áll a világhír, vagy Presser Gábor már nem éhes ember?

Göczey Zsuzsa: Erről egy anekdota jut az eszembe. Én magam kreáltam. '75-ben voltam először Párizsban. Meg voltam őrülve, hogy úristen, ha pénzem lenne, ez mind az enyém lehetne. Mert otthon meg hiába van pénzem, nem tudok érte mit venni. Most elértünk itt ugyanoda, hogy ha pénzem lenne, ugyanúgy mint Párizsban akkor, mindent megvehetnék. Szerintem elment a vonat.

Herskovits Iván: Szabad olyat is mondani Presserről, ami nem a Halleluja-kategóriába tartozik?

Orosz József: Nem öntünk bronzból lovasszobrot.

Herskovits Iván: Akkor jó. Készült egy interjú 1984 márciusában egy olyan emberről, aki '82-ben az az EMI menedzsere volt, a cégnek az a vezetője, aki az LGT második nagy nyugat-európai - mondjuk így - dobását egyengette a lemezcég részéről. És akkor ez az ember azt mondta, hogy amiért ők ódzkodnak kiadni az LGT második EMI-s lemezét  a 'Too long' után, az az, ő egyszerűen ezt így mondta, hogy "Pici's music is very dated." Azaz: Pici zenéje divatjamúlt. Na most ez 1983-84-ben volt, és én nem tudom, hogy mennyi ebből az igazság, nem voltam akkor...

Orosz József: És mivel indokolta?

Herskovits Iván: Azzal indokolta, hogy az a fajta soul-ra alapuló amerikai zene, amit az LGT játszik, az néhány évvel korábban a Toto és a Chicago meg egyéb együttesek által már a csúcsra lett járatva. Na most ezért a Presser nem lehet hibás, mert ő Magyarországon élt, ő vette azt, ami külföldről jött, csak természetesen fáziskéséssel.

Módos Péter: Bocsánat, hogy közbe kell szólnom, mert én ott voltam.

Herskovits Iván: Na, hát akkor te tudod.

Módos Péter: Én kint voltam akkor Londonban az EMI-nál, amikor a 'Too long' megjelent. Interjút készítettünk az EMI - azt hiszem - vezérigazgató-helyettes vagy elnökhelyettesével, aki a szuperlatívuszok szuperlatívuszában nyilatkozott erről a zenéről. És ahogy sétáltunk az utcán, az Oxford Streeten a Gabival, bementünk egy zenemű boltba, azt hiszem a His Master’s Voice shopjába, ami egy áruház, és tömve volt LGT-lemezzel, ezzel az ún. 'Too long' című lemezzel, és hatalmas sikere volt, bömbölt és játszották és tiszta erőből.

Göczey Zsuzsa: És vitték, mint a cukrot?

Módos Péter: És agyba-főbe dicsérték a lemezt. Én ezt tapasztaltam. Tehát nem ott voltam, ahol mesélték, hanem ahol történt.

Herskovits Iván: Az a bizonyos vonat már a '80-as években elment. Ettől függetlenül a Presser Gábor rengeteg Magyarországra rendkívül érvényes és máig is a jelentőségéből semmit nem vesztett produkciót készített. Csak mivel itt élt, ezt ő is elmondta már a '80-as évek elején, itt élünk, ide dolgozunk, erre jár az agyunk.

Módos Péter: Dusán egyszer elpanaszolta, hogy beadtak egy számot, aminek az a címe, hogy 'Amerika', és ezt rossz néven vették a hanglemezgyárban.

Göczey Zsuzsa: Ez Koncz-szám volt. Nem a Koncz?

Orosz József: Nem, nem, nem.

Módos Péter: 'Nem adom fel'.

Orosz József: Ez a 'Nem adom fel'-nek az eredetije.

Göczey Zsuzsa: Ja, ja.

Módos Péter: Mivel ugyanúgy szvingelt az a szöveg, hogy "nem adom fel", minthogy "Amerika". Ezért aztán így adta föl. Szerintem ez még jobb volt, mint az eredeti. Én olvastam az eredeti szöveget.



Orosz József: Iván! Tudod fejből a szöveget?

Herskovits Iván: Én se láttam ezt soha, csak azt tudom, hogy "Amerika, én nem haragszom rád", az volt a refrénje. Arról szólt, hogy nem haragszik az LGT már Amerikára, azért mert két tagot elvett tőle és a sikert sem hozta el, amit megígért neki.

Módos Péter: Így van.

Herskovits Iván: De mondok én neked rádiós letiltásokat, vagy korlátozásokat Presser-ügyben, ha akarsz.

Göczey Zsuzsa: Mondjál, mondjál!

Herskovits Iván: Nagyon komoly nem volt. Na jó, hát a 'Naplementét' pl. nem nagyon lehetett játszani még az Omega időkben, mert ugye az arról szól, hogy egy fiú alszik csendben és golyó van a szívében. De ezt a Péter simán videoklipben lejátszotta a Magyar Televízióban. Aztán ugyancsak a Péter videoklipben propagálhatta a 'Ringasd el magad' című, a Magyar Rádió szerint kábítószer fogyasztásra inspiráló Presser-Adamis szerzeményt. A rádióban nem lehetett játszani, olyannyira nem, hogy amikor a Komjáti '73-ban bemutatta a 'Bumm' című lemezt, akkor kivette a lemezanyagból a 'Ringasd el magad'-ot, és berakta helyette a 'Mindig csak ott várok rád'-ot, és így szépen megerőszakolta a lemezt.



Módos Péter: Ezt nem is tudtam.

Herskovits Iván: Ez így volt. Te meg játszottad szépen a tv-ben.

Módos Péter: Képzeld el Iván, talán te se tudsz róla, egy 'Made in Hungary'-t, vagy 'Tessék választani', ami egy rádiós rendezvény volt, azt a Koncz nyerte meg. Már nem tudom, mi volt a címe: 'Zöld szemem kék'? vagy valami hasonló című volt, amiben volt egy sor, hogy a „nyitott ajtók mögött ott a rács”. Emiatt - bár megnyerte ezt a versenyt, azt hiszem Győrben volt vagy Székesfehérváron nem tudom már -, a rádióban azonnal letiltották a saját győztes számukat. A televízióban "ohne zsenir", ahogy ezt szokták mondani, mehetett minden további nélkül.

Herskovits Iván: És aztán még egy volt. Pressert érdekes módon nem korlátozták. Még egy nótája volt, amit sokáig nem lehetett játszani, csak ún. speciális műsorban. Ez a 'Prológ és Trialóg' volt. Ami a Loksi lemez nyitószáma, és azért Prológ, mert a Dusán mond előtte egy bevezetőt az emberi életről, egy szimbolikus mottót.

Orosz József: „Mindenki tudja, hogy ennyi az egész, az élet csak arasznyi repülés Földtől a Földig, de neked és nekem, ez most az első és az utolsó bevetés.”

Herskovits Iván: Igen, az az. És akkor utána jön egy mini hangjáték, ahol három szereplő van, három harcirepülőgép-pilóta. A Somló, a Presser és a James alakítja őket. Arról beszélnek, hogy véletlenül egy hullámhosszra áll a rádiójuk, ami ugye nem szabadna, hogy úgy legyen, a három ellenségnek. Egyébként három ellenség van, nem kettő, ez is poén. De végülis arról szól a beszélgetésük, milyen érdekes, hogy őket ide azért küldték harcolni, hogy egymást megöljék az igazság nevében. És hogy egyáltalán mi ez az igazság, ami miatt én titeket meg kell, hogy öljelek: "Nem értem". Erről szólt a nóta. Na ezt nem szabadott játszani a rádióban, csak speciális műsorban, azaz nem lehetett reggeli műsorban játszani, nem lehetett játszani a 'Tánczenei koktél' című nagysikerű sorozatban. A Pressernek, amikor megkérdezte, hogy miért, akkor azt mondták, hogy azért, mert ez elvtelen pacifista nóta. Mire ő a saját szokásos modorában azt morogta, hogy hát ha valami pacifista, akkor ugye nem lehet elvtelen, de hát ő nem ért az ideológiához sem, meg a filozófiához sem, úgyhogy inkább hagyja a dolgot úgy, ahogy van. Igaza is lett, mert pár év múlva aztán lehetett játszani. A Zsuzsa ezzel kapcsolatban meg mindig azt mondta, hogy ő nyugodtan játssza bárhol, mert az ő műsorai mindig speciálisak voltak.

Orosz József: Jó volt veletek, köszönöm szépen, hogy itt voltatok velünk!

(A Klubrádió Kontra című műsorában elhangzott beszélgetés szerkesztett szövege.)

A műsor hangfelvétele zenei betétekkel - itt hallgatható meg>>>>>