Újra öltek a karikatúrák miatt

Legalább nyolc ember halt meg és 25-en megsérültek tegnap az iszlámábádi dán követség előtt, mikor nagy erejű robbanás rázta meg az épületet helyi idő szerint a déli órákban.

A feltehetően öngyilkos merénylő szemtanúk szerint meglepően közel jutott az épületig autójával, mikor beindította a robbanószerkezetet. A robbanás három méter mély krátert hagyott maga után, kiszakadt a kerítés, és a közelben lévő épületek is megsérültek. Az áldozatok mind pakisztániak, ugyanis a követség néhány hónappal ezelőtt terrorfenyegetéseket kapott, s az ott maradt alkalmazottakat szállodába költöztették.

Anders Fogh Rasmussen dán miniszterelnök tegnap "gyáva" cselekedetnek minősítette a merényletet, és közölte, hogy Dánia külpolitikája nem változik meg a jövőben.

Noha eddig még senki sem vállalta a felelősséget a robbantásért, feltételezhetően összefüggésbe hozható a dán Mohamed-karikatúrákkal, és azzal, hogy a skandináv ország 700 fős kontingenst állomásoztat Afganisztánban. Dániában februárban újranyomták az egyik, eredetileg 2005 szeptemberében megjelent, és a muzulmán világban nagy visszhangot kiváltott Mohamed prófétát ábrázoló karikatúrát. A megszaporodott heves tüntetések miatt 2006-ban rövid időre be is kellett zárni az iszlámábádi dán nagykövetséget. A karikatúrák által kiváltott erőszakhullám miatt Dánia akkor lefokozta iszlámábádi külképviseletét is - nagykövet helyett csak ügyvivő teljesít ott szolgálatot -, csökkentette a képviselet létszámát. A tegnapi robbantással egyszerre egyébként Multan városában 200 fős tüntetést tartottak a karikatúrák ellen. Norvégia a merénylet hatására ideiglenesen bezárta iszlámábádi nagykövetségét.

Az idegeneket ért támadások viszonylag ritkák Pakisztánban - emlékeztet a Reuters. A tavalyi öngyilkosmerénylet-hullám elsősorban a pakisztáni biztonsági erők és politikusok ellen irányultak. A februárban megválasztott új kormány hatalomra lépése óta csökkentek a merényletek és fegyveres összecsapások az országban. Az iszlámábádi vezetés nemrég békemegállapodást kötött az egyik, az afgán határhoz közel működő szélsőséges csoporttal Swat megyében, és tárgyalások folynak a Benazir Bhutto meggyilkolásának elrendelésével is vádolt Beitullah Maszud pakisztáni tálib vezetővel.

Három nappal miután Michael Hayden, a CIA igazgatója úgy nyilatkozott: az al-Kaida világszerte visszavonulóban van, úgy tűnik Pakisztánban ismét lecsapott a terrorszervezet.

Pakisztáni rendőrök és tűzszerészek Iszlámábádban a hónapok óta üresen álló dán nagykövetségnél
Pakisztáni rendőrök és tűzszerészek Iszlámábádban a hónapok óta üresen álló dán nagykövetségnél
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.