Elhunyt Fejtő Ferenc

Életének 99. esztendejében hétfőn szívroham következtében elhunyt Fejtő Ferenc történész, újságíró, Kelet-Európa-szakértő.

Fejtő Ferencet a párizsi Notre-Dame székesegyház mellett található Hotel Dieu Kórházban érte a halál, ahova egy hete tüdőembóliával szállították be. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök közleményében azt írta: Fejtő "a kortárs magyar és európai gondolkodás egyik legnagyobb alakja volt", akinek "páratlan hiteléhez és elismertségéhez hozzájárult az is, hogy íróként és újságíróként a történelemnek nemcsak szemlélője volt, hanem alakítója is". Gyurcsány Ferenc kiemelte: Fejtő Ferenc "harcos ellensége volt mindenféle elnyomásnak és békés hirdetője az emberiességnek". "Egy igaz hazafi, eltökélt demokrata és őszinte baloldali távozott ma közülünk, akinek sokat köszönhet Magyarország és Európa is. Mert életműve nemcsak a történelemkönyvek lapjain olvasható: neki is köszönhetjük, hogy ma szabad és független a hazánk" - írta Gyurcsány Ferenc. Budai Bernadett közölte: a kormány saját halottjának tekinti Fejtő Ferencet. Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere közleményében Budapest valamennyi polgára nevében őszinte részvétét fejezte ki. A főpolgármester kezdeményezi, hogy a fővárosi önkormányzat tekintse saját halottjának Fejtő Ferencet - akit 1996 óta a főváros díszpolgára - és elrendelte a Városháza gyászlobogózását. Dési János, a Népszava főszerkesztő-helyettese azt közölte, hogy a napilap szerkesztősége is saját halottjának tekinti Fejtő Ferencet, aki évek óta a Népszava tiszteletbeli főszerkesztője is volt. A Fidesz is kifejezte részvétét. A Navracsics Tibor frakcióvezető által aláírt közleményben az áll, hogy Fejtő Ferenc távozása vesztesége a magyar és a nemzetközi szociáldemokráciának. Az SZDSZ közleményében azt írják: Fejtő Ferenc halála a liberális eszmeiség és a humanizmus nagy vesztesége.

Fejtő Ferenc temetéséről később intézkednek.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.