Elfogadták a magyar-amerikai információcseréről szóló javaslatot

Ellenszavazat nélkül fogadta el az Országgyűlés a magyar és az amerikai kormány között az ismert vagy feltételezett terroristák kiszűrésére szolgáló információk cseréjéről szóló megállapodás kihirdetéséről szóló törvényjavaslatot. Ennek elfogadása a vízummentesség egyik feltétele.

A napirendi pontot ismertető Iváncsik Imre, a  polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításában közreműködő államtitkár azt mondta, hogy jelenleg a vízumkérdés az egyetlen lényeges megoldatlan kérdés a magyar-amerikai kapcsolatokban.

Kiemelte, hogy a vízummentességi programnak jelenleg 27 ország a tagja, aminek keretében évente 15 millióan látogatnak az Egyesült Államokba. Hozzátette, hogy a terrorizmus elleni fellépést szem előtt tartva, az amerikai adminisztráció 2007 nyarán döntött a vízummentességi program szemléletének alapvető megváltoztatása mellett.

Az amerikai elnök által aláírt belbiztonsági törvénycsomag a vízummentesség megadását a kérelmek tíz százalék alatti elutasításához köti, a korábbi három százalék helyett, de egyúttal szigorú feltételeket ír elő. Ilyen az útlevelekkel és a beutazókkal kapcsolatos adat- és információszolgáltatás, az illegális bevándorlók visszafogadása, a légimarsallok alkalmazása és a repülőtéri biztonság.

Hozzátette, hogy Magyarország részvétele a vízummentességi programban attól is függ, hogy hogyan alakul az Egyesült Államokba látogatók vízumkérelmének visszautasítási aránya.

Az államtitkár elmondta, hogy a kormány felhatalmazása alapján a washingtoni nagykövet 2008 március 17-én egyetértési nyilatkozatot írt alá az USA belbiztonsági minisztériumával a vízummentességi programban való részvételéről.

A magyar félnek az ügyben további megállapodások aláírását kell vállalnia. Ezek sorába illeszkedik az a szerződés, amely a terrorizmussal kapcsolatos információk átadásáról rendelkezik. Iváncsik Imre hangsúlyozta, hogy a szerződés csak az alapadatok átadásról szól. Ezek az illető neve, ismert álnevei és a születési ideje. Az egyéb adatok átadása csak lehetőségként jelenik meg, de csak akkor, ha azok átadása nem ütközik a hazai jogszabályokba. Az átadott adatokat a magyar fél hozzájárulása nélkül harmadik államnak nem lehet továbbadni.

Az államtitkár szerint a Magyarország szempontjából fontos, hogy a szerződés lehetőséget biztosít az Egyesült Államok által fenntartott egyik legnagyobb, terrorizmussal foglalkozó adatbázishoz való hozzáféréshez.

Az Országgyűlés azt 357 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, három tartózkodás mellett fogadta el a javaslatot.

Felhatalmazás NATO-erők magyarországi állomásoztatására

Az Országgyűlés a NATO pápai stratégiai légi szállítóflottájának pápai bázisáról, valamint az ezzel összefüggésben Magyarországra települő NATO-erők állomásoztatásának engedélyezéséről döntött hétfőn egy, a megállapodást kihirdető törvény, valamint egy határozat formájában.

A törvényt és a határozatot egyaránt 363 igen szavazattal ellenszavazat nélkül, egy tartózkodással fogadta el a Ház. Mindkét esetben a fideszes Wittner Mária tartózkodott. Az Országgyűlés ezzel felhatalmazást adott a kormány és a NATO közötti, a szövetség légiszállítását kezelő szervezetnek az ország területére településéről és működéséről szóló megállapodás kötelező hatályának elismerésére.

(forrás: MTI)

 

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.