Vb Budapesten: csődöt mondó medence, csalódást keltő magyarok

Vis maior, vagy, ha úgy tetszik, kínos malőr a budapesti világbajnokságon: vasárnapra virradóra "megszökött" a víz az eseményre épített mobilmedencéből. Takarítók észlelték a bajt még reggel, és tűzoltók segítettek azzal, hogy a Nemzeti Sportcsarnok melletti uszodából pótolták a hiányt.

Az eredeti ötlet megsüvegelendő volt: még sosem rendeztek olyan öttusa-vb-t, amelyen 150 méteres sugarú körbe "belefért" az összes helyszín. Arra senki nem számított, hogy az ideiglenes uszoda altalajának egy része elmozdul majd, ennek következtében megsérül a falazat, a víz pedig elszivárog. Ezt hívják rendkívüli helyzetnek: nem csupán a vizet kellett pótolni, megfelelő hőfokúnak is kellett annak lennie, ezért a rendezőbizottság - Klaus Schormann világszövetségi elnök jóváhagyásával - fölcserélte a tusasorrendet, és a vívás után nem az úszás, hanem a lovaglás lett a harmadik szám. Ennek nem mindegyik küldöttségvezető örült, ám meggyőzték őket, hogy a sportág érdeke a televíziós jelenlét, vagyis értelmetlen az éjszakába csúsztatni a versenyt, bölcsebb döntés a sorrendcsere.

És most a közhely, amely szerint a baj nem jár egyedül. Nem elég a rendezési blamázs, a rosszkedvre a hazai versenyzők is rátettek egy lapáttal. A lövészettel ugyan még nem volt gond, mi több, Fülep Sándor 190 körrel megnyerte a nyitótusát; megfelelően teljesített a kétszeres egyéni világbajnok Balogh Gábor (185) és az újonc Marosi Ádám (183) is, talán csak a címvédő Horváth Viktor lógott ki a sorból (181). Hanem a vívás! Itt Horváth volt a "bezzeg" a maga 904 pontjával, viszont a többiek! Képzeljék: 15/20-as győzelem-vereség mutatójával (és 760 pontjával) Fülep lett a második legjobb magyar. Marosi 13/22-vel a 32., Balogh pedig (a 664 pontot érő 11/24-gyel!) az utolsó előtti helyet szerezte meg ebben a tusában... Ezzel - Horváth kivételével - elszálltak az egyéni győzelmi esélyek. Aztán, ahogyan a nap kezdődött, olyanra sikeredett a zárás is: a futást még a második helyen kezdő Horváth lábsérülés miatt kocogni kényszerült, az elsőség kérdésébe így nem tudott beleszólni. Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány fél távnál lehívta a pályáról, így a csapatérem is elszállt, a fehéroroszok lettek a bronzérmesek. Győzött az orosz Ilja Frolov, csapatban meg hazája válogatottja; a legjobb magyar, Fülep Sándor a hetedik lett.

Szombat este még abban bíztunk, hogy nem lehet fokozni a csalódást. Történt pedig, hogy a korábban a sífutással és a triatlonnal próbálkozó, mindössze másfél éve (!) öttusázó Gyenesei Leila ugyan hatodikként zárt, ám a csapatversenybe nevezett másik három magyar a vártnál jóval gyengébben szerepelt. Vörös Zsuzsa 17. helye tán a leginkább fejbevágó eredmény, de Tóth Adrienn (12.) és Máthé Vivien (25.) sem lehet büszke a teljesítményére. Vörös jobban lőtt, mint a selejtezőben - még szép, tegyük hozzá -, de önmagához képest gyengén vívott (19/16), és ezzel elvesztette a reményét a dobogós helyezésre. Érdekes módon Tóthon és Máthén is a vívás fogott ki. A győzelmet a világbajnoki címvédő francia Amelie Cazé szerezte meg, aki huszonnégy másodperces előnnyel kezdhette a záró tusát, a futást, így aztán lazán végigkocoghatta a háromezer métert, megszorítani sem tudták. Gyenesei csupán vívásban gyengélkedett, ám ez érthető, hiszen ezt a tusát még "tanulnia" kell. A másik négy számban felülmúlta a várakozást: a tőle váratlan hatodik hely szépségtapasznak megtette. (Milyen kár, hogy éppen ő maradt ki a csapatból, ahogyan a férfiaknál Fülep...) A csapat legalább elcsípte a harmadik helyet; ekkor még azt hittük, ennél csak szebb lehet a vasárnap. Tévedtünk.

Ma, a női váltóversenyben lehet javítani. Pontosabban: kell javítani.

Eredmények. Férfi egyéni viadal: 1. Ilja Frolov (orosz) 5796 pont, 2. Svoboda (cseh) 5652, 3. Lapo (fehérorosz) 5612, ... 7. Fülep Sándor 5512, ... 19. Marosi Ádám 5404, ... 23. Balogh Gábor 5344, ... 36. Horváth Viktor 4512.

Csapatverseny: 1. Oroszország (Ilja Frolov, Andrej Mojszejev, Alekszej Turkin) 16 596, 2. Ukrajna 16 100, 3. Fehéroroszország 15 340, 4. Magyarország 15 260.

Női egyéni: 1. Amelie Cazé (francia) 5616, 2. Medani (egyiptomi) 5596, 3. Livingston (brit) 5588, ...6. Gyenesei Leila 5504, ... 12. Tóth Adrienn 5416, ... 17. Vörös Zsuzsanna 5368, ... 25. Máthé Vivien 5268.

Csapat: 1. Lengyelország (Paulina Boenisz, Sylvia Czwojdzinska, Marta Dziadura) 16 168, 2. Nagy-Britannia 16 060, 3. Magyarország 16 052.

"Tűzoltás" után
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.