Támogatással jobban drágul a gáz

A lakosság számára júliustól több mint 10 százalékkal emelkedik a gáz ára - derül ki az energetikai tárca közleménye illetve az időközben a Magyar Közlönyben megjelent rendelet részletesebb elemzéséből.

A péntek este kiadott kommüniké szerint júliustól a lakossági gázárak átlag 9,9, a "közüzemiek" pedig 7,7 százalékkal emelkednek. Ez több tekintetben is félreértésekre ad okot. A közlöny alapján kiszámítható, hogy az óránként 20 köbméteres fogyasztás alatti órájúak - ilyen a lakosság zöme - 34 megajoule/köbméter átlagos fűtőértékkel számolva köbméterenként bruttó 10,4 forinttal fizetnek majd többet. Ez a szociális szempontból nem támogatott kategóriában - csak ez tartozik a tárca hatáskörébe - valóban megegyezik a közölt 9,9 százalékkal. Az éves alapdíj 5 ezer forintról 9,7 százalékkal 5556-ra emelkedik. A tárca számításai szerint, ha az alapdíjat beleszámítjuk a köbméterenkénti tarifába, átlagos fogyasztás mellett köbméterenként 11 forint 10 filléres, havonta mintegy 1540 forint áremelkedés adódik.

A mérték azonban vonatkozik a támogatott árat fizetőkre is, akiknek ezáltal a drágulás százalékban magasabb. A tárca - átlagszámokat alapul vevő - kalkulációi szerint a 606 ezer legalacsonyabb jövedelmű támogatott számára így 15,4 százalékkal emelkedik a gázár. A további három kedvezményes jövedelmi sávban ez az emelkedési mérték ennél rendre alacsonyabb, egészen 11,4 százalékig. A gázfogyasztók több mint fele, 1,6 millió háztartás részesül valamiféle ártámogatásban.

Heves vita folyik arról, miért épp ekkora lett az emelés. Általános vélemény, hogy a kormány ismét a nemzetközi árak diktálta ütemnél alacsonyabb mértékben emelt, ami több tízszázalékos októberi és januári gázáremelésben boszszulhatja meg magát.(M. I.)

Új lakossági földgázárak*

Jövedelmi csoportok

Jövedelem-határok**

(forint/hó/fogyasztási egység)

Jelenlegi átlagár

(forint/köbméter)

Árváltozás

(forint/köbméter)

Árváltozás

(százalék)

Támogatott átlagár 2008. júl. 1-jétől

(forint/köméter)

                   
Támogatottak - I. csoport 0-57000 72,0 11,1 15,4 83,1
Támogatottak - II. csoport 57001-71250 79,3 11,1 14,0 90,4
Támogatottak - III. csoport 71251-85500 90,1 11,1 12,3 101,2
Támogatottak - IV. csoport 85501-99750 97,7 11,1 11,4 108,7
Nem támogatottak 99751 - 112,1 11,1 9,9 123,2

*: július 1-jétől, a kevesebb mint 20 m3/órás mérővel rendelkezők számára, az átlagos fogyasztásra vetített alapdíjat is beleszámolva, bruttó

**: A 2008. január 1-jétől érvényes nyugdíjminimum alapján

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.