Babits szerint a világirodalom az indulat szavával kezdődött. Haragról dalolj, múzsa! - ezzel a sorral kezdődik ugyanis az Iliász, s bár a múzeum kőtára előtt gyülekező költőjelöltek valódi hódolói a görög irodalomnak, egyikükőjükön sem látszik a harag parányi jele sem. De hát miért is látszana? Amolyan irodalmi gardenparti ez: a vadgesztenye susogásával, a romok ihlető erejével, ahol barbecue helyett - két vers között - korabeli zenéket tálalnak fel. Az idén huszonnégy szerző 41 műve válaszolt az Ősök emlékezete hívó szóra, ezekből válogatta ki az előzsűri 17 szerző 29 költeményét, amelyeket színészek tolmácsolnak. A pályázati feltételek egyébként meglehetősen szigorúak: nem jelentkezhetnek a már több kötettel rendelkező, befutott profik, és valamilyen antik verselési formában kell szuszakolni az amúgy szárnyaló mondandót.

- Ha elvétik a verslábat, már ki is estek - magyarázza Lengyelné Kurucz Katalin, a versengés főszervezője. A hagyományok megőrzésében ugyanis az Aquincumi Múzeum nem ismer tréfát, a költőverseny létrehozását is ez az indok hívta életre, illetve egy jóval prózaibb lehetőség. Jó tíz éve készült el ugyanis a múzeum udvarán az aprócska görög színház, amelyhez rögvest megfelelő programot kerestek. A szándék találkozott Papp János színművész ötletével, amelyet szinte azonnal felkarolt az Írószövetség költészeti szakosztálya. Papp azonban nem csupán ötletgazda, hanem szertartásmester, előadó, az alkalomra írt költeményével versenyen kívüli induló, és ő adja ki a szünetben zajló epigrammaverseny rajtjelét is az épp aktuális hívó szóval. Ez az idén csak ennyi: Magyarország.

- Te, mi is az az epigramma? - kérdezi ijedten az egyik részt vevő felesége. A válasz szinte azonnal érkezik: felirat. Vagyis olyan pár soros költemény, amely egy gondolat szellemes, és főként tömör kifejezése. Eredetileg sírkövekre, szobrokra vésték. A bokrok alján, romok között máris elindul a tanakodás, hogy vajon mit is véshetnék az ország sírkövére. Frappánsat, rövidet, találót. (A beérkezett tíz verzió közül végül Baka Györgyié lesz a nyerő.) Közben a Szegedről érkezett PhD-hallgató, Szabó Pál fellebbenti a fátylat beküldött költeménye, a Nyári levél titkairól.

- Az aszklépiadészi strófát választottam, annak is az első változatát - mondja, majd mikor látja némiképp döbbent arcomat, azonmód fel is rajzolja a képletét: három hosszú, két rövid, egy hosszú. S ez még csak a sor fele volt. Majd hozzáteszi, kiváló alkalom ez a versengés arra, hogy visszaadják a költészetben kissé divatjamúlt időmértékes verselés rangját. Hiszen az eleve szűk táború költészetben is keveseknek jelent örömet. Mintha valakit csak női boksz pehelysúlya érdekelne.

Ám hiába a versenybe bekerült másik költeménye, A szekcsői Caesarhoz, nem ő aratja le a babérokat. A zsűri Rigó Béla Turulmeséjét hozza ki elsőnek, mely egy "agyonmesélt finálé egy snájdig operettből átírt tragédiához". A költemény a körülzárt Budán játszódik '44 karácsonyán, és a nyilasok által felkoncolt apa történetét meséli el. Mert valahol minden kor összeér: a görögök formaérzéke az ostrom borzalmaival, a jelen iróniája az ősök tiszteletével. Hazafelé pedig már csak egy pályamű bevezető sorát mormogom: "Miért legyek én feltörlőrongy? Takarítanak úgyis." Talán ez festene legjobban Magyarország sírkövén.

Visszaadnák az időmértékes verselés rangját