A hagyaték dokumentálása legalábbis jól sikerült: erről június 30-ig még magunk is meggyőződhetünk a Várban, a Zenetudományi Intézetben megrendezett tárlaton. A kiállításon rengeteg ritka dokumentumot, fényképet találhatunk Kodályról. Népdalgyűjtésekről származó eredeti feljegyzéseket, levélváltást Móriczcal, de megtudhatunk olyan érdekességeket is, hogy hogyan került egy korábban Csokonai Dorottyájához írt kísérőzene részlete a Háry Jánosba, melyet ma már a híres intermezzóként ismerünk.

A kiállításszervező tárlatvezető Gombos László szerint az első kutatók jellemzően még Kodály kortársai voltak, és hozzáállásukon érződik a személyes tapasztalat, a mester karizmájának ereje. Ahogy Dalos Anna zenetörténész hozzátette: a kortársakban egy heroizáló Kodály kép élt, amely az egész életművet szoborszerű egészként kezelte. Dalos Anna Kodály zeneszerzői munkásságát kutatta az azóta könyv formájában is megjelent Forma, harmónia, ellenpont című munkájában, és fő céljaként ennek a némileg elavult, a XIX. századot idéző felfogásnak a felülbírálását választotta. Szerinte Kodály műveinek szerkesztése és felépítése is bizonyítja, hogy Kodály zenéje folyamatosan kommunikál a régebbi korok és a kortársak alkotásaival is.

A korai Kodály-kutatás legfőbb célja az volt, hogy elfogadtassa Kodályt az ellenséges, konzervatív közvéleménnyel, ezért sem volt rá jellemző a kritikus hozzáállás. Mivel Kodály kapcsolatban állt azokkal, akik a munkásságát kutatták, lehetősége nyílt arra, hogy részben befolyásolja a saját magáról és a Kodály-módszerről kialakult elképzeléseket; ezért is válhatott a szakmai közvélemény ilyen egységessé.

Kodály halála után a kutatásoknak új lendületet adott a zeneszerző jegyzeteinek kiadása, majd a rendszerváltozás környékén a teljes hagyaték katalogizálása. Ezekből a forrásokból egy összetettebb személyiség képe rajzolódik ki: egy töprengő, a saját és kortársai művészetével szemben is kritikus Kodályé.

A Kodály-műveket játsszák és elemzik, de vajon mi történik a hagyaték másik legfontosabb elemével, a Kodály-módszerrel, amely még ma is egyik legfontosabb kulturális exportcikkünk? Dalos Anna szerint mivel az ének-zene oktatás amúgy sem kap kellő kormányzati támogatást, a szakma nem szeretné a módszerhez való kritikus hozzáállással tovább gyengíteni az ágazat esélyeit.

Ahogy Ittzés Mihály, a kecskeméti Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet volt igazgatóhelyettese elmondta, a köztudatban meghonosodott Kodály-módszer elnevezés félrevezető, hiszen inkább egy tágabb koncepcióról van szó, melynek ugyanúgy része az, hogy Kodály hogyan képzelte a zeneértő közönség kiművelését az éneklésen és ének-zene oktatáson keresztül, mint azok a pedagógiai módszertani munkák, amelyekkel az utódok gazdagították az elképzelést. Ittzés Mihály szerint a Kodály-koncepciót nem modernizálni, hanem megvalósítani kellene. Amíg azonban heti egy énekóra van az iskolákban, és nincs elég szakmailag felkészült tanár, addig kár is a módszer fejlesztéséről beszélgetni. A jelenlegi helyzetben esély sincs a kodályi gondolat megvalósulására.

A korai Kodály-kutatásokon még érződik a személyes tapasztalat