Új idők hajnala virradt ránk! Mögöttünk a sötét múlt, előttünk a fényes jövő. Esetleg fordítva. Mindenestre a legutóbbi közvélemény-kutatási adatok azt mutatják, hogy már mi vagyunk többségben. Ha most, vasárnap lennének
a választások, netalántán hétfőn, vagy kedden, de elképzelhető, hogy a hét bármely más napján, akkor is utcahosszal mi nyernénk. Mi, a bizonytalanok! Már most 41 százalékos többségben vagyunk, s ahogy múlik az idő, egyre többen leszünk majd. Seregünk napról napra duzzad, izmosodik. Most arra van szükség, hogy egyesítsük erőinket, s a tömeg élére álljon valaki, egy elszánt tétova, egy meggyőződéses bizonytalan, egy eltökélt töketlen, akinek bizonyítottan halványlila segédfogalma sincs, hogy mit kéne itt csinálni.

Én például talán éppen ilyen vagyok. Bizonyára. Válasszatok vezérnek engem! Nem fogtok csalódni bennem, vagy ha mégis, akkor bennem csalódtok, nem akárki másban!

Olyan politikai programot kínálok néktek, amire nem volt még példa széles e hazában! Először, mondjuk liberálisok leszünk. Szélsőségesen. Aztán nagy ívben áthúzunk jobbra, de baloldali programmal. Eleinte antiklerikális jelszavakat hangoztatunk, hogy megágyazzunk keresztény nemzeti mivoltunknak. Aztán rákoncentrálunk a középosztályra a panelprolik ellenében, majd keblünkre öleljük az egyszerű munkásembereket. Amikor már mindenki a mi táborunkban van, legyen az tehetős, vagy szegény, akkor benyalunk egy nagyot a nagytőkének is. Úgy legyen!

Ilyet még nem láttatok ugye?! Remélem leesett az állatok! Vagy a tantusz. Vagy akármi.

De még csak most jön a java! Gazdasági programom egészen fenomenálisan ingatag. Néha még én is elcsodálkozom, hogyan jutott ennyi eredeti okosság az eszembe. Azzal kezdjük, hogy lenyomjuk az általános forgalmi adót. Fél év múlva viszont jól megemeljük, persze magasabbra, mint a csökkenés előtt volt. Határozatlan és eltökéletlen bérpolitikát folytatunk. Megnöveljük alaposan a közalkalmazottak fizetését, hogy aztán szépen elinfláljuk.

Reformok egész hadát indítjuk el, hogy aztán egyenként visszavonjuk őket. Mondjak példát? Tessék: kirúgjuk a közalkalmazottak jó részét, aztán visszavesszük őket. A pokolba a sok ingyenélő államtitkárral! Kifizetjük nekik a tisztes végkielégítést, de aztán majd fokozatosan rájövünk, hogy mégis szükség lenne rájuk, ezért szép lassan visszaszivárogtatjuk őket az állami Audikba. Keresztülverjük, hogy új kormányzati negyedet építünk, hogy miután már elköltöttem rá egy csomó pénzt, ne legyen belőle semmi. Keresztülnyomjuk az egészségügyi reformot, aztán visszatáncolunk, mintha mi sem történt volna. Ja, és hogy ne feledjem: reform reform hátán lesz az oktatásügyben is. Ezekben az a lényeg, hogy minden változás ellentmondjon az előzőnek, különben elvész az egészből az élvezet. Amit a közlekedésben tervezek, az még teljességgel kiforratlan, ezért egyszerűen nagyszerű. Bejelentem a vasúti szárnyvonalak megszüntetését, s amikor ezzel már mindenkit jól felhergeltem, viszszavonom az egészet. Csökkentem a fővárosi tömegközlekedési járatszámot, hogy kisvártatva elfeledkezzek róla.

Ilyen programot még nem pipáltatok ugye!

Még számos egyéb izgalmas tervem van, de ezeket egyelőre nem osztom meg veletek, mert fogalmam sincs
róluk.

Híveim!

Itt az idő, most vagy soha! Vagy talán máskor! Induljunk előre, vezessen bennünket egyetlen biztos vezérfonalunk, az ökörhugyozás!