- A Delta főcímében az áll, Mundruczó Kornél és Petrányi Viktória filmje. Sosem láttam hasonlót korábban: producer és rendező együtt jegyzi a filmet.

Mundruczó Kornél: - Tizedik éve dolgozunk egyfajta szimbiózisban. Ezt mindenképpen a főcímben is jelezni szerettük volna, ez így volt már a Johannánál is. Abszolút közös filmekről van szó, nyilván én vagyok előtérben, mint rendező, de Viki a pénzügyek mellett a szellemi részekért is felelős. Ő írja a forgatókönyvek végső formáját, a pályázatokhoz a rendezői koncepciót, a látványtervet. A klasszikus producerség értelmiségi szerepkör, bár Magyarországon ez ma még nem egyértelmű. Elvárás, hogy értelmiséginek tartsuk a szerepkört.

Petrányi Viktória: - Tulajdonképpen ez egy gesztus volt Kornél részéről, hogy kifejezze azt a viszonyt, amelyről amúgy szinte senki nem tud. Nincsenek akadémikus szabályok, hogy egy producernek milyen feladatköröket kell ellátnia, de létező produceri kultúrákban nem ritka az olyan viszony, mint a miénk. Ez talán csak itthon szokatlan. Ugyanezt képviselik a külföldi partnereink, valamint a hazai koproducereink is. A filmjeinkben eddig a Filmpartners és Tarr Béla segítette ebben a szellemben a munkánkat.

- El tudnák képzelni, hogy egymás nélkül készítsenek filmet a jövőben?

P. V.: Nem lenne hozzá kedvem. Kifelé is van ereje egy ilyen szövetségnek, ketten sokkal erősebbek vagyunk, nehezebb minket sarokba szorítani.

M. K.: Én sem tudnék dolgozni Viki nélkül. Hihetetlen biztonságot, szabadságot és figyelmet ad - a koncentráció lehetőségét. Nem tudnék feloldódni más rendszerben. Most majd nyilván felvetődik, hogy külföldi, nem magyar nyelvű filmet rendezzek, de azt is csak ebben a felállásban tudom elképzelni.

- Mikor találtak "egymásra"?

M. K.: A suliban (a Színház- és Filmművészeti Egyetemen - A szerk.). Viki mindig nagy garbóban járt, az orra fölé fel volt húzva, csak a szeme látszódott. Rengeteg filmet néztünk együtt. Vetítés után Viki lehúzta a garbó nyakát, elmondta a véleményét, majd azonnal vissza is húzta.

P. V.: Iszonyú szemétségeket mondtam.

M. K.: Inkább pontos véleményt, az én filmjeimről is. Akkor kértem meg, dolgozzunk együtt.

- Ennek egyik első gyümölcse a Nincsen nekem vágyam semmi.

M. K.: A költségvetésen kívüli film...

P. V.: Akkoriban el sem tudtuk képzelni, hogy egymillió forintnál többe kerüljön egy film.

- Ezt tekinthetjük első nagyjátékfilmnek, vagy inkább a Szép napokat? Nem mindig szerepel Kornél filmográfiájában.

M. K.: Nagyon nehéz kérdés, inkább nulladik filmnek tartjuk. Sok irányba mutat, de önmagában nem igazán egységes mozi. Az, hogy hogyan tudunk filmet készíteni, viszont kiderült belőle. Mindemellett 2000-ben ez hozta meg az áttörést, ez volt az első darab a ma ismert fiatal rendező generációtól, amit sokan vártak. Akkor a fölöttünk járó Simó-osztály tagjai, Török Ferenc, Pálfi György vagy Hajdu Szabolcs még nem készültek el első munkáikkal.

P. V.: Akár ki is rúghattak volna ezért minket az egyetemről. Hallgató elvileg nem forgathat filmet - az iskolai feladatokon túl.

M. K.: Az volt a meggyőződésünk, és ezt a mai napig valljuk, hogy a filmezést csak a gyakorlatban lehet megtanulni. Nem elégítették ki az étvágyunkat a kötelező feladatok. Még a Szép napokat is hallgatóként forgattuk. Szemet hunytak felette, sőt később támogatták.

- Ezek szerint, akár iskola nélkül, autodidakta módon is ott tartanának, ahol most?

M. K.: Nem, már csak azért sem, mert a fontos alkotótársaimnak legalább a fele az iskolából adódik. Az utcáról nem tudtam volna velük megismerkedni. De az Afta és a Kis apokrif No. 2. iskolai feladatok voltak. Előbbi volt az első olyan film, amely kettőnket igazán jellemez.

P. V.: Az egyetem mégiscsak egy óvó környezet, ahol azért többet lehet hibázni, és ebből nagyon sokat tanul az ember. Később még részt vettem egy nemzetközi producerképzésen, hogy a tisztán szakmai részét jobban átlássam. Amikor elkezdtem az egyetemet, még a gyakorló producerek is keveset tudtak a szakmáról.

M. K.: Sokszor nagyon bátornak tartom azokat a rendezőket, akik produkálják is a filmjeiket. Nem áltatom magam azzal, hogy ez nekem menne, jó producernek ugyanolyan nehéz lenni, mint jó rendezőnek.

P. V.: Van egy reflex, hogy a producer a szemét - ez még régi filmgyári beidegződés -, a karvalytőkés, aki ül a pénzen vagy lopja azt. Nyilván van ennek a közhelynek némi alapja, ezért kerülnek egyre többe a filmek, mert mindenki olyan árat mond, hogy bebiztosítsa magát néhány évre. A mi filmjeink azért tudtak mindig relatíve kevés pénzből elkészülni, mert mindig tisztességesen, pontosan igyekeztünk kifizetni az embereket. A stáb, a barátaink bíznak bennünk. E nélkül nem tartanánk itt. A producerkedés pár százaléka megtanulható, az anyagi háttér megszerzése is elengedhetetlen, de a legnagyobb része mégiscsak emberi pingpong. Az a nehéz igazán, hogy a produkció rugalmasságát megtartsuk. Hogy tudjuk, hol a határ. Hogy tudjam, ha Kornél kér plusz egy snittet, miért teszi. És nem azért engedek neki legtöbbször, mert könnyűkezű lennék, hanem mert tudom, hogy szükséges.

M. K.: Annak a minőségelvűségnek, amit képviselünk, Magyarországon rossz felhangja van. Viszont nem jutnánk el Cannes-ba, ha nem lennénk kíméletlenek akár még egymással szemben is az eredmény érdekében. A legdrágább dolog a világon a rossz film.

- Az utóbbi években ráadásul kialakult egyfajta attitűd a művészfilmekkel szemben. A cannes-i siker igazolás lehet ezzel a trenddel szemben.

M. K.: Annak már önmagában üzenetértéke volt, hogy beválogattak a Cannes hivatalos versenyprogramjába. A Fipresci-díjnak meg végképp. De nem vagyok biztos benne, hogy itthon ezt érzékelik. A művészet persze nem jó üzlet, de szüksége van rá az embereknek, az államnak. Hozzáteszem, nem a filmkészítők vannak őrületes veszélyben, hanem a nézők.

P. V.: Az az iszonyatosan elhibázott, unintelligensen gerjesztett diskurzus, amely a művészfilm és a tömegkultúra között feszül itthon, nagyon nehezen temethető még egy cannes-i megjelenéssel is. Lehet, hogy tíz ilyenre lenne szükség. Mi például sosem mondtuk, hogy a tömegfilmnek nincs létjogosultsága, de a túloldal felháborító árulásnak tartja a művészfilmek készítését. Roppant súlyos a sértettség és az árok a szakmán belül.

M. K.: Halottam olyat is, hogy a cannes-i fesztivál sznob, amiért olyan filmet válogatott be, mint a Delta. Gigor Attilával eldöntöttük, valamilyen módon szeretnénk együtt forgalmazni a Deltát a Nyomozóval (az idei szemle zsánerfilmes díját kapta - A szerk.), kifejezvén azt, hogy csakis a minőség számít, nem a koholt, nagyon fárasztó ellenségeskedés. Ha a szakma nem áll ki egységesen a kilencvenes évek elején, hogy legyen újra fiatal film, sőt legyen újra filmgyártás, akkor ma nemhogy kommersz művek nem léteznének, hanem eltűnt volna a mozgókép Magyarországról.

Petrányi Viktória és Mundruczó Kornél