Fidesz: "pénzlenyúlás" a főváros egészségügyi modellje mögött?

A Fidesz "pénzlenyúlást" sejt a főváros új egészségügyi modelljének mintegy 400 millió forintos programja mögött; erről Pesti Imre, az ellenzéki párt szakpolitikusa beszélt pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

A Fővárosi Közgyűlés csütörtökön az MSZP, az SZDSZ és az MDF szavazataival fogadta el Horváth Csaba (MSZP) főpolgármester-helyettes javaslatát, amellyel 330 millió forintot biztosítottak a főváros új egészségügyi modelljére, a kórházak holdingszerű működési koncepciójának és a megvalósítási tervnek az előkészítésére; a programiroda tíz új dolgozójának bérezéséhez szükséges 46 millió forintot ugyanakkor nem fogadta el a közgyűlés.

Pesti Imre szerint az ellenzék, a kórházigazgatók és az egészségügyi dolgozók nagy része nem támogatja a tervet, de az MSZP és az SZDSZ szakpolitikusai sem értenek egyet a holding teljes megvalósításával.

Hozzátette: teljesen nyilvánvaló, hogy a megszavazott összeg nagy része felesleges és "az a gyanú, hogy ez valamiféle pénzlenyúlást hivatott szolgálni".

Egy olyan egészségügyi modellre kért közel 400 millió forintot az MSZP, amelyről mindenki tudja, hogy nem fog.

megvalósulni, mindenki tudja, hogy a kezdő lépésekhez nem szükséges ekkora összeg - jelentette ki a politikus, aki szerint az összeg egytizede is elegendő lenne.

A Fidesz a modell első gondolatait tudja támogatni, de a pénzlenyúláshoz semmilyen tekintetben nem tudunk hozzájárulni - fogalmazott.

Az MTI kérdésére elmondta: a tulajdonosnak joga van a kórházak működését átlátni, ezért azt elfogadhatónak tartja, hogy a vagyonkezelést, a controllingot, az informatikát és a közbeszerzést egy kézbe vegyék, ugyanakkor azt nem támogatja, hogy a kórházak gazdasági társasággá alakuljanak, és egy nagy kórház jöjjön létre.

Szerinte az MSZP politikai zsarolással kényszerítette az SZDSZ-t a modell megszavazására.

(MTI)

 

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.