Fidesz: a kormány nem védi a lakosságot a gázárak növekedésétől

A kormány 2002 óta a tizedik gázáremelésre készül, miközben meg sem kísérli  megvédeni az embereket a brutális árnövekedéstől - mondta Fónagy János, a Fidesz szakpolitikusa pénteki sajtótájékoztatóján. A politikus emlékeztetett arra, hogy a kormány 2002-ben azt ígérte, nem lesz gázáremelés, miközben az idén nyáron várható  tizedik árnövekedés eredményeképpen az embereknek több mint kétszer  annyit kell fizetniük a gázért, mint hat évvel ezelőtt.


Kérdésre válaszolva hangsúlyozta: nem azt állítja, hogy az olaj  világpiaci árának növekedése teljes mértékben kivédhető lenne, az  azonban nem igaz, hogy a kormány tehetetlen, hiszen az  energiaárakban lévő nagyon jelentős adótételek felülvizsgálatával  mérsékelheti az árakat.

Mint mondta, Nyugat-Európában a fajlagos gázfogyasztás mind a  háztartások, mind az ipar tekintetében lényegesen alacsonyabb, mint  Magyarországon. Ugyanakkor - folytatta - a kormány az elmúlt hat  évben semmi lényegeset nem tett annak érdekében, hogy változzon  Magyarország kedvezőtlen energiastruktúrája, amelyben a lakossági  energiaellátás 80 százalékát a gáz adja.

A kisebbségi kormány saját hatalmának megtartásával foglalkozik,  és meg sem kísérli megvédeni az embereket a brutális árnövekedéssel  szemben - mondta  Fónagy János, aki szerint az újabb emelés  szociális katasztrófával fenyeget.

Hozzátette: mivel a importárak kilenc hónapos késéssel  jelentkeznek a magyar gázárakban, számítani lehet arra, hogy a  tizedik emelést tizenegyedik és tizenkettedik követi.

Szerinte az újabb emelés a hatalom szociális érzéketlenségét  mutatja, hiszen a kormány magatehetetlenül tűri, hogy az emberek  élete egyre nehezebb, és egyre többen nem tudják kifizetni a  rezsiköltségeket hó végén.
Arra a felvetésre, hogy a gáz ára Magyarországon a második  legalacsonyabb az unióban, Fónagy János azt mondta: nem mindegy, hogy ezt milyen jövedelmi viszonyok mellett kell kifizetni.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.