Május 30-án eredeti összeállításában ad koncertet a Petőfi Csarnok szabadtéri színpadán a progresszív rock második hullámának egyik legsikeresebb angol együttese, az Asia. A csaknem negyedszádos szünet után ismét együtt dolgozó csapat a prog-rock korszakalkotó zenekarai, az Emerson Lake and Palmer, a Yes és a King Crimson egykori tagjait tömöríti. A billentyűs Geoff Downes, a gitáros Steve Howe, és basszusgitáros énekes John Wetton, valamint a dobos Carl Palmer telt házas, többszörös vastapssal véget ért hollandiai fellépése után a tilburgi koncertterem öltözőjében Palmerrel, a zenekar legismertebb tagjával beszélgetünk.
Budapesten az Asia
- 2006-ban kezdtünk újra együtt dolgozni. Csupán egy huszonöt éves jubileumi turnéra akartunk vállalkozni. Az azonban annyira jól sikerült, hogy elvállaltunk egy japán utat is, aztán egy európait, végül a tavalyi év vége felé úgy döntöttünk, hogy új albumot készítünk - mondja.
Palmer rosszalóan nézve fogadja az észrevételt, mely szerint a Phoenix című lemez nyolcvanas évekbeli popzenét tartalmaz: "Szerintem tipikus Asia-zene, az Asia pedig nyolcvanas évekbeli zenekar volt. Főleg a dallamokra helyeztük a hangsúlyt. A számok nyugodtabbak, kevesebb bennük a prog-rock elem, mint a régi lemezeinken volt. Ugyanakkor persze modernnek sem nevezném. Úgy tudnám körülírni, hogy felnőttebb rajta a hangzásunk" - fogalmaz.
A turnén az új anyagból mindössze két szám hangzik el. A program gerince a társaság régi dalaira épül. Külön csemege az a négy darab, amely a tagok hetvenes évekbeli, korszakalkotó csapatainak életművéből került a repertorárba. Palmer szerint talán nem eléggé ortodox módon.
- Amit a régi lemezeken hallani, máig is kiváló. Tudom, hogy ott hogyan szólalnak meg a számok, tisztelem is, sőt hangról hangra el is tudnám játszani, de nekem úgy kell interpretálnom őket, ahogy azt én helyesnek tartom. Az általunk játszott Crimson például eredetiben jóval szárazabb, mint ahogy mi előadjuk. A mi verziónk modernebb. De hát változott a világ is, jobb hangszereken és berendezésen játszunk, mint akkoriban, és zenészekkel szemben támasztott követelmények is sokkal komolyabbak, mint annak idején.
Hogy ő, akárcsak az együttes másik három tagja mennyit fejlődött a külön töltött húsz év alatt, annak megválaszolására Palmer nem vállalkozik. Abban azonban biztos, hogy a csapat hangzása egységesebb, mint korábban bármikor. A hetvenes évek egyik legelismertebb rockdobosa szerint ez utóbbi a legfontosabb. Az Asia ugyanis mindig is a közös zenélésről és a közönség szórakoztatásáról szólt. Példaként saját néhány perces önálló játékát említi.
- Mindenki tudja, hogy mire vagyok képes dobokon, és ezért megengedhetem magamnak, hogy ebből itt kevesebbet mutassak meg. Úgy tervezem meg a szólómat, hogy elsősorban érdekes, kellemes élményt szerezzek vele. Hogy itt kicsit technikás, ott némiképp szubtilis legyen. Tartalmazzon humoros pillanatokat, és a vizuális elemeknek se legyen híján. Végül is: a zenéért vagyok itt, nem a csillogásért.
Csaknem negyedszázados szünet után újra együtt
