A műsor hangfelvétele zenei betétekkel - itt hallgatható meg>>>>>

Orosz József: Sztevanovity Dusán, Vágó István a vendég a Presser életműsorozatban. Gondolom, hogy a Pulzus című könnyűzenei magazin szignáljára emlékeztek.
Vágó István: Változnak az idők, változnak az emberek. Mi nem dolgoztunk együtt a Pulzus szerkesztőségében...

Sztevanovity Dusán:  ...a folyosóján csak.
Vágó István: A folyosóján igen. Akkor amikor Dusán - mondhatom azt, hogy átvetted tőlem az egyik műsorvezetői széket?
Sztevanovity Dusán:  Nem.
Vágó István: Hanem hogy volt?
Sztevanovity Dusán:  Ez úgy volt, hogy az akkor szerkesztő, Módos Péter meg én is, mint szerkesztő ebben a csapatban kerestünk műsorvezetőket. És jöttek többen is, azt fölvettük, és visszanéztük, és felváltva csináltunk riportokat, hol én voltam a riporter, hol a Péter volt a riporter, esetleg te, erre most nem emlékszem. És aztán, amikor a főnökség visszanézte, akkor azt mondta, nincs alkalmas jelölt, ellenben, ha én beszállnék, akkor indulhatunk. Úgyhogy én szerkesztőből lettem műsorvezető "riporter kerestetik" alapon.
Sztevanovity Dusán:  És te miért szálltál ki?
Vágó István: Arra már nem emlékszem.

Orosz József: Miért magadnak tulajdonítod Dusán egyik szövegét? Zorán adta elő a 'Mi kéne még'-et, és ebben egy sor, hogy "sok futballmeccs meg vetélkedő nagyon kéne még".
Vágó István: Én ezt Dusán egyik legszenzációsabb szövegének érzem. Egészen addig, ameddig  - ezt Dusánnak mondom, az ő szemébe nézek -, egészen addig, ameddig ezt a dalt meg nem hallottam, addig azt gondoltam, hogy az én műfajom egy elismerhető, elegáns, a nézőket értelmesen szórakoztató és informáló műsor.



Orosz József: Ez a műfaj mi is volt akkor? A 'Van benne valami'?
Vágó István: Hát arra már nem is nagyon emlékszem, de valami vetélkedő volt nyilvánvaló. És amikor ezt a szöveget meghallottam először, akkor elkezdtem saját magamon is gondolkozni, és elhelyezni az egész addigi életművemet a magyar közéletben. És azt kellett mondanom, hogy a fene egye meg, ennek a Dusánnak megint igaza van.

Orosz József: Azt mondják, hogy a Presser-Dusán szerzőpáros legfontosabb kelléke egy szemétkosár. Mert minden szöveg a szemétkosárban végzi, amiből aztán Presser kihalássza a szövegeket, és rájön, hogy ezzel semmi probléma nincsen, ilyen volt pl. az 'Ilyen a boksz' szövege. Mindent eldobsz?
Sztevanovity Dusán:  Nem tudom abbahagyni, mert soha nem elég jó, szerintem legalábbis. És ugye amíg időm van, és nincs a kőbe vésve vagy a lemezre vésve a dal, addig én próbálok rajta javítani, de így is benne marad egy csomó olyan sor, amit nem igazán szeretek. Ellenben van ennek egy másik oldala. Az, hogy amikor az előadó - ebben az esetben a Gábor - elkezdi énekelni ezeket a sorokat, akkor az, amit ő úgy érez, hogy összeolvad a dallal, neki az a jó. Én meg olvasom, és úgy érzem, hogy még mindig nem elég jó. De őt ez már nem érdekli. Na most az első szöveg mindig az, ami a legprecízebben illeszkedik a dalhoz, amin először megfejtem a zenét. Mert addig nem tudok írni. Amikor ezt megfejtettem, akkor tudom kívülről a verset, tehát mi a versforma, és azon belül elkezdem javíttatni. De általában a Gábor azt mondja, hogy az sokkal jobb volt, és ilyenkor jön a szemétkosár. Hol van? Mutasd! Vegyük elő! Nem tudom, eldugtam, eldobtam, eltéptem. Ez nem jó, add ide az előzőt. De igenis ez sokkal jobb. Mindegy, ő volt az erősebb.

Orosz József: Több visszaemlékezés, memoár megemlíti azt sommásan, kész csoda, hogy az LGT, Presser Gábor, a Presser-Dusán alkotópáros működni tudott. Annyi visszadobott szöveg, annyi visszadobott lemez, letiltott lemez, megalázás után még együtt maradtatok. Ám mindig - akár a televízióban Módos, akár a rádióban Göczey Zsuzsa, Herskovits Iván -  voltak úgynevezett Presser-mentők. Mindig voltak Presser-Dusán-mentők, akik próbáltak megmenteni benneteket, de legalább is a nyilvánosságot biztosítani.
Sztevanovity Dusán:  Volt egy nagyon fontos dolog szerintem. Hogy ez az egész, de még az egészen korai Illés, Metro a "Kócos kis ördögök voltunk" óta, elkezdett kiépíteni egy olyan tömegbázist, aminek olyan ereje volt, hogy összetartotta nemcsak a fiatalokat, hanem a szüleiket is, meg gyakorlatilag az ország nagy részét. Nem csak ez a műfaj, hanem sok minden, ami értékes volt, egy tömbbe kovácsolta. Most könnyeket ejthetünk, hogy ma már ez nem így van.

Orosz József: De ez nem „nemzeti ellenállás” vagy ellenzékiség volt. Nem erről van szó.
Sztevanovity Dusán:  Nem, nem volt benne ilyen vonal, de volt benne az, hogy mi egy közösség vagyunk, akik ezt szeretjük, akik megyünk a Tabánba, vagy kimegyünk a koncertre vagy valamire. És azért ezt már egy picit úgy lehet nevezni, hogy a nép ezt szereti ezt a dolgot. Tehát azt mondom, hogy a Göczey Zsuzsának ez a tény segített - annak ellenére, hogy visszadobálták, hogy megalázták, hogy fegyelmi kapott, mert lement a műsor, meg én is kaptam, meg igazolásokat kellett írnom a Pulzussal kapcsolatban is, mert beengedtem már nem tudom kicsodát, akit nem kellett volna stb. Lement adásba, utána jött a balhé. Szóval mi mindezt túléltük, mert egyrészt éreztük magunk mögött a közönséget, másrészt meg egy picit nem is érdekelt bennünket.

Orosz József: Dusán! Ilyen szövegért, amit a Moziban írtál - és az egyik alkotásod, amit választottál a Presser életműből - azt írod, hogy "Én már láttam, láttam a házat, melyből lelkek füstje száll (rettenetes belegondolni, hogy mire gondolsz). Én már láttam a téboly démonát a kő talapzatán, én már láttam a hazugság roskatag oszlopát és őket is láttam már, akik hittel, akik tűzzel, akik vérrel festik át." Ez a '80-as évek eleje, a '70-es évek vége. Ezért egy költő, József Attila - hasonló sorokért - Szárszón végzi be. Ennek vagy a cenzúra fiókjában kellett volna végeznie, vagy neked a disszidálásban.
Sztevanovity Dusán:  Nagyon bízom, hogy azért volt, aki értette, csak mindenki úgy értelmezte, ahogy akarja. És ez mentett át sokmindent - én azt gondolom - abból is, amit közösen Gáborral csináltunk, hogy ezt ugye ha már elolvasod, és most ahogy én hallottam ezeket a sorokat, egész más dolgok jutnak eszembe és sokkal több jut eszembe, mint ami annak eszébe jutott, aki ezt elolvasta és engedte, hogy megjelenjen a lemezem. Mert egy kicsit most bonyolult, de leegyszerűsítem: tehát aki ezt elolvasta, az arra gondolt, hogy hát igen, itt a háborúban szörnyű dolgok történtek. De ennek vége. És én a múltról írok. Azt már ugye nehéz eldönteni, hogy a jelenről írok-e, mikor azt mondom, hogy én már láttam. És ez csak egy film. Hát ennek megvoltak a maga - hogy mondjam - ösztönös technikái. Ez nem tudatos volt, de hogy úgy írd, hogy gondolhassa azt, hogy ez nem bántja azt az értékrendszert, amit neki védenie kell. És azt gondolom, hogy ezt más helyeken is talán...

Vágó István: Egyetlenegy történetet szeretnék felidézni Dusán és az én közös együtt töltött éveinkből. Szerettem volna veled egyszer - lehet hogy te erre már nem emlékszel - együtt dolgozni egy bizonyos műsorban. Emlékszel? Amikor megjelent az 'Apám hitte', akkor én ezt meghallgattam. Az a szöveg engem nagyon mélyen megérintett, ennél jobban már csak titeket érinthetett meg, a két testvért. És beszéltem is Zoránnal, hogy legyen ebből egy dokumentumfilm apátokról. Azt mondta a Zorán, beszélj a Dusánnal. Odamentem a Dusánhoz, és kb. 2,5 másodperc alatt azt mondtad: nem. Most megkérdezem tőled: miért nem?



Sztevanovity Dusán:  Csak hozzáteszem, hogy a Pici is gyakran mondja azt embereknek, hogy beszéljetek a Dusánnal.
Vágó István: Nekem túl hamar döntöttél.
Sztevanovity Dusán:  Hát elmondom, hogy miért. Azért, mert... Akkor nem kérdeztél meg, hogy miért. Azt mondtad, hogy kár.
Vágó István: Ez így volt, pontosan.
Sztevanovity Dusán:  Én nem engedném meg senkinek, hogy az apámról csináljon egy filmet.
Vágó István: Én őt jól ismertem. Szerettem.
Sztevanovity Dusán:  Akkor sem.  Akkor sem, mert nagyon jól ismertem az apámat - sajnos múlt idő -, aki egy nagyon zárt ember volt, aki soha nem tudta volna megmutatni azt az énjét, ami igazán volt. Tehát ő leült volna veled beszélgetni, akkor megismertél volna egy kellemes, udvarias, túl sok titkot el nem áruló embert, ami nem ő. Ezt én pontosan tudtam, mert az ő nyilvános megnyilvánulásai és az ő valódi énje között óriási különbség volt.

Orosz József: Mivel foglalkozott?
Sztevanovity Dusán:  Ő újságíró volt, mikor nyugdíjba ment már. Eredetileg közgazdász volt, közgazdászként diplomata, aztán hosszú időre lett „börtöntöltelék”, mert ugye a Tito-féle koncepciós perekben őt elítélték. Aztán azután, mikor kiengedték és rehabilitálták, akkor TÜKER-ellenőr volt nagyon sokáig. És még néhány ilyen fizikai jellegű munkát kapott. Aztán mikor enyhültek az idők, akkor volt itt egy szerb-horvát nyelvű újság, odakerült, ennek az újságnak az újságírója, majd szerkesztője lett.

Vágó István: Egy remek ember volt, én nagyon kedveltem, és nem ennél az újságnál ismertem meg. De mivel Presserről szól a műsor, mégis készült róla egy dal. Ha igazad van, ha ilyen oldaláról és ilyen mélységekben nem ismertem is meg édesapádat, maga a dal azt hiszem, hogy tökéletesen leírja. Nem vagyok benne biztos, hogy róla szól-e vagy rólatok. De egy kicsit róla is szól.
Sztevanovity Dusán:  Csak róla szól.
Vágó István: Ehhez azonban - ugye készült ehhez egy dallam, Presser Gábor dallama -, ehhez a Picinek meg kellett őt ismernie vagy a ti elmondásotokból ismerte meg.
Sztevanovity Dusán:  Bonyolultabb a történet. Maga a dal - furcsa módon - eredetileg egy Zorán-dal volt. Tehát egy Zorán-motívum volt. És a dal most is egy Zorán-Presser közös zene. És a Zoránnal próbáltuk mi ezt a dalt megcsinálni, de mikor Gábor beszállt ebbe a hármasba, akkor ő ehhez hozzátette a maga nem kis tudását, és így lett belőle az, ami lett. Nem kellett ehhez senkinek senkit ismernie, nekem kellett ismernem az apám.

Orosz József: Dusán, te nagyon fájsz magadnak?
Sztevanovity Dusán:  Ez a kérdés elég fájdalmas volt, hogy így mondjam. Miért kérdezed ezt, nem is értem.
Orosz József: Azt próbáltam megfejteni Presser Gáborban és benned, Dusán, hogy az a Dob utcai fiú, akinek Seres Rezső alsó szomszédja, és fölötte játssza a Szomorú vasárnapot és a Kérek egy feketét. Hogy mind Presser, mind te, ti Seres Rezsőt írjátok tovább. Azt a közép-európai depresszív nyűglődést a balladákban, de még akkor is, hogyha írtok egy Embertelen dalt, ha megírjátok, milyen a boksz, abban is. Így van ez?
Sztevanovity Dusán:  Hát nem tudunk mások lenni. Persze tudja az ember nem önmagát írni, miért ne tudná? De hát azért könnyebb, ha önmagamat írhatom. És az ugyanaz, mint amit mondjuk Gábor szeretne. Hát mi ezek vagyunk, én nem tudok más lenni, mint ami vagyok. Tehát nem tudok kilépni ebből a szerepkörből, vagy ha kilépek, akkor rossz vagyok, akkor rosszat írok. Tehát itt élünk, itt születtünk, ami érzés és ami értelem, az mind itt gyökerezik. Tehát nem tudok mást, ez tudom írni, kész. Soha nem éreztem azt igazán, hogy a feladatot igazán jól megoldottam. Tehát bennem mindig maradtak hiányérzetek, és egy kicsit arra gondoltam olyankor, hogy azért van ez, mert ülök a papír fölött, ott van még az az egy sor, és érzem, hogy van ennek még valamilyen más kifejezési lehetősége, de nem tudom, nem találom. Ez egy őrjítő állapot.

Vágó István: És azt gondolod, hogy a magyar anyanyelvű ugyanezzel nem találkozik?
Sztevanovity Dusán:  Azt gondolom, hogy van, aki tudná. Tehát az anyanyelv önmagában ezt nem határozza meg, hanem nyilván sokkal több a kultúra, az olvasottság, a tehetség, meg ezt lehetne még ugye sokáig folytatni ezt a sort. De én azzal nagyon gyakran találkoztam, hogy nem igazán tudom megoldani úgy, ahogy szeretném. Mert amikor leülök és elolvasom József Attila egyik versét, mert éppen elegem van mindenből és abbahagyom az egészet, akkor látom, hogy ő pl. tudta.

Orosz József: Fejben magyarul számolsz vagy szerbül?
Sztevanovity Dusán:  Hát most már mindent magyarul csinálok.
Orosz József: Álmaid?
Sztevanovity Dusán:  Magyarul álmodom, persze. Ez azért van, mert édesanyámon kívül gyakorlatilag nincs már más az életemben, akivel szerbül beszélnék. Tehát, hogyha az életed magyarul zajlik, akkor az álmaid is magyarok lesznek.

Orosz József: Presser szövegeit szereted?
Sztevanovity Dusán:  Nagyon jó kérdés. Ő egy zseniális fickó, ha nagyon rövid akarok lenni. Valójában nem igazán tud rossz lenni, az, amihez ő hozzányúl. Van egy külön belső világa, ugye amikor a szólólemezeit elkezdte írni. Én most nem beszélek az LGT-ről, mert az szerintem megint egy másik kérdés. Ami az első szólólemeze után, amit még azt hiszem végig én írtam, vagy majdnem végig, ő hozott szövegeket, hogy írjuk meg ezeket együtt, mert nagyon sok dalban - mondta ő - ott akad el, hogy nem tudja a dolgot befejezni, mert ez nemcsak tehetség, hanem alapvetően rutin kérdése is. Úgyhogy volt néhány ilyen nekifutásunk, ahol én nem akartam szövegíró lenni, de még volt benne közös munka, és hozzá kell tennem és nagyon fontos, hogy mindenben volt közös munka, amit odáig csináltunk, mégpedig Gábor szövegírói minőségében. Mert nem egyszer ült a zongoránál és kiszaladt egy olyan szó vagy egy olyan sor, ami aztán úgy maradt, mert az volt a jó. És azt a világot, azt én nem is tudtam volna soha megírni. Tehát a "Majd a Leonard"-ot én nem tudtam volna megírni, mert az a lelkéből lelkedzett világ, ami azért nagyon fontos, hogy ő tud szöveget is írni, mert így megszülethettek ezek a dalok is. Na de még egyetlen gondolatot ehhez. Hogy az az egész műsorozat, amit mi összehoztunk, ez nekem azért kedves és azért fontos, mert nem maguk a művek, hanem az a folyamat - ahogy ez létrejött, amilyen Gáborral a munka, és amilyen volt a munka vele - az egy élmény.

Orosz József: A szólólemezről a 'Bánat' az tipikusan ő?
Sztevanovity Dusán:  Az a Gábor. Hát ez tipikusan Presser. Ezt én nem tudom megírni, ezt csak a Gábor tudja megírni.

Vágó István: Nem tudom, hogy ebben a sorozatban szó esik-e Dusán elődjéről. Beszéltetek-e már róla. Úgy hívják, Adamis Anna. Ismeritek egymást?
Sztevanovity Dusán:  Hát persze.
Vágó István: És mernél most így nyilvánosan véleményt mondani arról, hogy mi a különbség köztetek?
Sztevanovity Dusán:  Hát pl. neki nagyon szép hosszú szőke haja van.
Vágó István: Konkrétabban.
Sztevanovity Dusán:  Nem akarom elviccelni a dolgot. Ez egy elég nehéz kérdés. Nézd! Az első találkozásom a Gáborral az nem olyan volt, én nem úgy mentem oda, hogy örömmel és rajongva, hanem bizonyos értelemben - én nem azt mondom, hogy - fenntartásokkal, inkább kíváncsi távolságtartással. Ugyanis mindaz, amit ők csináltak odáig... - először is mi valamilyen értelemben konkurensek voltunk. Ugye a Metro, az Omega, az LGT és egy-két dolog nekem nem igazán tetszett, ami odáig történt ebben az egész körben. De nem úgy nem tetszett, hogy valamiért én haragudtam vagy rosszat mondtam, csak egyszerűen nem állt hozzám közel. És amikor mi elkezdtünk dolgozni, egészen mást akartam csinálni. Tehát, amikor én azt mondom, hogy én nagyra értékelem, amit a Gábor és az Anna csináltak, akkor ezt nagyon őszintén mondom, de nem az én világom volt. Szóval nem tudom, hogy mennyire illeszkedett aztán a kettő, vagy mennyire derült ez ki, hogy ez megváltozott attól, hogy én kerültem a csapatba, fogalmam sincs, nem is érdekes. Csak azt akarom mondani, hogy ez egy nagyon értékes korszaka Gábornak, amit Annával együtt írt. Hihetetlenül sok, nagyon fontos emblematikus dal született abban a korszakban, amiben az Annának nagyon nagy szerepe lehetett. Nem ültem ott, nem tudom. De hogy az ő neve alatt fantasztikusan jó dalok jelentek meg, ez egyszerűen tény.

Vágó István: De érdekesen fogalmazol. Szeretnék erre az utolsóra rákérdezni. Hogy az ő neve alatt jelent meg, de egyes urbánus legendák szerint azért a főbb bemondások ott is a Piciéi. Tehát konkrétan nem tudok egy példát mondani, de így képzelem el, azt mondta Annának, hogy 'Kék asszony'.



Sztevanovity Dusán:  Ne bántsuk Annát ezzel, nem tudjuk. Tehát nyugodtan lehet az övé, és miután ő jegyzi ezeket, én azt mondom, hogy hagyjuk meg neki.
Vágó István: Korrekt.

Orosz József: És azok után hitt benned Presser Gábor - mármint Adamis után -, a 'Ringasd el magad', ezer dalszöveg után, amikor te korábban azt írtad, hogy 'Citromízű banán nincs a banánfán'?
Sztevanovity Dusán:  Hát én nem hittem volna magamban az ő helyében, ezt megmondom őszintén. Hát ezért mondom azt, hogy a Zorán-lemez egyfajta 'Apám hitté'-vel kezdődött. Tudod, hogy én akkor már 10 éve nem írtam dalszövegeket, mert most nagyon nyersen hangzik, de én utáltam ezt a korszakot akkor, mert a metrós korszakomat nagyon utáltam, legszívesebben letagadtam volna, mert olyan nagyon messze voltam tőle.

Orosz József: De vállalod a citromízű banánt?
Sztevanovity Dusán:  Hát hogyne vállalnám. Nincs is más választásom. Tudom, hogy az akkori önmagamnak olyan fajta szemtelen próbálkozása volt, amiket én akkoriban írtam, hogy tulajdonképpen mindennel szembe ment, a kor slágerével szembe ment, akármilyen pici a citromízű banán, akkor is egy pofátlan szöveg. Egy csomó ilyet írtam, meg a Zorán kedvéért írtam néhány nyálas slágert is. A a táncdalfesztiválok világában éltünk.

Vágó István: Fehér sziklák - az is te vagy?
Sztevanovity Dusán:  Az hála a jó Istennek nem, és megírtam egy nótában: „...és fehér sziklán botladoztam ...”
Vágó István: Jesszus, az az?
Sztevanovity Dusán:  Ez az, a Zoránnak egy kicsit - hogy mondjam - beszóltam neki, hogy fehér sziklák, de...
Vágó István: Fehér sziklán botladoztam.
Sztevanovity Dusán:  De hát az egy másik korszak volt, és abban a korszakomban most már elhelyeztem magamat, és tudomásul veszem és elfogadom, és nem szégyellem és nem tagadom. De hát fényév távolságra van a mostanitól.

(A Klubrádió Kontra című műsorában elhangzott beszélgetés szerkesztett szövege.)

A műsor hangfelvétele zenei betétekkel - itt hallgatható meg>>>>>

Presser Gábor