Az izraeliek 70 százaléka lemondatná Olmert elnököt
A Jediót Ahronót című népszerű napilap csütörtökön közölt felmérése szerint a megkérdezettek 70 százaléka követeli Olmert lemondását, és mindössze 17 százalék vélekedik úgy, hogy maradnia kell hivatalában.
A felmérésbe bevontak 62 százaléka előrehozott választásokat szorgalmazott, míg 25 százaléka inkább egy, a parlament feloszlatása nélküli új kormány megalakulását kívánná.
Ehud Barak védelmi miniszter, a Munkapárt vezére szerdán lemondásra szólította fel a miniszterelnököt, ugyanakkor nyitva hagyta az előre hozott választások fenyegetését. Kijelentései egy nappal azután hangzottak el, hogy Olmert ügyében terhelő vallomást tett Morris Talansky amerikai üzletember. Ez utóbbi azt állította, hogy 15 év alatt közel 150 ezer dollárt adott készpénzben Olmertnek kampánycélokra és luxusvakációkra egyaránt. (MTI)