"Legféltettebb titkaink sincsenek biztonságban"

Alkotmánybírósághoz fordul a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezet a hatályos telefonos és internetes adatmegőrzési szabályok miatt - jelentette be Földes Ádám, a szervezet adatvédelmi programjának vezetője.

Az elektronikus hírközlésről szóló törvény valamennyi telefon- és internetszolgáltató számára előírja, hogy rögzítsék, és egy évig tárolják a vezetékes-, a mobil-, valamint az internetes kommunikáció valamennyi forgalmi adatát - mondta Földes. "Ez egy cél nélküli, és - véleményünk szerint - alkotmányellenes jogszabály, ezért arra kérjük az Alkotmánybíróságot, semmisítse meg a rendelkezést" - tette hozzá a programvezető, aki kifejtette: a forgalmi adatok segítségével pontosan nyomon lehet követni, hogy telefonon ki, kivel, mikor, mennyi ideig vagy milyen gyakran érintkezik, és azt is, hogy a telefonhasználó éppen hol tartózkodik.

Összefoglaló a performanszról

Már az internetes adatokat is

A kérdés aktualitását az adja, hogy ez év március 15-étől a társaságoknak már az internetes forgalmi adatokat is tárolniuk kell. A rendelkezések - a TASZ álláspontja szerint - nemcsak alkotmányellenesek, hanem sértik a magánlakás és a magántitok védelméhez, a testi-lelki egészséghez, az információszabadsághoz és a szabad véleménynyilvánításhoz való jogot, továbbá ellentétesek a vallás- és lelkiismereti szabadsággal, a panaszjoggal, valamint a sajtó- és a gyülekezési szabadság jogával.
Ezen adatokból a polgárok kapcsolatai jól feltérképezhetőek, a kommunikáció gyakoriságából következtetni lehet a kapcsolatok intenzitására, az időpontjából pedig a társas viszonyok minőségére és a résztvevő felek életmódjára, szokásaira - áll az indoklás a szervezet alkotmánybírósági beadványában. A TASZ szerint a rendőrség és a nemzetbiztonsági szolgálatok használják is ezeket az adatokat, amelyeket a szolgáltató kérésre térítésmentesen köteles átadni nekik.

Mindezeket a TASZ egy performansz keretében ismertette a fővárosi Moszkva téren, ahol a TÁP színház tagjai "Baj van" feliratú pólóban odakötözték magukat egy oszlophoz, felhívva a figyelmet arra, hogy mindannyian meg vagyunk kötve amiatt, hogy rögzítik elektronikus és telefonos kommunikációink adatait. A társulat szónoka szerint "személyes, legféltettebb titkaink sincsenek biztonságban." (MTI)

Egy évig tárolnák a forgalmi adatokat
Egy évig tárolnák a forgalmi adatokat
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.