További részletek a Népszabadság DVD-sorozatáról>>>>

A film bemutatja, milyen nehézségekkel kell megküzdeniük a több tízezres csordáknak a vándorlás során. A szarvasok mindennapjait figyelve az északi vadvilág többi képviselőjével is megismerkedhetünk.

Ami az amerikai indiánok számára a bölény, az az Alaszkában élő testvéreiknek a karibu: négy lábon járó, évente kétszer menetrendszerűen megjelenő éléskamra. Az északi népek (indiánok, eszkimók, lappok, volgai népcsoportok) élete nagyban függött a szarvasok vándorlásától. Az étel mellett a használati tárgyakhoz is az állatok szolgáltatták a nyersanyagot (bőrt, csontot, agancsot). A leölt szarvas egyetlen porcikája sem veszett kárba, még a gyomortartalmát, a vérét, a csontvelőjét is elfogyasztották. Ez persze inkább csak a múlt, a vadon élő karibuk ma már jórészt védett területeken, háborítatlanul vándorolnak. Békés sétáról azonban továbbra sincs szó: az évszakok váltakozását, a legelők kiterjedését és összezsugorodását követő vándorutak a létért folytatott küzdelem meglehetősen látványos példáival szolgálnak. Korábban a szarvasvadászat ideje az őszi vándorlásra esett (ilyenkor az állatokon vastagabb a hús és a zsír), de ma már ez is másképp van. A csordákat falkában követik a ragadozók (mindenekelőtt a farkasok), amelyek tavasszal a borjakból, télen a legyengült egyedekből igyekeznek minél többet felfalni.

A rénszarvasok vándorlása egyfajta kulináris utazásként is felfogható: bár ezek az állatok a satnya növényzetű északi tundrán élnek, a látszattal ellentétben meglehetősen válogatósak, útjuk során valójában a gyomruk vezeti őket. A több száz mérföldes utat kedvenc csemegéikért teszik meg - legalábbis tavasszal. A vegetációs időszak végén kényszerűségből vonulnak délre, de csak odáig ereszkednek le, ahol a hóréteg vastagsága (vagy inkább vékonysága) már lehetővé teszi a táplálkozást.

Az egyszerű, aszketikus külsejű rénszarvas valójában tökéletesen alkalmazkodott a speciális környezethez. Patákban végződő lába a fagyott talajon és a nyárra mocsárrá változó tundrán is remek közlekedési eszköz, sűrű szőrzete megvédi a hidegtől és a szúnyogok támadásától, agancsa nem szép, de remek fegyver a farkasok ellen, látása, szaglása és hallása kitűnő. Ennek ellenére az állomány fogyatkozik, de már nem a vadászat (és nem is a természetes kiválasztódást bonyolító ragadozók), hanem a civilizáció terjeszkedése miatt.

A karibuk már jórészt védett területeken élnek