"Filippo, hogy ki-be lehessen járni a mennybe, kétoldalt egyenként ötrőfnyi nagyságú, kétszárnyú ajtót szerkesztett: a kapuszárnyak alja egy-egy vájatban forgó vas- vagy rézhengeren nyugodott; a vájatokat olyan jól megolajozták, hogy ha az ember akarta, egy kis csörlő és az ajtószárnyakhoz rögzített vékony kötél segítségével kinyithatta, illetve becsukhatta a kaput." Így írja le Vasari, az ős-művészettörténész a Gyümölcsoltó Boldogasszony tiszteletére tartott előadás egyik színpadtechnikai csodáját.

Nem is az egyetlen, nem is a legbonyolultabb gépelyt írja le. Brunelleschi, akit minden turista a firenzei dóm kupolájának megépítéséért, s minden szakmabeli a perspektíva állítólagos feltalálásáért tisztel, ennél közönségesebben praktikus dolgokat is megalkotott. Volt ötvös, órás, tervezett erődítményt és Pó-gátakat Mantovának, és hosszú, eredményes római tanulmányútjain nemcsak az oszloprendeket fedezte fel újra (mint írja Vasari), hanem azokat az antik technikai megoldásokat is, amelyeket épületeinél hasznosított. De feltalálta az üzemi konyhát és a sztrájktörést is. Amikor kupolája már olyan magasra ért, hogy felettébb gazdaságtalanná vált munkásainak le-fel járkálása, odafönn étkezdét nyittatott és bort méretett, egyszersmind a munkavédelem pionírjaként, tekintettel az elviselhetetlen melegre. Azt pedig, hogy lombard kőműveseket hozatott, amikor az alkalmazottak szabályos bérsztrájkba kezdtek, majd meghátrálásuk után alacsonyabb bérért vette őket vissza - tekintsük a kupolaépítő elszántság egyik reneszánsz eszközének. Olyanoknak, mint azok a kapcsok, hevederek és csigák, amelyek statikusi géniuszát szolgálták; mint az a kerekekből és ellensúlyokból szerkesztett felvonó, amelyet az addigi hat helyett egy ökör képes volt felhúzni.

Fekete Tamást az utóbbi Brunelleschi ihlette meg. A tavaly elhunyt szobrász, aki egyébként is kamaraplasztikáival, húsz-harminc centis kredenc-, kamera- és kályhaszobraival vált népszerűvé, tizenöt év alatt tizenhárom mikroszerkezetet alkotott a reneszánsz géniusz tiszteletére. Feketét a műfajválasztásban két dolog támogathatta. Egyrészt saját szerszámkészítő-konstruktőr előéletének öröksége, másrészt példaképének modellkészítő termékenysége. Ha Filippo Brunelleschi a leírások szerint minden újítását és találmányát modellméretben próbálta ki, illetve a folyamatos vádakat és hitetlenkedéseket épületmodellekkel kellett kivédenie, ez éppen elegendő ok volt ahhoz, hogy Fekete is gépmodellekkel tisztelegjen.

Az első élmény az önfegyelemé. A szobrász olyan ingerlően valósághű szerkezeteket, bennük csörlőket, hajtókarokat, spiráltengelyeket és középkori fogaskerekeket készített, hogy csak a lefedő üvegkubusnál szilárdabb civilizációs viselkedésnorma fékezi meg a hozzányúlási ingereket. A kedvezményezett beavatottak szerint a gépek működnek. Ezt annál könnyebb elhinnünk, mert a sárgaréz csappantyúk, a finomra esztergált csavarok, a vörös bronz hengerek és a finomra sodort drótkötelecskék így, nyugalomban és üveg alatt is megmozdulni látszanak. A második élmény tehát anyagi-technikai. Amióta a szobrászat begördítette a fémkonstrukciókat, a mobilt, sőt a szedett-vedett mobilt a művészettörténetbe, van szemünk az ilyen szépségekre. Fekete sterilista, aggályosan precíz volt, így lehetővé teszi, hogy felismerjük a sárgaréz korongon világító vörösréz csavar, a monoton spirálon futó élfény, s kivált a technicizmusba időnként belelopott ezüstlemez, ezüstrudacska izgalmát.

Aztán, túljutva a mérnökélményeken, hagyományos plasztikai gondolkodásba zökkenhetünk. Hiszen a Hódolat Brunelleschinek V-tel jelzett darabja a merész acélrúdjaival felemelkedést, a III. párhuzamaival ritmust és zakatolást, a IV. a daruhorgával emelést, de csavart rögzítettségével mozdíthatatlanságot, s így feszültséget "mond".

Gépi realizmus. A konstrukciók bizonyára nem a mester gépezeteinek másolatai, csak hasonlítanak: olyan ez, mint amikor egy figuratív festő vagy szobrász újraalkotja, parafrazeálja valamely reneszánsz mester alkotását. Mindazonáltal szellemileg a legteljesebbek, Brunelleschi teljességének hódolók azok a darabok, amelyek egy-egy hegyikristálygömb, ébenfahasáb vagy ónixlapocska stílustörésével játékossá lazítják, humanizálják a gépi apoteózist.

A VIII. anyaga bronz, réz, ébenfa, ezüst, ónix