KÉK-es tető

Garázskiállítást, tetőmozit és százszobányi makettbemutatót is tervez a Kortárs Építészeti Központ legújabb állomáshelyén, az öt éve elhagyott Szervita téri irodaházban. A kölcsönkapott épületet hétfő este nyitják, és az év végi bontásig maradhatnak.

Rozsdás hólapátok, óriási konténer és egy derékba tört szék strázsál egyelőre a Szervita tér gigantikus irodaépületének bejáratánál. Az öt éve bambán és üresen ácsorgó intézménynek már csak annyi volt hátra, hogy egy robbantás keretében jövő év elején elporladjon - helyet adva a 2010-re, Zaha Hadid sztárépítész tervei alapján megvalósuló üzletsoros-irodás-parkolós óriáscsigának.

Egy hete azonban felébredt tetszhalott állapotából a monstrum. Éjszakánként titokzatos fények jelennek meg az ablakokban: a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) önkéntesei dolgoznak ott. Történt ugyanis, hogy március közepén azonnali hatállyal távozniuk kellett korábbi kölcsönépületükből, a hetedik kerületi - Róth Miksa Emlékházhoz tartozó - egykori üvegműhelyből. A lerobbant házba két éve költöztek, majd villámgyorsan beindult a központ élete: építészeti és urbanisztikai konferenciákkal, kiállításokkal, külföldi kapcsolatépítéssel. A szívesség ideje azonban lejárt, az emlékházat vezető Fényi Tibor a felújítási munkálatok beindítására hivatkozva útjukra bocsátotta a kékeseket. A szükségállapot megoldására az önkormányzat ugyan felajánlott egy Csányi utcai ingatlant, de az aládúcolt, életveszélyes épület helyrepofozásához az érintettek szerint legalább hatvanmillió forintra lett volna szükség. Annyi pedig nem volt.

Sokan próbálták meg ideiglenesen tető alá vinni őket - többek között a Szervita téri irodaépület tulajdonosa, az Orco Property Group is mentőövet dobott. Az engedélyezési terv elfogadásáig felajánlotta az ötezer négyzetméteres, hétszintes épületet, és a rezsiköltséget is magára vállalta. Két héttel ezelőtt a KÉK küldöttsége bejárta a házat, és döntött: beköltöznek.

- Erre a rövid időre nem alakítunk át tulajdonképpen semmit, megpróbálunk a helyhez igazodni. Az iratraktárakban galériát rendezünk be, ahol lehet, hogy az épület terveit is kiállítjuk. Ezeket épp a napokban találtuk meg - meséli a garázsszint hófehér falú termeiben a KÉK egyik alapító tagja, Kertész Móni. Ahogy járjuk a szinteket, újabb és újabb ötletek kerülnek elő. A Petőfi Sándor utca felőli sima falfelület megrohamozására médiaművészeket hívnak, az egykori elnöki tárgyalóban tetőkert-konferenciát tartanak majd, a cellasorra emlékeztető szobarengetegben kiállítást rendeznek: a Száz szoba - száz makett című őszi tárlatuk a titkárnő, Varga Lászlóné szobájába is bekéredzkedik.

Igaz, az építészek bíznak benne, hogy januári távozásuk kitolódhat, de gőzerővel tárgyalnak egy hetedik kerületi ingatlan ügyében. (Ha visszatérnek a kerületbe, az önkormányzat évi ötmillióval támogatná őket.) A Szervita térre csak olyan dolgokat vásárolnak, amelyek átvihetők a következő és remélhetően végleges állomáshelyükre. Ideális esetben négy-ötszáz négyzetméteres helyre lenne szükségük, de ha "csak" egy nagyobbat sikerül találniuk, építészt, dizájnert, grafikust, reklámost beterelnének egy közös szellemi műhelybe. Úgy tervezik, a jövőben kilépnek a nonprofit vállalkozások sorából, és végre nem programról programra, helyszínről helyszínre élnek.

- A hétfői megnyitón itt már filmvetítés lesz - mutatja lelkesen Kertész Móni az örökpanorámát kettészelő vásznat a tető kellős közepén. A szemközti épület nemrég felújított Róth Miksa-mozaikja láttán pedig elmosolyodik. - Erről minden pillanatban eszünkbe jut, hogy a múzeummal még rendeznünk kell közös dolgainkat.

Hétfőig azonban csak a megnyitóra koncentrálnak, ahova Varga Lászlónét is szeretettel várják.

Hétfőn itt már vetítenek
Hétfőn itt már vetítenek
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.