Hagyjuk figyelmen kívül azt is, hogy a függetlenné vált népek államhatárait a volt gyarmatosító hatalmak húzták meg, történetesen ugyanott, ahol annak idején egymás közötti háborúik során - nem kifejezetten etnikai alapon - megvonták.

Feledkezzünk meg a parlamentarizmus mintaállamának, Angliának Kína ellen folytatott ópiumháborújáról, a bokszerlázadás leveréséről és arról, hogy a britek hosszabb ideig magát Tibetet is uralmuk alatt tartották. Feledkezzünk meg a japánok mandzsúriai mészárlásairól. Feledkezzünk meg arról, hogy a világháború után Kínában Mao hosszú menetelése ért célba; hogy ő vitte végig a pusztító kulturális forradalmat is.

Ne vegyük észre, hogy a mai kínai vezetők nem azonosak a "négyek bandájával". Ne vegyük észre azokat a politikai változásokat, amelyek Kínában a nagy kormányos halála óta bekövetkeztek. Nevezzük a mostani pekingi vezetőket Maóék valódi örököseinek.

Eközben ne emlékezzünk mindarra, amit a XX. század első felében mi magunk tettünk itt, a fejlett Európában. Csak azokat a vívmányokat őrizzük meg emlékezetünkben, amelyeket a demokrácia - és újabban a kisebbségi jogok - fejlesztésében elértünk.

Tartsuk mindig szem előtt, hogy a demokrácia a leghatékonyabban erőszakos úton, de legalábbis konfrontatív eszközökkel terjeszthető. Feledkezzünk meg arról, hogy miként tárgyalt Kennedy Hruscsovval, Nixon Brezsnyevvel vagy Willy Brandt Honeckerrel, arról meg különösen, hogy az Egyesült Államok Kissinger ösztönzésére a hetvenes években a tajpeji helyett a pekingit ismerte el Kína legitim kormányaként.

Ne törődjünk a kultúrák különbözőségével. Vegyük egy kalap alá Európát, Ázsiát, Afrikát és Amerikát, hiszen korunkat a globalizáció jellemzi. Ne gondoljuk azt, hogy egy-egy nép társadalomszemlélete és politikai értékrendje több évszázados - adott esetben több évezredes - történelme folyamán alakul ki. Követeljük Kínától, hogy mielőbb kezdjen hozzá a parlamentáris demokrácia építéséhez.

Tételezzük fel, hogy pontosan tudjuk, mi történt az idén márciusban Lhászában. Ne hallgassunk azokra, akik szerint a függetlenségükért harcoló tibeti tüntetők kínai üzleteket is felgyújtottak volna, és hogy azokban kínai kereskedők égtek volna benn. Tartsuk továbbá a tibeti nép demokratikusan megválasztott vezetőjének a dalai lámát.

Mi, nyugati népek, ne törődjünk tetteink következményeivel. Ne törődjünk azzal, hogy más népek milyen jelentőséget tulajdonítanak az olimpia megrendezésének, mennyire érzik úgy, hogy abban nemzeti büszkeségük ölt testet. Keltsük az egymilliárd-háromszázmilliós kínai népben azt az érzést, hogy a Nyugat szembefordult vele, és lepődjünk meg, ha az utóbb Nyugat-ellenessé, netán idegengyűlölő nacionalistává válna.

Végezetül ismerjük el, hogy nem is volt olyan elvetendő dolog a hidegháború, hiszen nekünk, nyugati népeknek legalább volt egy közös ellenségünk. Ne elégedjünk meg azzal, hogy a Nyugat és a Kelet egyes népei egyes térségekben éppen forró, más térségekben pedig hidegháborúban állnak egymással, hanem igyekezzünk ezt az állapotot az egész glóbuszra kiterjeszteni. Feledkezzünk meg az annak idején velünk szemben alkalmazott - nálunk korántsem véletlenül "fellazításnak" elkeresztelt - nyugati engagementstratégiáról. Tehát arról, hogy az akkori Nyugat nem elszigetelni akart bennünket, hanem éppen ellenkezőleg, minél szélesebb körben érintkezni velünk.

Itthon pedig, amikor szólásra emelkedik a kormányfő, azonnal vonuljunk ki a parlamenti ülésteremből. Kifelé haladva keményen ítéljük el mások antidemokratikus magatartását, majd fogjunk hozzá egy tiltakozó nyilatkozat megfogalmazásához, és abba vonjunk be másokat is. A nyilatkozat szövegéről pedig akkor folytassunk vitát, amikor már megremegett a föld Ázsiában.

A szerző nemzetközi jogász