Orosz József: Már-már azt hiszem, mindenki életében elérkezik a pillanat, amikor elkészíti a maga Presser-portréját. Megtette ezt Herskovits Iván, Bankó Éva a Magyar Rádióban, Friderikusz Sándor a tévében, Gréczy Zsolt a Rádió Bridge-ben. Kovács Kriszta megszerezte a 'Nem adom fel' eredeti, betiltott szövegét, az Amerikát, és el is játszotta azt. Másnak pedig megvan a magyarul ismeretlen dal, a Dalaktika.
Így van ezzel a tabáni közönség, amely őrzi otthon az első amerikai lemezt, vagy a betiltott Bumm albumot. Kincseket adna egy amatőr VHS-felvételért 1980-ból.
Presser Gábor, a Dob utcai fiú, Seres Rezső szomszédságából érkezett, és értelmezési pont lett. Ahogy csak Seresnél értjük meg nemzeti karakterünket a "Szomorú vasárnap"-ban, így csak Pressernél értjük meg, ha jön a garázsigazgató ebben a cirkuszban. Tőle és Dérytől tudjuk, ha azt hallom ringasd el magad, az nem kábítószert jelent, hanem valami egészen mást, a titkot, amit csak mi érthetünk meg, ám az óriás vállán ordibáló törpe semmiképp. Ki ez a törpe az óriás vállán? Persze, hogy tudjuk. A hoppmester, aki éppen a trónra ül fel. De jó lenne észnél lenni! És miért miénk ez a cirkusz? Presser már válaszolt rá: nincs szebb, mint a főokos előtt vigyázzban álló láthatatlan röhögés. Miért segít, ha elringatom magam? Tényleg nem érted? Akkor ne hallgass Pressert! És ha azt mondom, ha nem bírod már elviselni azt, amiben vagy? A madarak miért halálesőt permeteznek? Mi mást permeteznének? Az élet miért csak arasznyi repülés földtől a földig? Mert fent nincsen mennyország, lent nincs pokol. Mire is hajtunk ilyen mohón?
Presser Gábor lázadása, amikor a csend kapuját berúgja páros lábbal a rock and roll, nem '68 Prágájának, nem '68 Párizsának diáklázadása, még csak nem is Woodstock lázadása, hanem a létező megértése és elfogadása, ám annak örök tagadása és elutasítása.
Presser Gábor 60 éves. Na és? Pont ennyi idő kellett ahhoz, hogy féltett titkunk legyen ő karcos bakelitkorongon, gyűrött VHS-en, CD-n.

Mindenki elkészíti a maga Presser-sorozatát. Tisztelettel most én következem. Itt lesz velünk Simonyi András, volt washingtoni nagykövet, aki majd' 40 éves gitárjával ismét eljátssza a szólamát az LGT első lemezéről. Aztán itt lesz velünk Aczél Endre, a Híradó volt főszerkesztője, akitől műelemzést hallanak, persze történelmi háttérrel.

 Simonyi András: "köszönöm neki, mert az életemet meghatározta az a pillanat"

Orosz József: Simonyi András 1971-ben 19 éves volt, Presser Gábor 23. András, az egy városi legenda, hogy magát falhoz nyomva fojtogatta Presser Gábor, és úgy tiltotta el a zenéléstől, hanem inkább menjen egyetemre?
Simonyi András: Lehet, hogy ez elterjedt, de ez igaz is. Valóban úgy történt, hogy a Rottenbiller utcában az LGT-lemezt vettük fel.

Orosz József: Az akváriumos, vonatost.
Simonyi András: Vacilláltam, profi zenész legyek, vagy pedig más. Tulajdonképpen akkor engem már felvettek az egyetemre, de nem nagyon volt kedvem hozzá, inkább zenész akartam lenni. És akkor Presser - komolyan - megragadott, falhoz nyomott és azt mondta: Figyelj ide! Ebben az országban azzal a hozzáállással, amivel te imádod a zenét, a rockzenét, el fogsz pusztulni. Úgyhogy szépen ezt abbahagyod, kivered a fejedből és elmész egyetemre.

Orosz József: De ha Presser ezt ennyire jól tudta - és adott egy jótanácsot magának -, ezt saját magára ő vajon miért nem alkalmazta?
Simonyi András: Jobb zenész volt, mint én. A Gabi egy más típus volt, és hát addigra ő már jegyzett profi zenész volt. Gabit még '66-ban ismertem meg.

Orosz József: Akkor volt maga 14.
Simonyi András: Én voltam 14 éves.
Orosz József: Ő volt 18.
Simonyi András: Somló Tamás leendő felesége, a Vas Léna gyerekkori kispajtásom volt. Ő kezdett el mesélni nekem ezekről a fiúkról.

Orosz József: Bemutatták neki, vagy sündörgött körülötte? Hogy történt?
Simonyi András: Nem sündörögtem körülötte. Az Omega minden hétvégén az E épületben, a híres E épületben játszott, minden este, minden vasárnap este ott voltam, és minden vasárnap este a koncert után a Gabival meg még egy pár barátunkkal elmentünk a Vörös Rák étterembe. Ez volt a rutin. Aztán a Vörös Rák étteremben megettünk valamit. Én voltam a Nemecsek. Én voltam a kis Simonyi.

Orosz József: Ez hol volt?
Simonyi András: A Victor Hugo utcában volt. Ez már nem létezik. Aztán utána, a Mihály Tomi ott lakott a körúton, és felmentünk hozzá lemezt hallgatni, vagy hozzánk mentünk föl lemezt hallgatni. Mi a Fürst Sándor utcában, a mai Hollán Ernő utcában laktunk.

Orosz József: Presser is fölment lemezt hallgatni?
Simonyi András: Persze.

Orosz József: Mit hallgattak? Mi volt a viszonyítási alap?
Simonyi András: A nyugat. Amikor lemezfelvétel volt a Rottenbiller utcában, akkor mindig vittünk magunkkal mindenféle lemezeket. És arra emlékszem, hogy az LGT-lemez felvételénél most is előttem van néhány lemez, amit hallgattunk. A Manfred Mann együttesnek volt egy nagyon ismeretlen időszaka, úgy hívták, hogy Manfred Mann Chapter Three. Szerintem a legjobb időszak volt. Ez volt a viszonyítás. Olyannak kell lenni. És még azt is hozzáteszem: feelingben sem volt különbség.

Orosz József: Mit ért feelingen?
Simonyi András: A szív meg az, ami belülről jön. Tehát amit nem lehet megkomponálni, tehát ami belülről jön, és ebből a szempontból fantasztikus időszak volt.

Orosz József: Nem sokkal a felvétel előtt mutatott egy fényképet, ahol a Rottenbiller utcában, ebben az óriási zeneteremben ott ül egy alumíniumszéken, és játssza a szólamot. Mit keresett ott a Rottenbiller utcában? Ráadásul ez is csak egy városi legenda, hogy maga ott szólamot játszott föl az LGT-lemezre?
Simonyi András: A Gabi és a Barta szóltak, hogy figyelj, gyere, azt akarjuk, hogy te is rajta legyél ezen a lemezen. Hát nekem az olyan volt, mint ha a mennyországban lettem volna.

Orosz József: És a neve miért nem került föl vajon a borítóra?
Simonyi András: De ez nem így működött akkor, és nem is volt jelentősége. Szóval az a tény, hogy én egyáltalán ott lehettem ezekkel a hihetetlen jó zenészekkel, a barátaimmal, hogy a Barta azt mondta, hogy ez rendben van. Nem volt egy nagy dolog, de hát ugye akármilyen kis szerepet játszik az ember egy ilyen komoly - mondjuk úgy, hogy rocktörténeti produkcióban -, azért az fontos.

Orosz József: Hogy ment a felvétel? Egyáltalán a technikai körülmények milyenek voltak?
Simonyi András: Odaraktak egy mikrofont, aztán tessék, játsszál. Az "Egy dal azokért, akik nincsenek itt" 1971-es felvételén ott ültem végig, ahogy ezt csináltuk. Valahogy aztán ez az egész más irányba ment el, de a barátság megmaradt.


A műsor hangfelvétele - az "Egy dal azokért" felvételével és más zenei betétekkel - itt hallgatható meg>>>>>


Orosz József: Akkor repülés volt? A Rottenbillerben?
Simonyi András: Olyan volt, mint ha bekábítóztam volna. Pedig nem. Az egy nagy dolog volt az akkor. Akkor valahogy úgy éreztük, hogy olyan repülőgép ez az LGT, amivel ki fogunk repülni ebből az őrületből, amiben benne voltunk. Azt mondtam, hogy na, így akarok játszani. Még most sem értem, hogy egy ember, aki itt nő fel, és csak hallgatja, és nem is látott annyi fantasztikus zenészt, mert ő nem láthatta a B. B. Kingtől kezdve az összes többit élőben, hogy ezt hogyan tudta produkálni. Ez több, mint tanulás. Ehhez kell a szív. Gabi hozta ki egyébként a Bartából azt, amit kihozott. Ezt nem lehet tagadni. Belőlem kihozta azt, hogy menjek egyetemre. Azt szeretném kérni a Picitől, hogy ha ezt hallja, akkor bocsássa meg minden tévedésemet. És azt kell mondanom, hogy köszönöm neki, mert az életemet meghatározta ez a pillanat, hogy ő akkor ott azt mondta: ülj ide, és te itt fogsz ezen a lemezen játszani. Fantasztikus dolog volt.


 Aczél Endre: "Pressernek sikerült egy nemzedéki himnuszt alkotnia"

Orosz József: Aczél Endre 22 évvel ezelőtt, 1986-ban került a Híradó főszerkesztői székébe. Utólag nyilvánvalónak tűnik, hogy az egykori kamerabefordulós főcímet cserélni kell, de miért Presser Gábort kerested meg a főcímzene szerzéssel az új, aranyföldgömbös főcímhez? Ráadásul ez miért volt megengedhető?
Aczél Endre: Nekem ez magától értetődő volt, hogy Pressert fogom fölkérni erre. Ahogy az elsőre, úgy a másodikra, mert az én időmben kettő volt, és mind a kettőt ő csinálta.

Orosz József: Nem emlékszem, hogy időben a ti híradó főcímetek volt-e előbb, vagy pedig a BBC szignálzenéje, merthogy Presser 'Elektromantic'-jából vették ki a zenét.
Aczél Endre: Kérlek szépen, ezt hallottam, ez biztos később volt. Elképzelhető, hogy híre ment annak, milyen sikeres főcímzenét csinált Presser Gábor a magyar híradónak és a BBC felbátorodott ezen? Hát végülis - hogy mondjam - a kettő logikusan illeszthető egybe, nem?



Orosz József: Sztorinak jó.
Aczél Endre: Tartok tőle, hogy a BBC nem nagyon érdeklődött a magyar híradó iránt, hogy finoman fejezzem ki magamat. De hát a dolgoknak híre mehetett ettől függetlenül.

Orosz József: Három felvételt választották Pressertől. Az első a 'Valaki mondja meg' a '73-as popfesztiválról.
Aczél Endre: És hogy miért? Magától értetődően. Az egész popfesztivál egy kitűnő zene. Ismerjük a történetet. Déry kisregényéből Pós Sándor, akkor rádiórendező-dramaturg közreműködésével készült musical. Nem mondok neveket, de volt fölkérés, amit - ha nem is zeneszerző -, de nagyon ismert és egyébként kiváló szövegíró visszautasított azzal a nagyon indokolt fölkiáltással, hogy az egész popfesztivál úgy, ahogy van egy hülyeség. Amit Déry leírt, azaz ezek az amerikai popfesztiválok - Woodstock és társai - azok egyáltalán nem arról szóltak, hogy félholtra drogozzák magukat. Abban az időben egyébként az LSD volt a divat. Az LSD egy borzasztó ártalmatlan valami. Meg hogy ugye a Halál Angyalai ottan félholtra verik az embereket, és aztán Déry becsempészett ráadásul egy zsidó lányt, akinek a Halál Angyalai után előjöttek a nyilas időkből való reminiszcenciái. Egy őrület az egész úgy, ahogy van, ami egy öreg ember agyában megfogant. Ezek a képzettársítások abszurdak voltak. Na de lett belőle egy kitűnő musical. Szerintem minden idők legjobb magyar musicalje. Presser zenéi viszik tulajdonképpen a darabot. Az igazat szólva: lehet, hogy a hozzám hasonlóak, akik ismerik jól a Déry életművet, és akik mondjuk foglalkoznak kultúrtörténettel, azok fönnakadnak a kisregény tartalmán, de amin nincs fönnakadnivaló, az maga a zene. A 'Valaki mondja meg' zenéjét minden változatban kedvelem. Az igazat szólva: nagyon jó szöveget írt Adamis Anna. De én azt gondolom, hogy ezt az egész darabot a Presser zenéje - közhellyel élve - fémjelzi, ez viszi el. Ritkán lehet ilyet hallani. Én tudod mivel állítanám párba? Az Evitával. Az Evita az egyetlen musical, amiben van - ha jól számolok -, 7-8 elsőosztályú sláger.

Orosz József: Még csak nem is a Hair-t említed?
Aczél Endre: A Hair-ben messze nincs olyan sok sláger. Az Evita egyébként későbbi, mint ez. Én azért állítom párba a Popfesztivállal, mert a Pressernek is sikerült ide becsempésznie 6-7 egészen nagyszerű dalt. Ezek fülbemászóak, slágeresek, pont olyanok, amilyen egy musicalbe illik.

Orosz József: Hányszor láttad?
Aczél Endre: A Popfesztivált? Kétszer? Háromszor? Hát nem tudom, nem jellemző rám, hogy sokszor elmegyek megnézni egy darabot.
Aztán Gábor végül is a zenei igazgatója lett a Vígszínháznak. Nem egy musical fűződik a nevéhez, és az ő karrierjének jelentős, de nem állomása, hanem egy része, mert hiszen most is az, amennyire tudom. Az a zenei tevékenység, amelyet tulajdonképpen a rockzenészek közül egyedül színpadon, egy színházban, színház körül kifejt. És ő tényleg all-round művész.

Orosz József: Összejártok?
Aczél Endre: Hát évente egyszer biztos. Utoljára Spanyolországban találkoztunk.

Orosz József: Hogyhogy?
Aczél Endre: Ott voltak nálunk. Rákot ettünk, élveztük a tenger látványát a balkonról, és azt hiszem, hogy LGT-zenét hallgattunk hozzá az iPod-ról. ... Csak cukkolni akartalak - nem hiszem, hogy ő rákos föltéttel LGT-zenét akar hallgatni. De nekem Presser nem igazán LGT, hanem - teszek egy vallomást: Omega. És azt mondom - ezzel lehet, hogy egyedül vagyok Magyarországon -, hogy Presser első korszakának a klasszikus lenyomata a 'Tízezer lépés' című nagylemez. Állítom: mind a mai napig ilyen jó albumot Magyarországon nem csináltak. Pedig hát az egy 40 éves album.



Orosz József: Miért?
Aczél Endre: Mert az én ízlésemnek ez felel meg. Ez a legjobb rockzenei album, amit Magyarországon az utolsó 40 évben csináltak, a 'Tízezer lépés'. Aztán az Omega ezt a presseri változatát értelemszerűen utólag picikét elveszítette, talált magának egy új, hozzáteszem, jó arcot, de nem hinném, hogy a beszélgetésünknek ez volna a témája.

Orosz József: A másik dal, amit választottál, az a 'Neked írom a dalt'. Az egykori magyar sajtó Presser Gábor ars poeticájának tartotta a 'Neked írom a dalt' című számot. Úgy tudni, a '74-es amerikai koncertjén kezte el írni, legalábbis az onnan származó demokazettán rajta van a vezérmotívum. '79-ig rendszeresen játszották, majd több évnyi szünet következett. '82-től játszották ismét a Tabánban és egyre inkább közönségdal lett.
Aczél Endre: Ennek - hogy mondjam - szociológiailag is értékelhető vagy méltányolható szövege van: „5-kor kelsz, zötyögsz villamoson, éjjel tanulsz, fáj a szemed”. Ez nem a Váci utcai aranyifjúságról íródott. Ennek, ha úgy tetszik, van egy társadalomkritikai éle. Bár ma sok szövegbe szeretnénk beleolvasni olyan dolgokat, amik akkor egyáltalán nem léteztek, még a szerzők szándékai szerint sem. Voltál te KISZ-táborban életedben?
Orosz József: Hogyne!
Aczél Endre: Ha nem lettél volna, nagy dolgokról maradtál volna le.Ma persze szitokszó a KISZ és így tovább, de akkor te is tudod, hogy a KISZ-táborokban nagyon színes és tarka élet zajlott, hogy finoman fejezzem ki magam, az élet egyáltalán nem a politika, a politikai oktatás és a kommunista doktrína körül forgott, hanem nagyon profán dolgok körül. A KISZ-táborokban, amikor lement a nap, nagyon intenzív élet folyt a sátrak körül, és hát természetesen tábortűz és gitár. Nem volt Magyarországon olyan tábor, ahol ha egy gitár akadt, azon a gitáron ne a 'Neked írom a dalt' csendült volna fel. És üvöltötte az egész társaság: 'Neked írom a dalt, neked énekelek'. Tehát ez úgy bejött, mint semmi más.



Orosz József: Az LGT későbbi koncertjeiben, 2002-ben a Szigeten, vagy 2007-ben ez a KISZ-táboros nemzedék énekelte már a capella ugyanazt amit annak idején a KISZ-táborban magától énekelt. Az a nemzedék ezen nőtt föl.
Aczél Endre: Pressernek sikerült - azt mondanám, hogy - egy nemzedéki himnuszt alkotnia, majdhogynem. És mondom: imitt-amott himnikus szöveggel is. Ez a zene énekelni való, kórusban üvölteni való. De továbbmegyek: sokat éltem én külföldön. Mit gondolsz, egy külföldi kolónián, lett légyen az London, vagy legyen más, hogy szilveszteri mulatságon vagy valahol, valaki nem szedte elő a 'Neked írom a dalt'? Mindig előszedte valaki. Mindig akadt valaki. Átutazó, derék KISZ-funkcionárius, vagy hasonló. Ráadásul egy honvágyszerűséget is fölébresztett az emberben. Én azt mondom: egy nemzedéknek kvázi himnusza, majd az egyes számú dala lett.

Orosz József: Itthon azok a dalok lettek emblematikusak, amelyeket egyébként eredetileg másnak írtak, mint aki végül előadta. 1980-ban, eredetileg Kovács Katinak szánták a 'Várj, míg felkel a Nap'-ot, végül Demjén énekelte el. Szintén Kovács Katinak szánták a 'Sohase mondd' című dalt, ám azt Hernádi Judit vállalta el. A Dés-szerzemény - 'Szerelem első vérig' nótát - eredetileg Karácsony Jánosnak írták, ám végül azt is Demjén énekelte. És ugyanez történt a 'Nagy utazás'-sal is. Dés a Vígszínházban futó 'Pantaleón és a hölgyvendégek' darab betétdalának írta. Eszenyi Enikő énekelte akkor még 'Brazília' címmel. Nem különösebb sikerrel. Koltai 'Sose halunk' filmjéhez kerestek aztán egy vezető nótát, és a választásuk így esett a későbbi címén 'Nagy utazás'-ra. Malek Andrea már elénekelte, férfielőadót kerestek mellé, Somló Tamásnak szánták, ám ő nem vállalta. Aztán Pressert kérték meg - tényleg a szó szoros értelmében - a beugrásra; délben szóltak neki, és este már fel is énekelte.
Aczél Endre: Ez egy olyan dal, amit Pici csak énekel, de nem ő a szerző. Ez egy nagyon szép elégikus nóta, nagyon szép elégikus szöveggel. És Presser hangja... Ő meglehetősen sokat énekelt. De így banda nélkül kiderült az, hogy ehhez az elégikus hangvételhez talán az összes magyar énekes közül - zárójel: holott ő nem énekes klasszikusa - az ő hangja a legmegfelelőbb. Ezt ilyen szépen senki nem tudta volna elénekelni. És ahogy mondani szokták: így az egész együtt kongeniális. A film, amit én egyébként nagyon szeretek, tehát egész biztos, hogy a Koltainak messze a legjobb filmje, egy jó történet, jó színészekkel, édes-keserű, elégikus, és Dés dala, hozzá Presser hangja, ez maga az elégia az én szememben. Ritkán lehet találkozni ilyennel a rockzenében, de olykor lehet. Hát ez az. Tudod miért választottam végülis? Azért, mert szeretem.



Orosz József: És ráadásul ez a 'Nagy utazás' volt Pressernek egy fajta módon a visszatérése. Nyugatiban ők elbúcsúztak, LGT, és itt fedezte fel a BMG, hogy jé, Presser Gábor szólóénekes.
Aczél Endre: Nekem ő sohanem hallgatott el. Szerintem különben a most fölnövő nemzedékeknek, akik hát - tisztesség ne essék - úgyszólván jobbára gagyit hallgatnak, és akkor finom kifejezést használok. Nézz oda! A '90-es években leült a pop- és a rockzene. A '90-es évek egy gyötrelem az elejétől a végéig. A '80-as évek a csúcspont. Magyarországon egy kicsit korábban. A '90-es évek nulla. Nem igaz, hogy a felnövekvő és feltörekvő nemzedék - amelyiknek egy kicsit más az ízlése, hozzá kell tennem -, és ha nem találja meg az utat a hajdani LGT-hez, a Presserhez, egész biztos, hogy megtalálja. A minőség az nem vész el. A Beatles nem vész el, a Beatles ma is utánozhatatlan. A Beatles közel 40 éve nincs a színen, és utánozhatatlan. És nincs olyan ember - most leszámítva néhány elvetemült Rolling Stones szurkolót, hogy így fejezzem ki magamat -, aki ne értene egyet akár kedvvel, akár kedvetlenül azzal, hogy a Beatles maga a csúcs. Ezek a dolgok nem vesznek el. Ebbe bizonyosan hiszek. Aki pedig ma nekem tud a Presserhez és az LGT-hez versenytársat mondani ezekből a nevenincs bandákból, felterjesztem Sztálin-díjra.

(A Klubrádió Kontra című műsorában elhangzott beszélgetés szerkesztett szövege.)


A műsor hangfelvétele zenei betétekkel - itt hallgatható meg>>>>>

Egy zeneszerző, aki néha elénekli a dalait