A Fidesz és a KDNP támogatja a főbíró-jelöltet és az ombudsman-jelölteket

A Fidesz és a KDNP a hétfő délutáni parlamenti szavazáson támogatja mind a Legfelsőbb Bíróság elnökének jelölt Baka András, mind Péterfalvi Attila és Fülöp Sándor ombudsman-jelöltek megválasztását - közölte a frakciószövetség az MTI-vel.

Navracsics Tibor Fidesz-frakcióvezető közleménye szerint erről hétfőn döntött a Fidesz és a KDNP frakciószövetsége.

Sólyom László köztársasági elnök április végén jelölte a Legfelsőbb Bíróság elnökének Baka Andrást, a strasbourgi emberi jogi bíróság volt bíráját, akinek kinevezését azonban az Országos Igazságszolgáltatási Tanács nem támogatatta.

A Fidesz és a KDNP ugyan az OIT döntésétől tette függővé támogatását, azonban azt is jelezte, hogy sem szakmai, sem politikai kifogásuk nincs a jelölttel szemben. Mint korábban az MTI megírta, az OIT szavazásán született szoros eredmény és a táblabíróságok elnökeinek kiállása a jelölt mellett árnyalta a képet a Fidesz és a KDNP számára, így már május elején várható volt, hogy a támogatni fogják Baka András kinevezését. A két ombudsmani poszt december közepe óta betöltetlen, az államfő jelöltjeit eddig háromszor szavazta le a Ház.

Sólyom László május 9-én jelentette be, hogy a posztot korábban is betöltő Péterfalvi Attilát adatvédelmi biztosnak, Fülöp Sándor jogászt pedig a jövő nemzedékek ombudsmanjának jelöli.

Mindketten voltak már jelöltek, az államfő azért jelölte őket újra, mert ők kapták a legtöbb voksot a parlamenti szavazáson. A Fidesz és a KDNP a korábbi szavazásokon is támogatta mindkét jelöltet.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.