Csehországban is napirenden lehet a vizitdíj eltörlése

Négymilliárd koronát (39 milliárd forint) veszíthet a cseh egészségügy, ha az alkotmánybíróság a jövő héten alkotmányellenesnek minősítené a vizitdíjat, mondta a cseh egészségügyi minisztérium szóvivője, Tomas Cikrt vasárnap a Prima televíziónak nyilatkozva.

A teljes cseh egészségügyi költségvetés valamivel több mint 200 milliárd korona erre az évre, emlékeztetett a szóvivő.

A cseh kormány idén januárban vezette be a vizitdíjat az egészségügyben. Az orvosi vizitért 30 koronát (292 forint), a receptért 30, egy kórházi napért 60, a rendelési időn kívüli igénybevételért 90, a mentőszolgálatért 90 koronát kell fizetni esetenként a krónikus betegeken kívül mindenkinek, az időseknek is és a gyermekekért is. Az illetékek évi felső határa 5000 korona, ha valaki többet fizetne, akkor azt jogosult visszakérni egészségbiztosítójától.

A vizitdíj ellen és a kormány más költségvetési reformintézkedései ellen az ellenzéki szociáldemokrata párt tett feljelentést a cseh alkotmánybíróságnál.

A minisztérium szóvivője azt mondta, hogy a vizitdíj a vártnál jobban működik, és bíznak az alkotmánybírák bölcsességében, hogy nem törlik el a díjat a jövő héten esedékes döntésükkel.

A cseh egészségügyi minisztérium szerint az első negyedévben 40 százalékkal csökkent a rendelési időn kívüli orvoslátogatás és a receptfelírás. Az egészségbiztosítók az így megtakarított összegeket drága eljárásokra, például rákbetegek jobb kezelésére költötték, írta a CTK hírügynökség.

(MTI)

 

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.