A megszerzett delegátusok számáról is különböző összesítések léteznek, a New York Timesnál szerda este 1952,5:1769-re vezetett Obama, az Associated Press adatait átvevő CNN-nél 1962:1777 volt az állás. A győzelemhez eleinte 2025 szavazat kellett, most 2026-ról beszélnek - kivéve, ha beszámítják a túl korán rendezett előválasztás miatt kizárt Floridát és Michigant, mert akkor a bűvös szám 2209. Ha nem lenne hölgy a társaságban, az ember hajlamos lenne az egészet egy nagy kuplerájnak nyilvánítani, így maradjunk annyiban, hogy már kevesebbe is őszült bele újságíró.

A helyzet nemcsak azért zavaros, mert nyolcvan éve nem volt olyan verseny, ahol sem regnáló elnök, sem alelnök nem indult, hanem azért is, mert a választási szisztéma a végtelenségig bonyolult és tele van tudományos gondossággal elrejtett csapdákkal. Kentuckyban Clinton 65:30-ra

győzött, Obama gyakorlatilag az orrát se dugta be az államba, úgy kalkulál, hogy az előnye már úgyis behozhatatlan. Kentucky különben is mindkétszer George W. Bushra szavazott, a demokrata párti jelöltnek nem pont itt kell megváltania a világot. Vagy mégis? Emberemlékezet óta nem került olyan demokrata párti jelölt a Fehér Házba, aki nem nyert Kentuckyban. Másrészt olyan republikánus se, aki nem hódította el Ohiót. A sort lehetne folytatni a többi "csatatérnek" számító állammal, Iowával, Új-Mexikóval, Pennsylvaniával, Missourival, Nevadával, Nyugat-Virginiával és persze Floridával, ahol, ha 2000-ben kicsit másként fityegnek a lyukasztógép által a szavazólapból kivágott papírköröcskék, akkor ma Al Gore elnök lenne; az utolsó hónapjait jórészt értelmetlen külföldi utazásokkal töltő béna kacsa, Bush pedig kényelmesen golfozgatna Texasban, Irak elnökét pedig alighanem Szaddám Huszeinnek hívnák.

Obamát a háborúval való szembehelyezkedése repítette az élre, a felmérések szerint azonban Irak már csak a demokrata párti választók 18 százalékánál számít a legfontosabb kérdésnek. A zöm immár a gazdaság helyzetét teszi az első helyre - és vevő Hillary Clinton populista javaslataira, mint amilyen például a benzin árában lévő szövetségi adónak a nyári autósszezonra való elengedése, amellyel egy átlagos család összesen 30-35 dollárt - 4600-5500 forintot - spórolna. A váltás azonban túl későn jött, a korábban választó államokban addigra már célba ért Obama üzenete a háború "gyors" végéről, a kissé megfoghatatlan, ám örök reményről és a közelebbről nem definiált, de sürgető változásokról. Clinton stábja azon is hiába bánkódik, hogy ha korábban kerülnek ki az internetre Obama lelkipásztora, Jeremiah Wright kirohanásai, akkor a jó svádájú illinois-i szenátort alighanem sikerült volna visszagyömöszölni az esélytelen fekete jelöltek fiókjába. Ez a hajó elment.

A volt First Lady sokszorosan peches. Szakértői rossz stratégiát választottak, alábecsülték az ellenfeleket, és nem készültek fel a szervezőmunkára a jelölőgyűléssel választó államokban. Obama stábja minden ilyen helyre előbb települt ki, nagyobb és céltudatosabb volt - így gyűjtötték össze a delegátusok többségét, mert a választásokon döntő államokban inkább Clinton nyert. Ha a Demokrata Pártban a republikánusoknál meglévő, "a győztes mindent visz" elv érvényesülne, most Clinton vezetne, de itt szavazatarányosan osztják el a delegátusokat. Az is hiába, hogy demokrata párti elnökjelöltre korábban soha nem szavaztak annyian, mint most Clintonra, mert Obamára meg még többen. Clinton eddig példátlan pénzösszegeket gyűjtött, de a vetélytárs többet - áprilisban például 31,3 millió dollárt, miközben a volt First Lady 22-t, McCain ellenben még 19-et se.

Ha ősszel a pénz dönt, akkor a Fehér Házban jobban teszik, ha már most a Michelle Obama ízlésének megfelelő kárpitokon törik a fejüket. Az évtizedek óta komoly pénzügyi előnyt élvező Republikánus Párt idén csak árnyéka önmagának. Bush mindent tönkretett. A máskor bőkezű donorok visszahúzódtak, vagy éppenséggel átálltak az ellenfélhez. A keresztény jobboldal dühöng, mert a túl liberálisnak tartott McCain a republikánus jelölt, miközben a két nagy párt között ingadozó középréteg most erősen balra húz. Isteni beavatkozás vagy valami más, Kalifornia legfelső bírósága éppen most nyilvánította alkotmányellenesnek az egyneműek házasságának tilalmát. Négy évvel ezelőtt Massachusetts játszotta el ugyanezt, sikeresen mozgósítva Bush oldalán a homoszexualitást még a kormányzati túlköltekezésnél is nagyobb bűnnek tartó vallásos fundamentalistákat. Ha valami, a melegek és leszbikusok házassága segíthet McCainnek - aki mellesleg egyáltalán nem bigott, pont ez a baja vele pártja "keresztény" szárnyának.

A republikánusok másik reménye a fehér szavazat. A modern közvélemény-kutatások kezdete, 1972 óta biztosan, de valószínűleg még régebben nem volt demokrata párti elnökjelölt, aki élvezte volna a fehé-rek többségének támogatását. Bush négy éve ebben a körben 58:41-re verte John Kerryt. Kentuckyban a Hillary Clintonra szavazó demokrata párti szimpatizánsok között a megkérdezettek kétharmada állította, hogy novemberben nem adná a voksát Obamára. Sokan azt is hozzátették, hogy egyáltalán semmilyen fekete jelöltre nem szavaznának.

A Washington Post riportban lebbentette fel a fátylat az Obama-kampány sötét titkáról: a jelölt bőrszíne miatti, nem is csupán verbális inzultusokról. Az Obama mellett agitálókra rácsapkodták az ajtót, mindenféle nevekkel illették őket - akkor is, ha fehérek voltak -, Pennsylvaniában valaki egyenesen azt vetette oda nekik, "fel kéne kötni a setét képűt egy fára". Indianában egy kampányirodát éjszaka Obama-ellenes jelszavakkal festettek tele és betörték az ablakait. Lehet, hogy az ilyesmi Magyarországon manapság teljesen normálisnak tűnik, ám Amerikában jó ideje nem az. A szűken vett kampánystábból senki sem nyilatkozott a lapnak, helyette közleményt tettek közzé: "Tizenöt hónap és csaknem mind az ötven államban folytatott kampány után Barack Obamát és egész csapatunkat kellemesen érintette és felbátorította az amerikaiak különböző csoportjaiból felénk áradó alapvető tisztesség, kedvesség és nagylelkűség. Az utóbbi esztendő csak tovább erősítette Barack Obama meggyőződését, hogy társadalmunk nem olyan megosztott, mint azt a politika sugallja."

Bizonyára. Ám egy pittsburghi munkásasszony nyíltan megmondta, miért nem adja neki a voksát: "A fehérek a fehérekről gondoskodnak, a feketék a feketékről." A fizikai munkából élő, szegény fehér rétegek nem szövetségest, hanem vetélytársat látnak a feketékben. Nekik aztán magyarázhatja a sajtó, hogy Obama csak félig fekete, váltig papolhat a jelölt a közös jövőről meg az egységről. A zsigerekben más az örökség. John McCain személy szerint hiába igyekszik tisztességesen viselkedni, hiába, hogy a Bush rosszabbik énjének tekintett Karl Rove már távolabb került a választási politikától (most éppen jól fizetett tévékommentátor szeretne lenni), senkinek sincs kétsége: ritka piszkos kampány következik.

Hillary Clinton újabban a sajtót és a szexizmust okolja nehézségeiért, és mindkettőben van igazság. A CNN műsorvezetői közül néhányan akkor sem árulhatnának el többet politikai szimpátiáikról, ha Obama arcképével díszített pólóban ülnének a kamerák elé. Az MSNBC-ben a nagy tekintélyű Tim Russert és a többi "profi" meg sem próbálja az objektivitás látszatát kelteni, a republikánusok házi tévéje, a FoxNews pedig csak azért szól néha egy-két jó szót a női jelöltről, hogy ezzel is Obama orra alá törjön borsot. Ami a nemek közötti egyenlőséget illeti, saját konyhánkban is az a többségi vélemény, hogy Amerika messze nem áll olyan jól, mint azt a világban alkalmazott retorikája sejteti. Valószínűleg még maga az Egyesült Államok sem döntötte el, felnőtt-e saját nemes elveihez. Másrészt persze hiába állna össze a fekete és a női jelölt "álompárosa", tudjuk, hogy a szavazók egy része velük szemben akkor is fehér férfit választ, ha annak köpönyege alól szőrös paták meredeznek.

Ismerősünk mesélte, hogy két másik barátjával is éppen a választásokról beszélgetett. Az egyik azt jósolta, hogy Obama George McGovern 1972-es kudarcához fogható vereséget fog szenvedni, jó, ha egy államot nyer az ötvenből. A másik azt, hogy Obama 47 államban győz és lemossa McCaint. Persze az is lehet, bár nem valószínű, hogy a premissza is rossz, és a Demokrata Párt Clinton mellett dönt. Mindebből csak annyi következik, hogy egyelőre nem tudni, ki lesz Amerika következő elnöke. Akit ez nem elégít ki, fogadjon inkább az orosz elnökválasztásokra, ott általában kevesebb a bizonytalanság.

Washington, 2008. május

Az Obama család - a politikust a háborúval való szembehelyezkedése repítette az élre