Hu és Medvegyev egyetért az amerikai rakétarendszer elutasításában

Kínában kezdett hivatalos látogatást pénteken Dmitrij Medvegyev új orosz elnök, akinek ez az első külföldi - Kazahsztánt is érintő - körútja megválasztása óta.

A politikus tárgyalt kínai vendéglátójával, Hu Csin-tao (Hu Jintao) államfővel, a Kínai Kommunista Párt főtitkárával. Hu Csin-tao a megbeszélés elején köszönetet mondott vendégének és elődjének, Vlagyimir Putyin kormányfőnek a múlt heti pusztító földrengés után nyújtott gyors segítségért. Oroszország mentőcsapatokat és tábori kórházat küldött a katasztrófa sújtotta Szecsuan (Sichuan) tartományba. Medvegyev részvétét fejezte ki a május 12-i, több mint 55 ezer emberéletet követelő földrengés áldozatai hozzátartozóinak.

A tárgyalás után a két államfő közös közleményt adott ki, amelyben elítélte az amerikai rakétavédelmi tervet. A dokumentum szerint egy globális rakétavédelmi rendszer "nem támogatja a stratégiai egyensúlyt és a stabilitást, és sérti a fegyverzetellenőrzésre és a rakétafegyverek továbbterjedésének megakadályozására irányuló nemzetközi erőfeszítéseket".

"Ez sérti az államok közötti erősödő bizalmat és a regionális biztonságot. Emiatt a két fél aggodalmát fejezi ki" - áll a két államfő által aláírt közleményben. Washington rakétavédelmi rendszert tervez telepíteni Kelet-Európában, a radarállomást Csehországban, a tíz elfogó rakétát Lengyelországban állítanák fel. A rakétapajzs célja a "latorállamokkal" - Iránnal és Észak-Koreával - szembeni védelem lenne, de Moszkva szerint veszélyezteti Oroszoroszág biztonságát. Dmitrij Medvegyev és Hu Csin-tao közös álláspontra jutott az emberi jogok kérdésében is, amelyről a két ország több ízben is megjegyezte, hogy az Egyesült Államok politikai eszközként használja a bírálatukra.

"Mindkét fél érdeke az emberi jogok elve tiszteletben tartásának egyetemes jellege, de véleményünk szerint minden államnak a saját jellemzői és sajátosságai alapján kell e jogokat támogatnia és védelmeznie" - áll a dokumentumban. "Az emberi jogok kérdésében fel kell emelni szavunkat a kérdés átpolitizálása és a kettős mércék alkalmazása ellen, valamint az ellen, hogy az emberi jogok ürügyén beavatkozzanak más államok belügyeibe" - hangsúlyozza a közlemény. A két ország szerződés megkötését javasolta a világűr felfegyverzésének tilalmáról.

Az új orosz elnök kínai látogatásának első napján Oroszország pénteken egymilliárd dollár értékű atomenergetikai szerződést írt alá Kínával, amelynek értelmében bővíti az egyik kínai urándúsító üzemet, és fűtőanyagot szállít az ázsiai országnak. Szergej Kirijenko, a Roszatom orosz atomenergia-hivatal vezetője újságíróknak elmondta, hogy a szerződés egy már működő kínai üzem negyedik energiablokkjának megépítését és alacsonyan dúsított urán szállítását irányozza elő. A szerződés értékének fele - mintegy 500 millió dollár - az építésre, további mintegy 500 millió dollár pedig a uránszállításra vonatkozik. Kirijenko azt is elmondta, hogy megkezdték a tárgyalásokat a kelet-kínai tienvani (Tianwan) atomerőmű harmadik és negyedik blokkjának megépítéséről.

Az orosz elnök a kínai sajtó képviselőivel folytatott csütörtöki beszélgetésen közölte: Moszkva és Peking közel áll ahhoz, hogy megállapodást kössön egy Szibériát Kínával összekötő olajvezeték építéséről. Az orosz elnök első külföldi körútjának, amely csütörtökön Kazahsztánban kezdődött, fő úti célja Kína. Elődjének, Vlagyimir Putyinnak elnökként az első külföldi útja 2000-ben Fehéroroszágon át Londonba vezetett, amivel a Nyugathoz fűződő kapcsolatok erősítésének szándékát kívánta jelképezni.

Kína és Oroszország az elmúlt években kölcsönösen nyitott egymás felé: közös hadgyakorlatokat tartottak, és magas szintű tárgyalásokat kezdeményeztek a "többpólusú" világ megteremtéséről.  A két ország - az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagjai - egyeztették álláspontjukat több átfogó kérdésről: mindketten ellenzik Koszovó függetlenségét és az Európába telepítendő amerikai rakétavédelmi rendszert, s hasonlóképpen közelítik meg az iráni kérdést.

Medvegyev Pekingben több magas rangú vezetővel találkozik és beszédet mond a kínai főváros egyetemén. Ven Csiapao (Wen Jiabao) kormányfőnél szombatra tervezett látogatását lemondták, mivel a kínai miniszterelnök visszautazott a földrengés sújtotta Szecsuánba.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.