Másodszor is kihallgatták a korrupcióval gyanúsított Olmertet

Az izraeli rendőrség pénteken másodszor is kihallgatta a korrupcióval gyanúsított izraeli miniszterelnököt. Izraeli sajtóhírek szerint a második kihallgatáson Úri Messzer ügyvédnek, egykori jobbkezének a vallomásával szembesítették Olmertet a nyomozók. Feltételezések szerint Messzer egyfajta bankárként játszott szerepet az Izraelben "borítékügyként" emlegetett ügyben úgy, hogy nagy összegű pénzbeli adományokat őrzött meg és kezelt Olmert számára.

A gyanú szerint Olmert több százezer dollárt fogadott el törvénytelenül Morris Talansky amerikai üzletembertől és ezt a pénzt törvénytelenül használta fel. Az ügy az 1993 és 2006 közötti időszakra nyúlik vissza, amikor Olmert még Jeruzsálem polgármestere, majd kereskedelmi miniszter volt. Először május 2-án hallgatták ki a kormányfőt. Olmert elismerte, hogy elfogadott adományokat Talanskytól, de tagadta, hogy törvénytelenséget követett volna el. Kijelentette, hogy lemond miniszterelnöki tisztségéről, amennyiben vádat emelnek ellene.

A sajtóban megjelent értesülések szerint Olmert pártján, a Kadimán belül máris nyílt vita robbant ki lehetséges utódának személyéről. A hírek szerint magas rangú pártbeli illetékesek meg akarják akadályozni, hogy helyettese, az izraeli-palesztin tárgyalások izraeli küldöttségét is vezető Cipi Livni külügyminiszter lépjen Olmert helyébe. Közvélemény-kutatások eredményei szerint egy előre hozott választás esetén Benjamin Netanjahu ellenzéki vezetőnek, volt miniszterelnöknek lenne a legnagyobb esélye a győzelemre. Netanjahu a palesztinokkal és a Szíriával folytatott béketárgyalásokat egyaránt ellenzi.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.