Tordason nem lett iskolaigazgató az SS-ruhás "hagyományőrző"

Eredménytelenül végződött csütörtökön késő este a Fejér megyei Tordason az  iskolaigazgató megválasztása: a három pályázó - köztük Kosaras Péter  Ákos, aki tavaly az interneten SS-egyenruhában volt látható - egyike  sem kapta meg a szükséges többségi szavazatot.


Ezt Teszár Tamás, Tordas alpolgármestere közölte a több órás zárt ülést követően a községháza előtt várakozó szülőkkel és  sajtómunkásokkal.

A testületi ülést megelőzően mintegy nyolcvanan gyűltek össze a  tordasi községháza előtt, s várták az ülés megkezdését. A  bejelentett demonstráció elején a szülők képviselője petíciót adott  át a polgármesternek, amelyben arra kérték a képviselőket, hogy  alaposan fontolják meg a döntést. Ezt azzal indokolták, hogy Kosaras  Péter Ákos pályázatának híre megosztotta a falu lakosságát.

A pályázatot azért írták ki, mert a jelenlegi igazgató nyugdíjba  vonul. A nyolcosztályos iskolát Tordas és a szomszédos Gyúró község  intézményi társulás formájában működteti.

Az új igazgató megválasztásáról közösen kell döntenie a két  község képviselőtestületének, s a döntéshez mindkét testületben  abszolút többségre van szükség.

Kosaras Péter Ákos a budakeszi Prohászka Ottokár Katolikus  gimnáziumban igazgatóhelyettesként dolgozott. Tavaly júniusban  került fel az internetre az a kép, amelyen SS-egyenruhában volt  látható. Akkor azt nyilatkozta, hogy az egyenruhát egy történelmi  játék kedvéért, egy hagyományőrző táborban viselte.

Az ügy kirobbanását követően a tanárt felmentették beosztásából, majd a munkaviszonya is megszűnt.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.