Még néhány hét, és hosszú időre eldől, mi lesz az idén húszéves SZDSZ sorsa. Nem az elnökválasztást tartjuk ennyire meghatározónak. Hanem az addig tartó és az utána következő rövid időszakot.
Jakobinusok és ellenszereik
Hiszünk benne, hogy az SZDSZ 10-12 éve nem volt ilyen közel ahhoz, hogy megkerülhetetlen, erős, liberális gyűjtőpárt legyen. De ahhoz sem voltunk ilyen közel, hogy a teljes megsemmisülés felé lépjünk és kövessük számos rendszerváltó párt példáját, önmagunk felszámolását.
A liberális párt jövője elsősorban nem másokon, hanem az SZDSZ-en múlik. Azon, hogy a "jobbik" vagy a "rosszabbik" énünk kerül-e felül. Azért írjuk ezt a cikket, mert tudatosítani akarjuk, hogy most tényleg csak rajtunk múlik, egyben maradunk-e és sikeresek leszünk - vagy végleg elbukunk. Hogy a liberálisokat sikerre vezető, mindenki által támogatott pártvezetést választjuk-e vagy egyszerűen csak az SZDSZ utolsó elnökét.
Az SZDSZ bármely tagjával beszélünk is, pontosan tudja, mit kéne tennünk, mit súg nekünk a bennünk élő "jobbik én": megőrizni a párt egységét, önállóságát és önmagunk helyet arra figyelni, mit akarnak a liberális szavazók. Mégis, időről időre azzal kell szembesülnünk, miként kerekedik felül sokakban a bennünk élő "rosszabbik én", az önmarcangolásra és a belső háborúra való késztetés, és a csak végleteket ismerő fekete-fehér szemlélet.
Vannak, akik azt gondolják, minden baj oka a jelenlegi vezetés, melynek tíz éve minden döntése hibás, és teljes leváltása önmagában a siker garanciája. Mások szerint pedig mindenről a párton belüli többségi véleménnyel szembehelyezkedők tehetnek, akik nem érik fel ésszel, hogy az SZDSZ vezetése mit miért tett, vagy, ami még rosszabb, aljasok és ártó szándékúak.
Mindkettő elhibázott és veszélyes gondolat. Az SZDSZ-nek megújulás kell, de közben nem veszítheti el meghatározó politikusait. Nincs SZDSZ Fodor Gábor, Béki Gabi és Szent-Iványi István nélkül, ahogyan nincs Magyar Bálint, Pető Iván vagy Kóka János nélkül sem. Az ezt vitató "jakobinusok" mindkét oldalon hibás politikát követnek, és rengeteget ártanak a pártnak.
Jó példa a fekete-fehér szemléletre a koalíciós kiválás megítélése. E sorok szerzői soha nem rejtették véka alá, hogy a párt önállóságát vagy a koalíciót tekintik-e fontosabbnak. Demszky Gábor 2000-ben a szocialista és konzervatív politikától való egyenlő távolságra alapozta elnöki programját. Horn Gábor pedig 2004-ben a párt egyik legsikeresebb választási kampányát építette arra, hogy hangsúlyosan megkülönböztette az SZDSZ politikáját az MSZP-étől.
Ugyanakkor nézzünk vele szembe: nem voltunk felkészülve a kilépésre, nem volt időnk számot vetni minden következménnyel. Úgy hisszük, a rendelkezésünkre álló rövid idő alatt a legkisebb rosszat jelentő döntést hoztuk meg - közösen. Döntésünk volt olyan súlyos, hogy kitartsunk mellette a következő időszakban. Az SZDSZ-nek most ellenzékben kell építkeznie. Ne a koalíciós léthez képest határozzuk meg önmagunkat, ne a visszamenekülés lehetőségét keressük, hanem azt, miként tudjuk felelős ellenzéki politizálással megszólítani a liberális szavazókat. A legfontosabb a hitelesség és a kiszámíthatóság: a választóinknak pontosan tudniuk kell, melyek azok a programelemek, amelyekhez mindenképpen ragaszkodunk. Az SZDSZ politikájának ahhoz a hajóhoz kell hasonlítania, amely lassan változtat irányt, így mindenki követni tudja a mozgását és be tudja mérni a helyét. Lehet vitatkozni a hangsúlyokon, de nem lehet vitatni, hogy a politikánk két egyenrangú pillére a liberális gazdaságpolitika és a liberális emberi jogi politika. Ebből az is következik, hogy nem fordíthatunk hátat az adócsökkentés vagy az egészségügy kérdésének. Nem elsősorban azért, mert a szolidaritás ezt kívánja, hanem mert Magyarországnak valóban liberális reformokra van szüksége. Lehet, hogy ezt ma a pártok többsége nem így látja, de ez nem ok arra, hogy mi se higgyünk benne.
De nem szólhat az SZDSZ politikája csak e reformokról és nem tehetünk úgy, mintha nem követtünk volna el hibákat. Ellenzékben különösen indokolt bővítenünk a liberális politika témáinak körét. A szolidaritás eszméje és az emberi jogok védelme mellett ilyen fontos sarokpont az önkormányzatiság kérdése vagy a városban élők érdekeinek képviselete is. Olyan programot kell elfogadnunk, amely egységesen épít a magyar liberalizmus teljes hagyományára, és nem tekint kizárólagosnak semmilyen öko- vagy akár ecoliberális megközelítést. Ez ideológiai szakadáshoz vezetne, amit mindenképpen el kell kerülnünk.
A két elnökjelölt a liberális politika két különböző hangsúlyát jeleníti meg, de bármit is gondoljanak most egymásról, több a közös bennük, mint ami megkülönbözteti őket. Mindketten az SZDSZ és a liberalizmus erősödését akarják, mindketten tettek és tehetnek is érte.
Kóka János, akiről még egy éve is sokan azt gondolták, Gyurcsány Ferenc bábja, a leghatározottabban kiállt az SZDSZ 2006-os választási programjának képviselete mellett. Ráadásul, ha ez a kiújult kampányban nem is látszik, de olyan békét teremtett az SZDSZ-ben, amire korábban nem volt példa. Fodor Gábor is cáfolta a vele kapcsolatos negatív elképzeléseket. Sikeres miniszterré vált, a kormány egyik legcselekvőbb tagja lett. Képes nem csak szavazókat gyűjteni, de inspirálni, lelkesíteni sokakat. Bebizonyította, hogy tud csapatban dolgozni, s képes nagyon különböző embereket megnyerni.
De tagadhatatlan az is, Kóka alatt nem lett jobb az SZDSZ helyzete. Személye olyan sztereotípiákat hordoz - jórészt elnöki karrierje előttről -, amelyeket nem sikerült leküzdeni. Fodor pedig sokszor kiismerhetetlenül viselkedett a legnehezebb pillanatokban, néha homlokegyenest ellentétes álláspontokat váltogatva.
Mégis: nem két rossz, hanem két jó jelölt verseng az elnökségért. Ezért a legyőzendő fél nem egyikük vagy másikuk, hanem a kirekesztő, jakobinus szemlélet. Nagy hiba lenne, ha Kóka azt gondolná, újabb győzelme felhatalmazás a belső ellenzék ellehetetlenítésére és visszaigazolása a csak gazdaságra épülő programnak. Fodor is tévedne, ha úgy hinné, személyes népszerűsége automatikusan sikeressé teszi majd a pártot.
Tanuljanak a mi példáinkból! Horn Gábor sokáig gondolta, hogy lehet kizárólag a párt egyik - nagyobbik - felével politizálni. De pont a Kóka János mutatta meg, hogy lehet egységesen, integratívan is. Demszky Gábor is azt gondolta egykor, hogy a személyes népszerűség önmagában indokolja, hogy az ember kizárólag saját támogatóival próbálja sikerre vinni a pártot. Az eredmény nem a párt népszerűségének növekedése, hanem Demszky személyes népszerűségének csökkenése lett.
Mindkét elnökjelölt megteheti, hogy veresége esetén félreáll, és a partvonalról figyeli, mire jut a másik. Tudjuk, hogy több politikustársunk készül lélekben valamiféle belső emigrációra, ha a választás másként alakul, mint szeretné. Vannak olyanok is, akik szívesen látnának másokat politikai karanténban. Ezt a luxust most nem engedhetjük meg magunknak. Az SZDSZ-nek most minden meghatározó politikusára szüksége lesz!
Az egység megteremtéséhez nem szabad megvárnunk az elnökválasztás napját. Javasoljuk, hogy az SZDSZ elnökjelöltjei és a mögöttük állók fogadjanak el néhány szabályt:
Először is: etikus kampányt folytatnak. Nem felejtik el, hogy egy pártban vannak - nem háború, hanem demokratikus verseny zajlik.
Másodszor: bárki veszít is, odaáll a győztes mögé. Nem arra törekszik, hogy ellehetetlenítse korábbi ellenfelét, nem lép ki és nem alakít új pártot, hanem az egység mellett szólal fel. Máskülönben a vesztes lesz a felelős, ha a magyar liberalizmus elbukik.
Harmadszor: a győztes integrálja a vesztest és támogatóit. Olyan kompromisszumot kínál, amely emberileg is elfogadható a másik tábor meghatározó személyiségei számára.
Végezetül: bár az SZDSZ most megválasztandó elnökének mandátuma két évre szól, tekintsük a 2009-es európai parlamenti választást politikai határkőnek! Addigra ki kell derülnie, hogy a győztes által választott stratégia működik-e - ha nem, vonja le a szükséges következtetéseket. Tudjuk, hogy e szabályok elfogadása mindkét jelölt részéről önkorlátozással jár. Nehéz, személyes döntéseket kell hozniuk azért, hogy ne hozzák minden eddiginél nehezebb helyzetbe a pártot.
Mi hiszünk abban, hogy az SZDSZ-nek esélye van a sikerre. Arra, hogy a liberálisan gondolkodó félmillió magyar embert természetesen képviselő, a parlamentben megkerülhetetlen párt lehessen. De ezek a választók nem belső háborút, hanem erős és karakteres SZDSZ-t, hiteles liberális politikát akarnak látni. Ennek megvalósítását várják az SZDSZ vezetőjétől és minden meghatározó politikusától. Mi ezen fogunk dolgozni.
A szerzők: Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere (SZDSZ) és Horn Gábor, országgyűlési képviselő (SZDSZ)