Művészettel élni

Művészettel élni - ez a címe annak a mai gálaműsornak, amit Somogy megye bentlakásos gyermekintézményei adnak elő délelőtt tíz órától a kaposvári Együd Árpád Művelődési Központban. Ugyancsak ma tartanak művészeti estet a kaposvári Rippl-Rónai-villában, ahol a zene mellett Vaszary János életútját ismerhetik meg az érdeklődők.

A gyermeknap jegyében több hétvégi programot szerveztek a megyében. A szennai Szabadtéri Néprajzi Gyűjtemény területén szombat délután két órától ingyenes programok, egyebek közt kézműves-foglalkozásokkal, korabeli népi játékokkal várják a gyerekeket. Délután négy órától pedig Szalóki Ági Cipity Lőrinc című koncertjére kerül sor. A falu közepén, a hajdani papkertben kialakított skanzenben egyébként a felnőttek számára is élményt adhat az Európa Nostra-díjas falumúzeum híres látványossága egy 1785-ben épült, népi barokk stílusú templom, színes, festett fakazettás mennyezetével. Körülötte félkörívben jellegzetes belső-somogyi és zselici favázas, talpas lakóházak, gazdasági épületek láthatók, a korabeli parasztélet kellékeivel, használati tárgyaival. Szennán ezen a napon népdaléneklő és népzenei versenyt is tartanak az általános iskolában.

Siófokon is 24-én ünneplik a gyermekeket. A balatoni város főterén 16 órától ügyességi játékokat rendeznek, a látogatókat az arcfestés művészetével is megismertetik, a Holle anyó Színház előadásában mutatják be az Alice Csodaországban című interaktív gyermekelőadást, majd a fővárosi Szeleburdi Meseszínház tart koncertet mondókákkal, versekkel, játékokkal. A napot a Bojtorján együttes koncertje zárja. Siófokon ezen a napon indul a Tour de Pelso kerékpárverseny, amelynek része a 203 kilométeres Balaton-megkerülés.

Fonyódon május 25-én kedveskednek a gyermekeknek délután kettőtől a Sándor-telepi strandon, ahol egyebek közt kézműves-foglalkozásokkal, játékos versenyekkel és a Kaposvári Roxinház előadásával várják a kicsiket. Marcaliban vasárnap a városi fürdő területén délután két órától rendeznek gyermekfesztivált - az Orbán-napi búcsúval együtt. A helyi iskola művészeti tanszaka bemutatja Lázár Ervin Bárányfelhő-bodorító című művét, a Színházikó társulat pedig interaktív gyermekműsort ad, majd a Megasztárból ismert Palcsó Tamás, a Tini táncklub és a Rhythm Squad breakcsoport szórakoztatja a közönséget. Az esti diszkót követően Melinda és a Happy Boy játszik.

A komolyzene iránt érdeklődőknek is kínálkozik Somogyban program. Siófokon 24-én, az evangélikus templomban jótékonysági koncertet ad Teleki Miklós orgonaművész, a római katolikus plébániatemplomban pedig este 20 órától Kollonay Zoltán orgonaművész játszik. Fonyódon ugyanezen a napon nemzetközi kórustalálkozót tartanak a gimnáziumban.

Kaposváron a Csiky Gergely Színház május 25-én és 26-án este hattól mutatja be az 56 06 / őrült lelkek, vert hadak című darabot. Barcson, a Deák Ferenc Általános Iskola sportcsarnokában 25-én rendezik meg a Dráva Kupa Nemzetközi Társastáncversenyt. Siófokon, a Kálmán Imre Kultúrközpont színháztermében május 28-án este hattól látható a Dinamika Táncshow.

A szennai skanzen
A szennai skanzen
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.