A homoszexuálisok jogegyenlősége is fontos kérdés, de még sokkal fontosabb annak a zavarnak az elhárítása, amit az idézett nyilatkozat tükröz.

Magyarországon igen jelentős sikerrel le lehet buzizni egy egész pártot, mely a melegek jogegyenlősége mellett kiáll. Itt miniszter lehetett abból a pártvezérből, aki az ország házában alpári buzizással hívja fel magára a figyelmet. Annak az Orbán Viktornak a kormányában, akinek a pártja jelenleg a közvélemény-kutatások szerint utcahosszal vezet. Itt tehát nagyon meg kell becsülni azokat a politikusokat és politikai csoportosulásokat, akik és amelyek határozottan kiállnak azért, hogy ne "rekesszék ki az egyenjogú magyar állampolgárok közösségéből" a melegeket. De éppen azért, óvni is kell őket attól, hogy a hitelüket jogos és a jogtalan követelések összekavarásával veszélyeztessék.

Ebben az esetben sajnos ez az összekavarás megtörtént.

Az egyházakat arra lehet fölszólítani, hogy ismerjék el a különböző meggyőződésű állampolgárok egyenjogúságát. Arra azonban nem, hogy a maguk meggyőződését ne hirdessék, ne kívánják terjeszteni, és ne érvényesítsék emberek megítélésében. Nem lehet úgy megkövetelni senkitől mások jogainak elismerését, hogy az ő jogaikat nem ismerjük el. És ez nemcsak a melegek ügyére igaz, hanem minden ügyre.

Az egyházak tanításaiktól függetlenül szembekerülnek a demokratikus világi állammal, ha a törvény erejével kívánják illegálisnak minősíteni, ami szerintük bűn. Szerte a világon sok egyház megteszi ezt, a magyar egyházak jelentős része és maga a pápa is. Abból a meggyőződésükből, hogy két azonos nemű ember csak bűnben élhet együtt, levezetik azt az igényt, hogy az állam büntesse joghátránnyal azokat, akik ezt teszik. (Ha igazuk lenne abban - mint ahogy nincs -, hogy ez az igényük az alkotmányból levezethető, akkor az alkotmányunk sem felelne meg a világi, demokratikus köztársaság alapelveinek.)

Azzal az igénnyel, hogy az állam a törvényein keresztül valamely egyház álláspontját a társadalom egészére rákényszerítse, azok a demokraták sem azonosulhatnak, akik egyébként az érdekelt egyház tanításait követik. Amellett viszont meggyőződésétől függetlenül minden demokratának ki kell állnia, hogy minden egyház és magánszemély szabadon hirdethesse a homoszexualitásra vonatkozó nézeteit. Ebből a szempontból teljesen mindegy, hogy a melegek kárhoztatása, kiátkozása, az üdvösségből való kirekesztése megfelel-e a Biblia autentikus olvasatának. Ez a vita nem az államra, hanem a hívőkre tartozik. Egy hívő demokrata ebben a kérdésben hívőként állást foglalhat, de demokrataként nem gondolhatja, hogy az állásfoglalása bárki bármilyen jogát csorbíthatná. Egy világi politikus nem szólíthat föl egyházakat arra, hogy változtassák meg nézeteiket a bűnről és a szexualitás moráljáról. Aki a felekezeti közösségen kívül áll, az ebben egyszerűen illetéktelen.

A vallásszabadság és a lelkiismereti szabadság a homoszexualitás fertelmes bűnként való megbélyegzésének, tehát a homofób megnyilvánulásoknak a szabadságát is jelenti. (A tettlegesség és az arra való uszítás szabadságát természetesen nem.) A homofóbok és a melegek emberi jogai csak együtt érvényesülhetnek.