Bangladesen 1991-ben söpört végig egy óriási horderejű trópusi ciklon, mely akkor közel 140 ezer áldozatot követelt. Azóta a helyzet sokat javult: Banglades kormányzata - holland vállalatok segítségével - gátak építésébe és óvóhelyek kialakításába kezdett. A munka, habár jelentős összegeket emésztett fel, meghozta gyümölcsét: az országot ma már jóval felkészültebben érné a katasztrófa.

Mianmarban azonban más a helyzet: a délkelet-ázsiai államban eddig jóformán nem is ismerték a katasztrófavédelem fogalmát. Egyes kutatók szerint ennek köszönhetően most úgy tűnik, itt testet öltenek az éghajlatváltozás rendkívül súlyos következményei: a világtenger szintjének emelkedése miatt nagy kiterjedésű szárazulatok kerülhetnek víz alá, az óceánok és tengerek jobban felmelegedő felszíni rétegeiből pedig több vízgőz juthat a légkörbe. Ez növeli a trópusi ciklonok erejét, közvetve tehát romboló hatásukat is.

Más tudósok nem osztják ezt a nézetet. Mianmar olyan területen fekszik, ahol tipikusak az ilyen trópusi viharok és az azokat követő hatalmas áradások - mondta egyikük, Hans von Storch. Az éghajlatváltozás és az egyre gyakrabban megjelenő trópusi ciklonok kialakulása közti összefüggés egyébként még nincs egyértelműen bebizonyítva, a téma ma is vita tárgya - tette hozzá. A német GKSS-Kutatóközpont munkatársa szerint a Nargis azért vitt végbe ekkora pusztítást, mert az ország tengerpartján - Bangladessel ellentétben - nincsenek gátak, amelyek felfogták volna az áradást, és óvóhelyek sem, amelyekben veszély esetén menedéket találhatna a lakosság.

Előbbiek létrehozását szorgalmazzák holland vízgazdálkodási szakemberek is. A gátrendszer megépítése nemcsak védelmi szempontból lenne fontos, hanem azért is, mert segítségével a mianmariak jelentős területeket hódíthatnának el a tengertől.

Jó megoldásnak tartja a hollandok ötletét Varga István, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszékének docense. A szakember szerint viszont meg kell fontolni, hogy érdemes-e több milliárd dollárt befektetni egy mianmari partvédelmi rendszer kialakításába. Hollandiában ez létkérdés volt: ott a vihardagály állandó betörése miatt kellett gátakat építeni. Cunamik vagy veszélyes trópusi ciklonok azonban ennél csak jóval ritkábban jönnek létre. Az egyébként is szegény Mianmarban ezért nehéz lenne megvalósítani egy ilyen tervet.

A kutatók felhívják a figyelmet arra is, hogy helyi tényezők módosíthatják a trópusi ciklonok rombolásának mértékét. Mianmarban például a tengerpartot övező mangroveerdők kiirtása szinte szabad utat adott a Nargisnak a szárazföld belseje felé.

A mangroveerdők iránt 2005 decemberében kezdett megnőni az érdeklődés. A Srí Lankát sújtó cunami után ugyanis a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) kiadott egy tanulmányt, melynek összeállítói két ceyloni falut vizsgálva azt tapasztalták, hogy ott, ahol a települést mangrove övezte, csak két áldozatot követelt a szökőár, míg a másikban, ahol nem volt a falu körül ilyen vegetáció, hatezer ember halt meg.

A FAO adatai szerint az elmúlt közel harminc évben világszerte drasztikusan megcsappant a mangroveerdők kiterjedése: ma 36 ezer négyzetkilométerrel kevesebb területet borítanak, mint 1980 környékén. Ázsiában a legroszszabb a helyzet: itt 19 ezer négyzetkilométernyi mangrovét vágtak ki. Az egykori erdők hűlt helyén jelenleg hal- és ráktenyésztő farmok, illetve szállodák sorakoznak. Kiirtásuk biodiverzitás-csökkenéssel is együtt jár: a mangrove jellegzetes - a talaj rossz oxigénellátottsága miatt kialakuló - légzőgyökerei között ugyanis számtalan ritka ízeltlábú- és puhatestűfaj él.

A tengerpartot övező mangroveerdők kirtása szinte szabad utat nyitott a Nargisnak a szárazföld belseje felé