A magyar ennek inkább az ellentéte: mi mindig áldozatok vagyunk. Bármi is történjék, a végén mindig elbukunk. A magyarok leginkább ilyen történetben hisznek. A politika is ezt táplálja: a Fidesz szerint Magyarország ma fogságba esett, áldozata a múltnak, a neoliberális reformoknak, a kormány hozzá nem értésének. De a kormányoldal szerint is áldozatok vagyunk, az ellenzék folyamatos obstrukciója, populizmusa, demagógiája miatt nincs kibontakozás. Az MDF pedig úgy látja, hogy Magyarország a két nagy párt áldozata.

Az elmúlt 20 évben egyetlen olyan történetünk volt, amely versenyre tudott kelni az áldozattörténettel. Ez '89-ben a kommunizmus összeomlásával kezdődött, és a rendszerváltás forgatókönyvével folytatódott. Nagyrészt ennek alapján léptünk át az egypártrendszerből a demokráciába, a szocializmusból a piacgazdaságba. Ez a történet a szabadságról, az emberi méltóságról és persze leginkább a kapitalizmusról szólt. Ez utóbbit sosem bocsátották meg az SZDSZ-nek, noha ennek köszönhettük, hogy a térségminta országa voltunk több mint 10 évig.

Ma nincs arra esély, hogy ezt a történetet újra divatba hozzuk. Nem hozható vissza a '89-es hangulat, a régi kérdések, a politizálás akkori stílusa. Ma az SZDSZ-nek arra van lehetősége, hogy életben tartsa a változtatás, a szabadság, a piacgazdaság szellemiségét. Képviselje azokat az ideákat, amelyek ma politikailag lehetetlennek tűnnek, de holnap elkerülhetetlenek lesznek. Rosszul mennek a dolgok, gazdasági értelemben a térség gyenge, sebezhető országa lettünk, mindenki attól fél, hogy végleg lecsúszunk. A jobboldali média naponta elmondja, hogy "bezzeg Szlovákia" jól halad. Persze van abban valami arcpirító, hogy Szlovákia olyan reformokkal előzött meg bennünket, amilyeneket a mi ellenzékünk folyamatosan blokkol. Például az egészségügy rendbetételére gondolok, amelyen Szlovákia után Csehország is átverekedte magát, és most Bulgária vezeti be azt a modellt, amelyhez nekünk nem volt bátorságunk.

Hozzám bármilyen reformtörténet közelebb áll, mint az áldozat szerepe, vagy a panaszkodás. A változtatás képességében, a megújulásban hiszek. Jól látható, hogy Európa honnan hova halad. Az SZDSZ politikája pedig jól illeszkedik ehhez a trendhez. Hiszek abban, hogy még nem késő, fordíthatunk a helyzetünkön. 23 hónappal ezelőtt még a térség megbecsült országa voltunk. És ugyanennyi idő van a következő választásokig is, ameddig újra rendbe tehetjük a gazdaságot. Csak rajtunk múlik, hogy a teljes feladást, vagy a prosperitás kultúráját választjuk. Amikor krízis van, mint most, a politika válasza döntően attól függ, hogy milyen gondolatok, ideák, fogalmazódtak meg már korábban. Az SZDSZ javaslatai ott vannak az asztalon.

Félidőben teljesen értelmetlen dolog a versenyt feladni. Ezt semmi sem indokolja. A Bajnokok Ligájának 2005-ös döntője jut eszembe. A Liverpool háromgólos vesztésre állt a Milan ellen. A szünetben Benitez edző a következőket mondta játékosainak: "Ne veszítsétek el a fejeteket! Mindenkinek magasan kell tartania a fejét! A szurkolóitok, a támogatóitok miatt kell megtennetek!" Reménytelennek tűnt a helyzet, hiszen akkor Európában a Milannak volt a legjobb védelme. A többire emlékszünk: a Liverpool hat perc alatt egyenlített, majd tizenegyesekkel megnyerte a Bajnokok Ligáját.

1996-ban, a Bokros-csomag után is pocsék volt a helyzet. Akkor épp a kisgazdapárt volt a legnépszerűbb, és napról napra erősödött a jobbra tartó Fidesz. Aztán a ciklus második felében láthatóvá váltak a reformok eredményei, és a koalíció már esélyesként kezdte a '98-as kampányt. Valami hasonló történt 2004-ben is. A Fidesz nyerte az EP-választásokat, de az MSZP néhány hónapos belső küzdelem után képes volt a váltásra, és 2006-ban újra nyert. A lényeg, hogy nem szabad feladni a versenyt. Ez nemcsak sportszerűtlen volna, de antidemokratikus is. Egyszerűen bántó az a gondolat, hogy a Fidesz úgy is nyerhet, hogy szinte alig tesz érte valamit.

Az SZDSZ nem adja fel, megmutatja, milyen az a konstruktív ellenzéki párt, amely nem csak opponál mindent, hanem a jó dolgokat támogatni is tudja. De van más oka is, hogy teljes erőből küzdenünk kell. Például az, hogy közjogi és politikai értelemben is káros volna, ha a Fidesz kétharmados többséget szerezne. Ezért az SZDSZ nem akar előre hozott választást, de azt sem akarja, hogy a kormány - támogatás hiányában - cselekvésképtelen legyen. A koalícióból történő kilépés felrázhatja a politikát, esélyt adhat a kormánynak is. A szocialisták képesek lehetnek olyan programokat képviselni, amelyeket az SZDSZ szívesen támogat. Azt kell megérteni ehhez, hogy nincs senki Orbán Viktoron kívül, akinek érdeke volna a semmittevés. 2002-ben majd 2006-ban a hatalom az utolsó pillanatban csúszott ki Orbán kezéből. Most nem akar kockáztatni, ezért a "minél rosszabb az országnak, annál jobb nekünk" politikáját követi.

Ami a populizmus veszélyét illeti, ha megmaradt volna a koalíció, nagyobb volna az "Orbán-veszély", mint most. A szakítással persze a veszély nem hárult el. Elképzelhető, hogy a kormány feladja a küzdelmet, és arra rendezkedik be, hogy 2010-ig csak tovadöcögéssel tölti az időt. Ebben az esetben az SZDSZ kérdése az, hogy mi jobb az országnak: a "bársonyos semmittevés" biztos lecsúszással, vagy az előre hozott választás? Ez utóbbi kockázata is nagy. Az az Orbán Viktor szerezhet alkotmányozó többséget, kinek demokráciafelfogása meglehetősen kérdéses.

Mindkét lehetőség rossz, de nem egyformán. A Fidesz eddigi politikája még annyira sincs szinkronban az ország gazdasági érdekeivel, mint az MSZP-é. Ezért a mai belátásunk szerint nem vetjük el a kisebbségi kormányzást. A második világháború óta az európai kormányok negyede, mintegy 120, ebben a formában működött. Persze ezzel nem adunk biankó csekket, csak akkor szavazunk együtt a szocialistákkal, ha az az országnak érdekében áll. Ma nem látjuk a jövőt, és adódhat olyan helyzet, amikor az ország érdeke egyértelműen az, hogy menjen a kormány. Ilyen eset lenne például a konvergenciaprogram felrúgása, illetve olyan költségvetés benyújtása, amely sérti az ország hosszú távú érdekeit. Vagy ha esélye van egy szakértői kormány felállításának, amelyet nem zárnak kalodába közvetlen pártpolitikai érdekek, s amely képes beindítani a gazdaságot. Szerintem ősszel ez lesz a politika legfontosabb kérdése.

Mit jelent mindez? Nem hiszem, hogy a liberális pártnak a koalíción kellene nosztalgiáznia. Ehelyett az SZDSZ önálló politikát folytat és követi meglévő programját. Maradunk konstruktív ellenzékben, és nem tervezünk újabb koalíciót sem a Gyurcsány vezette MSZP-vel, sem másmilyennel. Tudjuk, hogy a kormány sorsa a kezünkben van, és felelősen bánunk vele. Ma úgy látjuk, hogy az együttműködés következő nagy kérdése az adócsökkentés lesz. Ebben formálódik a többségi vélemény, és ez Magyarország igazi nagy kérdése. Fontosabb, mint bármilyen személyes ambíció, fontosabb, mint az, hogy Gyurcsány, Fodor vagy éppen Kóka az elnök.

Kóka János

az SZDSZ elnöke