Zentai ügyvédeinek kudarca - nincs több halogatás

Augusztus 18-ra tűzte ki a perthi bíróság Charles Zentai (Zentai Károly) meghallgatását. Ekkor eldőlhet, javasolják-e a 86 éves férfi kiadatását Magyarországnak. A tegnapi tárgyaláson Zentai nem jelent meg, fia szerint kórházban ápolták.

Zentai Károly ügyvédjeinek kudarcaként értékeli a The Australian című lap a perthi bíróság keddi döntését, miszerint augusztusban megtartják a meghallgatást a háborús bűncselekménnyel vádolt 86 éves férfi kiadatási ügyében. Zentai ügyvédjeinek "nem sikerült tovább halogatniuk a bírósági meghallgatást, miután a Nemzetközösségi Főügyészség vezetője (Commonwealth Director of Public Prosecution - DPP) időpocsékolásnak bélyegezte próbálkozásukat, hogy csak egy előzetes meghallgatásra kerüljön sor" az ügyben - áll a lap internetes oldalára szerdán felkerült cikkben. (MTI)
Az ausztrál sajtó által csak "perthi nyugdíjasként" emlegetett Zentait azzal gyanúsítják, hogy 1944-ben katonatársaival együtt Budapesten megkínzott és meggyilkolt egy 18 éves zsidó fiatalembert, Balázs Pétert. A magyar állam még 2005-ben kérte Zentai kiadatását, ám ő a legfelsőbb bíróságig is elment, azt állítva: a perthi bíróságnak nincs joga ítélkezni a kiadatási perben. Április végén azonban a kérést elutasították, így augusztusban sor kerül a háromnapos meghallgatásra. Ha a perthi bíróság úgy dönt, hogy Zentait kiadják, az utolsó szót az igazságügy-miniszter mondja ki. Az ő döntése ellen ismét fellebbezni lehet - írja az MTI.

Ernie Steiner, Zentai fia ismét hangsúlyozta apja ártatlanságát, és azt állítja: az idős férfi egészségi állapota miatt nem élné túl az utazást Magyarországra. Steiner azt állítja: Zentai nem számíthatna igazságos tárgyalásra Budapesten, mivel a magyar katonai törvényszékek a második világháborús szovjet hadbíróságokból erednek, és mert azokban csak bírók ítélkeznek, nem pedig esküdtszék.

Efraim Zuroff, az izraeli Simon Wiesenthal Központ igazgatója a helyi sajtóban azzal válaszolt erre: Magyarország demokrácia, a kommunizmus pedig véget ért. Zentai a hetedik a Wiesenthal központ tízes listáján, amelyen a legkeresettebb, még felelősségre nem vont háborús bűnösök szerepelnek. Zentai nyomára a 2004-ben indított Utolsó esély program keretében bukkant a Wiesenthal központ. Akkor Balázs Péter öccse, Balázs Ádám juttatta el a központnak azokat a bizonyítékokat és dokumentumokat, amelyeket a meggyilkolt fiatalember édesapja gyűjtött össze. Zentai azt állítja, hogy ártatlan, mivel egy nappal Balázs halála előtt, 1944. november 7-én elhagyta a nácik és nyilasok uralta Budapestet. Karsai László történész szerint ez a védekezés nem helytálló, még akkor sem, ha esetleg igaz. - A védelem csak idős korára és betegségére hivatkozhat, hiszen nem lehet a vádakat érdemben megtámadni. Nem fontos, melyik nap hagyta el az országot, hiszen számos más, 1945-ben feltárt népbírósági adat bizonyítja, hogy Zentai rendszeresen razziázott és tartóztatott le, kínzott és gyilkolt embereket - mondta a Népszabadságnak a Szegedi Tudományegyetem professzora, aki ismeri a Balázs család által összegyűjtött dokumentumokat. Ezen iratok szerint Zentai háborús és népellenes bűncselekmények sorában vett részt, amelyek nem évülnek el. Karsai hangsúlyozta: Balázs Ádám nem tart igényt a 10 ezer euróra (2,6 millió forintra), amelyet Zuroff ajánlott fel az informátoroknak.

Ha Zentai Károlyt kiadják Magyarországnak, ő lesz az első ausztrál, akit háborús bűnök miatt adnak ki és állítanak bíróság elé. Magyarországon pedig a 60-as évek óta nem ítéltek el senkit hasonló bűncselekményért.

Charles Zentai
Charles Zentai
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.