M43: négy szakasz, négy győztes

Megépülhet a Szegedet Makóval összekötő autópálya: az M43-as kivitelezőit már kiválasztották. A sztráda és a hozzá tartozó Tisza-híd átadását 2010 augusztusára tervezik.

Négy részben, négy különböző kivitelezőcsoportra bízza az M43-as megépítését a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. - tudta meg lapunk. A 31,6 kilométer autópálya és a hozzá tartozó hét kilométer főút beruházásánál magyar, spanyol, portugál, osztrák és szlovák cégek egyaránt munkát kapnak. A kivitelezői szerződések aláírásához már csak a Közlekedési, Hírközlési és Energetikai Minisztérium jóváhagyása kell.

Az M43-as Szegedet északról elkerülő szakaszának beruházását a spanyol Sadesa S.A., a Hídépítő és a Szeviép Zrt. konzorciuma nyerte el a NIF tenderén. Négy másik pályázót maga mögé utasító ajánlatuk szerint 26,7 milliárd forintért építik meg az M43-as 8,7 kilométerét és benne egy a Tisza felett átívelő autópálya-hidat. A munkálatok előreláthatólag már a nyár elején megkezdődnek.

Gyors munkakezdést ígér az M43-as leghosszabb, 16,2 kilométerén a portugál Mota-Engil, a Délút Kft., a Szeviép és a Hídépítő csapata is. A beruházásra legjobb ajánlatot adó Maros, M43 Konzorcium 18 milliárd forintért építi meg - szintén 2010 augusztusáig - a 43-as főutat a Románia és Bulgária uniós csatlakozása után többszörösére nőtt teherforgalom alól mentesítő sztráda 4413-as és 4415-ös utak közti pályáját.

Úgy tudjuk: megszületett a döntés arról is, hogy az M43-as első, az 5-ös és a 47-es főutat összekötő 6,7 kilométerét az osztrák Swietelsky, illetve az autópályát a 43-as úttal Makónál összekapcsoló hét kilométernyi utat a szlovák Doprastav építheti meg. Arra azonban, hogy mennyiért, csak a hivatalos eredményhirdetés után derülhet ki.

Az M43-as beruházását a sztráda Makó és az országhatár közti 23,1 kilométeres szakaszának megépítése teszi majd teljessé. A korábbi hivatalos közlések szerint a kétszer két forgalmi sávos autópálya kivitelezőjének kiválasztására 2009-ben hirdetik meg a közbeszerzési eljárást. Az egyelőre rajzasztalon létező, Nagylakig vezető útszakaszt 2012-ben helyeznék forgalomba.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.